A papok – mivel a maguk mértéke szerint az apostolok hivatalában részesednek — Istentől kegyelmet kapnak arra, hogy az evangélium hirdetésében fáradozva Krisztus Jézus szolgái legyenek a nemzetek között, hogy a nemzetek áldozata a Szentlélektől megszentelt kedves ajándékká legyen. – mondja a II. vatikáni zsinat. Június és július egyházmegyéinkben szokásosan a papszentelések időszaka. Végzős kispapjainkat kérdeztük hivatásukról, a papságig vezető útjukról, bemutatkozó írásaikat abécérendben tesszük közzé. 
A nevem Popesc Mihăiță Cristian, Petrozsényben születtem 1992. május 26-án. Román környezetben nőttem fel egy csodálatos vidéken, magas hegyekkel, erdőkkel, friss levegővel. 2011-ben igennel válaszoltam az Úr Jézus meghívására, és így mentem felvételizni a gyulafehérvári teológiára. Azután, mivel nem beszéltem a magyar nyelvet, az elöljárók Magyarországra küldtek nyelvet tanulni. Az első hónapban igen nehéz volt számomra kitartani, de én megpróbáltatásként tekintek vissza arra az időszakra, amelyet sikeresen tudtam megélni. Az emberek mindig kíváncsiak arra, hogyan alakult ki a kispapnak, papnak a hivatása. Azt kell mondanom, hogy már nagyon rég bennem él a vágy, hogy pap legyek. Szívesen emlékszem vissza a gyermekkoromra, amikor nagyanyámmal mentünk vasárnap a templomba. A másik motívum, amiért ezt az utat választottam, hogy mindig segíteni akartam az embereknek. Ennek alapja abban áll, hogy Krisztus kezének meghosszabbítása szeretnék lenni a világban. Annak a kéznek, amely ölelget, amely letörli az emberek arcáról a könnyeket, amely ki vannak nyújtva, hogy a másik ember ebbe kapaszkodva felállhasson. Remélem, hogy a jó Isten segítségével szebbé tehetem az emberek életét ott, ahova Isten küld, és papi jelmondatomból kiindulva az emberek mellett lehetek: „Mindenkinek mindene lettem.” (1Kor 9,22b)
