A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia őszi ülését Kolozsváron tartják szeptember 4–6. között. Szeptember 5-én a püspökök új elnököt választottak Böcskei László nagyváradi megyés püspök személyében. Az eseményt sajtótájékoztató keretében jelentették be, amelynek végeztével az új elnök e minőségében nyilatkozott portálunknak.
Minket, kívülállókat váratlanul ért, meglepett ez a történés. Mennyire volt ez várható vagy meglepő belülről nézve?
Annyiban volt meglepő, mert eddig még nem volt erre példa, hogy az úgymond megszokott menet szerint nem bukaresti, hanem más megyés püspököt válasszanak a püspöki konferencia elnöki tisztségébe. Ilyen értelemben volt meglepő. Még hozzátenném azt, hogy ezt a vállalást, illetve ennek a választásnak az elvállalását úgy szeretném megélni, mint egy új feladatot; ez nem egy titulus, egy címnek a hozzáadása az eddigihez. Ilyen értelemben számítok az érsek és püspök atyák segítségére, támogatására, hogy azok a kérdések, azok a felmerülő problémák, amelyekkel szembesülünk, akár mint katolikus egyház az országban, akár egyenként és külön-külön az egyházmegyékben, azokra tudjunk megfelelőképpen válaszokat találni, helytállni, megfelelni.
A közvélemény valójában azt sem tudta, hogy egyáltalán most elnök választására sor kerül. Ez benne volt a tervekben?
Igen, benne volt a napirendi pontok között. Mi két, illetve három rítusú konferenciát képezünk, ami már eleve egy különlegesség, hogyha nézzük a világegyházat. A római katolikus egyház latin szertartású, a görögkatolikus keleti szertartású egyház, illetve az örmény katolikus egyház is képviselve van Kovács Gergely érsek úr által, aki egyben kormányzója az örmény katolikusoknak. A jelenleg érvényben lévő püspökikonferencia-szabályzat szerint hároméves turnusokban működik az elnökség, mégpedig úgy, hogy a görögkatolikus részről a görögkatolikus egyház nagyérseke az, aki az elnöki tisztet viseli és teljesíti, amikor pedig a latin rítusú kerül sorra, a római katolikus egyház részéről választott püspök. Három évenként váltják egymást a most érvényes statútum szerint. Az előírásoknak megfelelően olyan püspök választható, aki az előtte álló hároméves időszakban nem éri el a 75. életévet, hiszen 75 éves korában minden püspöknek be kell adnia lemondását a szentatyának. Azért, hogy ez ne képezzen esetleg akadályt az elfogadásban, azok a püspökök nem választhatók, akik a mandátumuk alatt elérnék ezt az életkort. Megvolt az új választás, és ez lett az eredmény.
Ha kérdezhetem, ha beszélhet erről, mennyire volt egyértelmű ez a választás vagy felkérés?
Csak annyit mondhatok, hogy nem jelentett nagy problémákat, illetve feszültségeket semmiképpen nem idézett elő. Részemről tudatában vagyok annak, hogy ez egy plusz feladat, lehet, hogy nem látszik kifelé, de azért mégis egy plusz feladat, felelősség. Van egy felvállalt kötelessége a püspöknek, illetve az elnöknek, hogy valahogy összetartsa és egyensúlyban tartsa a püspöki konferenciának a működését. Annyiban is fokozott ez a feladat, mert beszélünk latin és keleti rítusról, többségében magyar nyelvű egyházmegyékről és román nyelvű egyházmegyékről, valahogyan ezt egyensúlyban kell tartani, valahogyan működőképessé kell tenni, úgy, hogy az egység nyilvánuljon meg az egészben, ez a fő célunk. Ez pluszmunkát, pluszidőt jelent, de hogyha ez a választás így alakult, akkor mint mondtam a megválasztás után is, számítok a püspök testvérek támogatására, akkor azt hiszem, meg tudok birkózni a feladattal.
Az egységre törekvésről már temesvári egyházmegyésként sok tapasztalatot szerzett. Váradon is látható, hogy van erre törekvés. Erre a feladatra van valamilyen konkrét programja, célkitűzése? A jövendő időszakra mi az elképzelése?
Mivel én nem számítottam konkrétan erre a megválasztásra, nem mondhatom, hogy van egy programbeszédem. De azt tudom, hogy vannak olyan kérdéskörök, ahol már maga a helyzet is rákényszerít arra, hogy leüljünk, egyeztessünk, beszéljük meg, hogy körülbelül hogy haladjunk a jövő felé. Meg is tudok egy pár ilyent nevezni. Itt van az egyház szociális tevékenysége, a Caritas-szervezetek, más szervezetek. Itt van egy új gazdasági helyzet, látjuk, hogy mennyiféleképpen megpróbálják az eddigi tevékenységünket az új törvények és azoknak az alkalmazása, megszorítások, átszervezések, ez mind-mind érinti az egyház szociális tevékenységét, olykor el is bizonytalaníthatja, veszélyeztetheti is. Itt nem elég az, hogy az egyik vagy másik egyházmegye gondolja át a tevékenységét, hanem össze kell hangolni.
