Vatikáni Pius Rend nagykeresztje kitüntetést adott át Lucian Mureșan bíboros két parlamenti képviselőnek

0
53
Fotók: a gyulafehérvár-fogarasi görögkatolikus egyházmegye sajtóirodája/Romániai Német Demokrata Fórum/a temesvári egyházmegye honlapja

Lucian Mureșan bíboros, görögkatolikus nagyérsek átadta Silviu Vexler és Ovidiu Ganț parlamenti képviselőknek a Vatikáni Pius Rend nagykeresztje és csillag kitüntetést a görögkatolikus egyházért végzett tevékenységükért szeptember 22-én, vasárnap. Az ünnepségen részt vett Giampiero Gloder érsek, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusa, Claudiu Lucian Pop kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus püspök és Cristian Dumitru Crișan gyulafehérvár-fogarasi segédpüspök.

A nemzeti kisebbségek két képviselője, Ovidiu Ganț, a Romániai Német Demokrata Fórum részéről, és Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke a kezdeményezője annak a törvénynek, amely 2025-öt Iuliu Hossu bíboros évének nyilvánítja, és amelyet a román parlament 2023. szeptember 26-án fogadott el.

A görögkatolikus főegyházmegye által ebből az alkalomból rendezett fogadáson Giampiero Gloder nuncius gratulált a két képviselőnek a Szentszék által világiaknak adományozott legjelentősebb kitüntetéshez: „Aki ezt megkapja, az a pápa közeli munkatársa. Ez a hála jele az Önök közreműködéséért, és kérem, fogadják ezt a Szentszék köszöneteként”.

Ovidiu Ganț, a Romániai Német Demokrata Fórum képviselője a képviselőházban elmondta: „Nagy megtiszteltetés a Szentszék és Lucian Mureșan bíboros részéről. Az a megtiszteltetés is ért, hogy segíthettem Silviu Vexler barátomnak a 2025-ös esztendő Iuliu Hossu bíboros évvé nyilvánításáról szóló törvény lépéseiben. Ez egy politikai törekvés volt, amelyet a romániai görögkatolikus egyház iránti tiszteletem jeléül tettem, elismerésül mindazért, amit ez az egyház a román nemzetért tett, beleértve minket, kisebbségieket is, hogy ezt a szellemi és fizikai területet közelebb vigyék a nyugati világhoz. A görögkatolikus egyház elődeinek hozzájárulása döntő jelentőségű Románia és a románok számára. A görögkatolikus egyház hozzájárulása nélkül ma nem beszélhetnénk Romániáról”.

Silviu Vexler parlamenti képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke nevéhez fűződik az a javaslat is, amelynek értelmében Iuliu Hossu bíborost terjesszék fel a Világ Igaza elismerő címre a holokauszt idején a Kolozsváron élő zsidók megsegítésében és megmentésében tanúsított tetteiért. Silviu Vexler a történelem e fontos részleteiről beszélt a balázsfalvi fogadáson: „Nekem és a romániai zsidó közösségeknek nagyon baráti a kapcsolatunk a görögkatolikus és a római katolikus egyházzal, és a gesztus, amit tettem, hálából és köszönetből fakad, amiért Boldog Iuliu Hossu a holokauszt idején bátran segített a zsidó közösségnek. Életét kockáztatta a zsidók megmentéséért. Iuliu Hossu bíboros történetének újrafelfedezése mögött nem az én ötletem áll. Claudiu Lucian Pop kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus püspök és Cristian Dumitru Crișan gyulafehérvári-fogarasi segédpüspök, Iuliu Hossu püspök utódai vetették fel. Nekünk csak az a célunk, hogy továbbra is megőrizzük és megvédjük ezt a történetet, amelynek főszereplője Boldog Iuliu Hossu”.

A Vatikáni Pius Rend nagykeresztjét IX. Piusz pápa alapította 1847-ben, és II. János Pál pápa 1993-as reformja szerint a Szentszékért szerzett kiemelkedő érdemekért adományozható lovagi rangban világiaknak.

Ovidiu Ganț romániai német parlamenti képviselő a Bánságból származik, és többször is támogatta a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye fontos projektjeit, mint például a máriraradnai épületegyüttes felújítását, a temesvári Szent György római katolikus székesegyház, valamint a szentannai plébániatemplom felújítását, a temesvári püspöki székhely rehabilitációs projektjét, amelyek az egyházmegyében és Temesváron találhatók, és amelyek nem csupán a német nyelvű katolikus közösségek számára jelentenek segítséget. A Temesvári Római Katolikus Püspökség örömmel vette tudomásul Ovidiu Ganț és Silviu Vexler kitüntetését.

„Ez a kitüntetés nagy megtiszteltetés a német kisebbség számára, és egyúttal elismerése annak a munkának, amelyet Ovidiu Ganț képviselő a román parlamentben végez, és amely nem korlátozódik közösségünk érdekeire” – mondta Paul Jürgen Porr, a Romániai Német Demokrata Szövetség elnöke.

Forrás: a gyulafehérvár-fogarasi görögkatolikus egyházmegye sajtóirodájának közleménye alapján szerkesztette a temesvári püspökség sajtóirodája