Camino del Norte 12. nap

0
327

Castro-Urdiales – Laredo
25,65 km

Amikor egy focicsapat jól játszik, nem kell változtatni a felállításon. Ez alapszabály. A tegnap jól működött a kevés szöveg, több kép elve. Akkor maradjunk ennél ma is. Én csak egy pár megjegyzést teszek amikor szükséges, mint például most:

  • Remélem, nem unalmas, amikor minden nap úgy kezdem, hogy gyönyörűen indult a reggel. Ez az igazság, nem mondhatok mást. A képek is tanúsítják majd.
  • Kicsit Horvátországban éreztem magam, mert balra magas hegyek kísértek, jobbra pedig a kék tenger. Ezt nem lehet elmondani, ezt látni kell. Azért készítettem a képeket.
  • Egy falusi temető is útba esett, lehet, valaki kíváncsi, milyenek itt a temetők, meg lehet nézni.
  • Gyönyörű erdei ösvény következett, ahol egy fenevad majdnem nekem támadt, még szerencse, hogy játék volt.
  • Sok biciklissel találkoztam. Volt ahol ők is csak toltak a bringát. Jól esett látni, hogy nekik sem könnyű és nem csak lefelé gurulnak.
  • Ma is több helyen lehetett útvonalat választani. Az egyik elágazásnál tartottam egy gyorstalpaló tanfolyamot egy svájci kollégának a Gronze applikáció használatáról. Máskülönben én mindig a Buen Camino applikációt használom, de ma a Gronzet választottam.
  • Azt el sem árulom, hogy a második jobbra el című fejezetnél kicsit túl jól sikerült az útválasztás. Gyönyörű helyre vitt a Gronze, de megizzasztott rendesen. Felfelé és lefelé is. Holnaptól visszatérek a Buen Caminora.

  • Messziről megláttam Laredo városát. Azért olyan messziről, mert irtó magasan jártam. Máskor megelégszem majd, ha közelebbről látom a célt. (Minek kellett nekem ma a felhők között mászkálni?) Hosszú tengerpartja van, de ma elmarad a ,,vamos a la playa”. Holnap ott fogok elmenni kb. 5 kilométert a parton. A szálláson ez volt az első, amit elmagyaráztak, hogy holnap hajókázni kell és a kikötő 5 kilométerre van. Az első hajó pedig 9-kor indul. Ez azt jelenti, hogy holnap többet alhatok, mert elég olyan nyolc körül indulni.
  • Ahogy megérkeztem, a szokásos program után (zuhany, mosás stb.) kimentem még megnézni a kötelező látnivalókat, nehogy valakinek a fotelben hiányérzete legyen.
  • Gyönyörű a templom, csak épp felújítás alatt áll. Zárva volt, de láttam, hogy este megint kinyitják.
  • Lift még nem volt ma sem, de egy újabb alagút igen. És nem is akármilyen. 221 méter hosszú és kiviszi az embert egy csodálatos helyre. Remélem tetszeni fog mindenkinek.

A mai nap tanulsága:

A Camino megtanít dönteni — néha jól, néha tanulságosan. Ma mindkettőben volt részem.