Legyetek a remény hordozói! – E mottó jegyében szervezte meg idén a temesvári egyházmegyei ifjúsági központ a facsádi római katolikus plébániával közösen a hegyvidéki főesperesség fiataljainak találkozóját, amelynek keretében meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját is. A rendezvény programjában szerepelt katekézis, amelyet Francisc Lăcătuș lelkipásztor, a nagyváradi Don Orione Központ igazgatója tartott, kiscsoportos beszélgetés, plénum, műhelymunkák és 15 órakor ünnepélyes szentmise, amelyet idén is Pál József Csaba megyés püspök celebrált.
A találkozó elején a jelenlévőket Mihai Milan Sima krassócsörgői plébános, a tavalyi találkozó házigazdája üdvözölte. A reményre várakozva – advent, karácsony és jubileum volt Francisc Lăcătuș lelkipásztor elmélkedésének címe. Mint azt a meghívott előadó elmondotta, azért választotta az adventet, mert ez a várakozás időszaka, a karácsonyt, mert Krisztust ünnepeljük, aki megszületik és meg akar születni a lelkünkben, és a jubileumot, mert Ferenc pápa jövőre akar megünnepelni. A katekézis során a fiatalok megtekintették a Florin Mihuț drámai sikertörténete című videót, egy súlyos motorbaleset után kerekesszékbe kényszerült fiatalemberről, aki azonban nem veszítette el a reményt, sem a sport iránti szenvedélyét, hiszen a jól ismert triciklijével, amelyet karjával „pedáloz”, arra edzett, hogy parakerékpáros bajnok legyen. Ő a szerzője az Am Învins. Reîntoarcerea la viață (Győztem. Visszatérés az életbe) című könyvnek is. „A reménynek van neve. És ez a név Jézus Krisztus” – fogalmazott a meghívott lelkipásztor, aki az elmélkedés végén néhány kérdést is javasolt a kiscsoportos beszélgetéshez: Vannak-e vágyak a szívedben? Ha igen, melyek lennének ezek? Mibe fektetsz a boldogságodért? Ki számodra Krisztus? Érezted már az ő jelenlétét az életedben? Ha igen, mikor?
A katekézis végén Veniamin Pălie hegyvidéki főesperes, a resicabányai Havas Boldogasszony-egyházközség plébánosa megköszönte Francisc Lăcătuș lelkipásztornak a tartalmas előadást.
A kiscsoportos beszélgetések és a következtetések plénumon történő megosztása után a fiatalok adventi koszorúkat készítettek.
A találkozó szentmisével zárult, amelyet Pál József Csaba megyés püspök mutatott be. Koncelebrált Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök, számos római és görögkatolikus pap a főesperesség plébániáiról és Temesvárról. Jelen volt Czapp István igazfalvi és facsádi református lelkész. A szentmise zenei keretét a templom kórusa biztosította.
A liturgia kezdetén a két főpásztort és a jelen lévő papokat Petru Muțiu facsádi plébános üdvözölte, aki az évek során többször is házigazdája volt ennek az eseménynek.
„Kedves fiatalok, sikerült elérnetek, hogy a mai nap nemcsak a ti találkozótok, hanem a püspökök és a papok találkozója is legyen. Köszönöm ezt nektek” – fogalmazott bevezetőjében a megyés püspök.
„Ma a facsádi templom megtelt fénnyel. Felragyogott benne Krisztus világossága, amely ezeknek a fiataloknak a szívében jutott el ide, és mindannyiunkat a reménység felé akar vezetni” – indította szentbeszédét Francisc Lăcătuș.
„Az első gyertya, amelyet ma este meggyújtunk, a próféta gyertyája, amely reménységre hív bennünket. A mi reményünk Istenben és az ő Fiában, Jézus Krisztusban van. Ma azért gyújtjuk meg ezt a gyertyát, hogy emlékeztessen bennünket arra, hogy ő a mi reménységünk és a világ reménysége” – mondta a megyés püspök az adventi koszorú megáldását követő ima során, majd egy fiatal ministráns meggyújtotta az első adventi gyertyát.
A szentmise végén Petru Muțiu facsádi plébános megköszönte Pál József Csaba temesvári püspöknek, hogy bemutatta a szentmisét, valamint Claudiu Avramescu polgármesternek és a helyi hatóságoknak, a szervezőknek, a fiatal önkénteseknek és az egész közösségnek a segítséget és az áldozatos munkát.
Végezetül Valentin Macedon Hiticaș resicabánya-govondári plébános a jelenlévők tapsa közepette bejelentette, hogy jövőre a resicabánya-govondári plébánián kerül sor a hegyvidéki főesperesség fiataljainak találkozójára és az első adventi gyertya meggyújtására.