A másik terület a tanügy, a nevelés. Eddig is tevékenykedtünk, és itt szeretném azt elmondani, hogy a katolikus oktatás ügye a bukaresti érsek koordinálása alatt áll. Az elmúlt években sikerült elérni azt, hogy a magyar nyelvű területeken, illetve a nem román nyelvű egyházmegyékben a helyi sajátosságokat is figyelembe véve tudjuk megszervezni az iskolai hitoktatást, a hitoktatóknak a képzését, a megfelelő anyagoknak az előkészítését. Eredményesnek mondható tevékenység van mögöttünk ilyen téren, és ezt tovább szeretnénk vinni, összehangolva a nagy többséggel, és amikor azt mondom, hogy nagy többség, akkor a román nyelvű hitoktatásra, a görögkatolikus hitoktatásra gondolok, és ott van a nem román nyelv, a magyar nyelvű egyházmegyéknek a jelenléte. Ilyen szempontból nagyon jó eredményekkel állhatunk elő. Ezt tovább szeretnénk vinni, mert látjuk, hogy itt is mindenféle veszélyek kezdik ki ezt a tevékenységet.
Mennyire aktuális az, hogy a hitoktatóknak a katedrái biztosítva legyenek, legyenek órák, legyen ez megszervezve, összehangolva, az egyébként is megbolygatott iskolai hálózatban nekünk ott kell lenni. Jó, hogyha egy egyházmegye tesz valamit, de közösen, együttesen többre megyünk. Gondolok a többi keresztény felekezettel való együttműködésre is, mert csak így tudjuk a keresztény értékeket szolgálni. Beleértjük itt a román ortodox egyháznak is a szerepvállalását, ami sokszor ugye mérvadó, nagy többségről lévén szó, de nagy-nagy segítség lehet érdekeinknek a képviseletében. Nem szabad ettől elzárkózni.
Ott vannak a pasztorális kérdések is, nagyon fontos, nagyon jó, hogyha meg tudjuk osztani egymással a tapasztalatokat, tanulni tudunk egymástól. Időt kell szentelni erre, és akkor egy hatékonyabb és az idők kihívásának megfelelőbb lelkipásztori tevékenységet tudunk a papokkal és a világiakkal együtt kiépíteni. Van miben együttműködni, feladat van elég, de azt hiszem, hogy ha mindenki a maga részéről próbál valamit hozzátenni, akkor szép eredmények is születhetnek, folytathatjuk azt is, amit eddig sikerült felépíteni és kialakítani. Természetesen tiszteletben tartva mindenkinek a specifikumát. Gondolok itt a görögkatolikus egyház, a római katolikus egyház, a magyar tradíció, a román világ, többség sajátosságaira, ezeket mind valahogy egyensúlyban kell tartani. Nem mindig könnyű feladat, azt hiszem, hogy egy nemes kihívás.
Olyan téren lát-e valamilyen lehetőséget, hogy hogyan lehet jobban megjelenni, jelen lenni az ország nem katolikus többségi közvéleménye előtt?
Amikor megszületett ez az eredmény, akkor hirtelen az jutott eszembe, hogy egyrészt az egység fontos, amiről már szó volt, a másik pedig, hogy a mi feladatunk nem más, mint hogy Krisztus arcát tegyük ismertté az emberek előtt. Ezt mindenféle eszközzel meg kell próbálni. Meg kell szólítani mindazokat, akik erre nyitottak tudnak lenni, akik alkalmasak arra, hogy hiteles tanúságot tegyenek a mai világban Jézus Krisztusról és Isten irántunk megmutatott szeretetéről. Ide tartozik az is, hogy a katolikus egyház az eszköztárából minden eszközét felhasználva egy építő, alkotó jelenlét legyen. Kihangsúlyozva azt, hogy mi nem magunkat akarjuk promoválni, hanem mindennek az alapjánál ott van Jézus Krisztus és Isten szeretete, Isten közelsége.
Nagyon jó kapcsolatok alakultak ki már korábban a magyar püspöki karral. Gondolom, hogy az folytatódik. Más vonatkozásban van-e kapcsolat az európai püspöki karokkal?
Eddig is voltak ilyen kapcsolatok, és vannak rendszeresen. A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia kapcsolatban van az Olasz Püspöki Konferenciával, a francia, a spanyol, az európai püspöki tanáccsal, a püspöki karok tanácsával. Természetes, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával már hagyományt alkottunk, hiszen minden évben találkozunk, és most ott is megtörtént a választás, már alkalmas az idő, hogy egyeztessük a következő találkozásnak a helyét, idejét. Az elmúlt évben egyébként Bukarestben sikerült ezt megszervezni. Korábban pedig voltunk Budapesten, Esztergomban, Győrben, többször is Váradon. Továbbra is fontosnak tartom, mert az ismétlődő találkozásoknak a sorozata oda is elvezet, hogy jobban megismerjük egymást, és nagyobb bizalommal tudunk beszélni egymással. Valahogy megnyílnak azok a kiskapuk, amelyeket néha zárva tartunk, mert nem merjük feltárni. Mind a két részről úgy éreztük, hogy ezek már nem annyira formális találkozók, hanem tényleg van miről beszélni. Meg tudjuk osztani egymással a tapasztalatokat, látjuk, hogy nemcsak mi szembesülünk nehézségekkel, hanem mások is, és valamiféleképpen azt a közös utat jobban látjuk. Ennek konkrét jelei is voltak, az elmúlt évben Szent István-napon a bukaresti érsek úr volt a Szent István-búcsú meghívottja. Ez is az ilyen kapcsolatoknak az eredménye. Természetes, hogy időben lehet ezeket így kiépíteni. Azt hiszem, hogy ebben van a mi – ha szabad úgy mondanunk – sikerünknek a kulcsa, hogy tesszük a mi feladatunkat. Még akkor is, ha nem mindig azokat a válaszokat kapjuk például itt, helyi szinten az ortodoxiától, vagy másoktól, amit elvárnánk. De tenni kell a lépéseket, dolgozni kell türelemmel, megfelelő alázattal és tisztelettel, és akkor a jó Isten is megteszi a magáét, és biztos, hogy szépen alakulhat a romániai katolikus egyháznak a jövője.
Utolsó kérdésként a szinodális folyamatról kérdezem. Nagyon megragadott és nagyon örülök, hogy megy tovább a szinodális folyamat, ami egy nagy átalakítás lenne, ha sikerülne. Hogy látja, nálunk hogy állunk ezzel?
Ferenc pápa halála után ez most egy kicsit ilyen stand by-ban van. Meg van határozva, hogy mi a folytatás. Éppen a mai nap folyamán lesz erről még tárgyalás, hogy mi is megvitassuk, melyik az az út, amelyen keresztül, amelyen járva mi is meg tudunk felelni ezeknek az irányelveknek, amelyek megfogalmazódtak eddig is, amelyek a világegyház elé lettek tárva. Nagyon jó volt, nem árulok el titkot, tegnap az egyik püspöki konferenciai tanácskozási szesszión itt volt, megtisztelt bennünket Claudio Gugerotti bíboros úr, akit mi is faggattunk erről a kérdésről, és ő nagyon szépen kihangsúlyozta, hogy nem lehet mindenhol mindent ugyanolyan formában megvalósítani, hanem meg kell keresni annak a módját, hogy hogyan lehet továbblépni, hogy lehet úgy alakítani a jelenünket az egyház életében, hogy az mindenkinek otthona legyen. Hogy mindenki úgy érezze, hogy ott helye, feladata van, hogy őt elfogadják, tiszteletben tartják. Ha így nézzük, akkor ez nem is egy új feladat. Csak kicsit úgy elcsúszott… Talán a Szentlélekre figyelni, és az ő utasításait, iránymutatását követni, ez az, amire vissza kell térni. Nem magunkat kell adni, és nem szervezni új egyházat, új egyházi formákat, hanem tényleg azt az egyházat, amelyet az Úr Jézus Krisztus alapított, és amelyet a Szentlélek éltet, azt kell élni, éltetni. Sokszor ott van valami másik irány, fellángolunk, hogy most valami egészen újat kell alkossunk. Szerintem, ez az én véleményem, nem újat kell alkossunk, hanem azt, ami Jézus Krisztustól van, ami a Szentléleknek az irányítása alatt áll, abban kell otthonra találnunk. Ha megtaláljuk a helyünket, a feladatunkat, akkor igen, az a szinodális egyház.
Köszönjük szépen, Isten áldása kísérje munkáját!
[…] tartani, működőképessé kell tenni, úgy, hogy az egység nyilvánuljon meg az egészben” – nyilatkozta kinevezése után feladatáról az erdélyi magyar katolikus hírügynökségnek, a RomKat […]