A magyar szabadság napjaként tartjuk számon március 15-ét, és a forradalom kitörését ünnepeljük, egy nagy fellendülését, amely sokakat, többeket megmozgatott, lelkesített, tettre sarkallt. Főleg a márciusi ifjak váltak jelképpé, bár az események valódi történelmi magvát és hátterét pontosan nem mindenki ismeri. A Múlt-Kor történelmi magazin, Csernus Szilveszter írása alapján a legfontosabb mozzanatok pontos krónikáját gyűjtöttük össze olvasóinknak. Arra biztatjuk önöket, saját örömükre, gyermekek, unokák, tanítványok tájékoztatására e nap olvassanak Petőfi-verseket, lapozzanak bele egy Jókai-regénybe, annak forradalmi jeleneteket bemutató lapjaira. És tekintsék meg Maksay Ágnes és László Loránd 60 perces dokumentumfilmjét, a Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én! címűt, amelyről ITT írtunk, amely ismeretterjesztő film, Petőfi Sándor erdélyi útjait mutatja be és magát Petőfit a legkorszerűbb irodalomtörténeti ismeretekkel, nagy tisztelettel.
Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
Az 1848. február 23-i párizsi forradalom híre Tolnában érte Petőfit. Az éppen rokonlátogatáson lévő költő szinte rohamtempóban ment Pestre, ahol meglepetésére semmi történés nem várta; ehelyett mindenki tőle várt valamit. A szervezkedés megkezdődött, március 19-re időzítették az ifjak a követeléseik szétosztását, ám közbeszóltak a bécsi események: március 13-án a császárvárosban kitört forradalom nagy megdöbbenést keltett az akkor 160 ezer lelket számláló ikervárosok, Pest-Buda értelmiségei között: miként lehet az, hogy az abszolutizmus fellegvárában egyszer csak elűzték a régi rend ikonját, Klemens Metternichet, míg Magyarországon a több éves készülődés ellenére sem történik semmi?
Míg a francia fővárosban barikádok és hullahegyek emelkedtek, Bécsben Latour grófot lámpavasra húzták, addig a két nappal későbbi magyar forradalom teljesen vértelenül zajlott le.
Forradalmi hangulat
„Világosan láttam, hogy Európa naponként közeledik egy nagyszerű, erőszakos megrázkódtatáshoz” – írta Petőfi 1846-1847-ről, majd „egyszerre leszakadt az ég a földre, jelenné lett a jövendő… a forradalom kitört Olaszországban!” – utalt a mérföldkőnek tekintett szicíliai eseményekre. Mint ismeretes, a svájci polgárháború mellett az 1848. január 12-i palermói forradalom indította el a láncreakciót, amely a népek tavaszához vezetett; ekkorra már Magyarországon is általános lelkesedés volt tapasztalható a reformok mielőbbi véghezvitelét illetően.
Ellenzéki Kör
Március 11-én a radikális ifjakat és liberális nemeseket is tömörítő Ellenzéki Kör gyűlésén Irinyi József és Jókai Mór megírta a tizenkét pontot, amely javarészt Kossuth 3-i felirati javaslatán alapult. A későbbi kormányzó az 1847-es Ellenzéki Nyilatkozatot bontotta ki országgyűlési javaslatával, amely az egész reformkor gyümölcse volt.
A március 13-án a császárvárosban kitört forradalom nagy megdöbbenést keltett az akkor 160 ezer lelket számláló ikervárosok, Pest-Buda értelmiségei között: miként lehet az, hogy az abszolutizmus fellegvárában egyszer csak elűzték a régi rend ikonját, Klemens Metternichet, míg Magyarországon a több éves készülődés ellenére sem történik semmi?
Több sem kellett a március 14-én gyülekező fiataloknak: eldöntötték, hogy már másnap a tettek mezejére lépnek. A konkrét terv a sajtószabadság azonnali megteremtése volt, aminek okát, sürgősségét Petőfi fogalmazta meg: „van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága?”. A márciusi ifjak nagy izgalommal tértek haza 14-én este. Maga Petőfi az éj nagy részét ébren töltötte feleségével, Szendrey Júliával a másnapi tervekről tanakodva. A fiatal pár Petőfi utazása miatt régen nem látta egymást, így nem csak a forradalmi vágy égett bennük…
Az átalakulást a pozsonyi-bécsi események hozták el, de a Buda-Pesten történtek nyomást gyakoroltak az országos politikára
Nagyjából ezidőtájt futott ki Pozsony kikötőjéből a Kossuth és Batthyány vezette országgyűlési küldöttség két gőzöse is, hogy Bécsben kieszközölje az uralkodónál a reformtörekvéseket. Elméletileg az átalakulást a pozsonyi-bécsi események hozták el, de a Buda-Pesten történtek nyomást gyakoroltak az országos politikára, és megmutatták, hogy milyen széles körű támogatás áll a forradalmi változások mögött.
A nyomdatulajdonos Landerer Lajos az előző napi hírek alapján érezhetett valamit, mert háromszoros papírmennyiséget készített elő március 15-ére a Hatvani (ma: Kossuth Lajos) és a Szép utca sarkán lévő üzemébe.
Tekintve, hogy a pesti egyetem akkor mindössze ezer hallgatót számlált, a tömegben az értelmiség mellett más rétegek képviselői is jelentős szerepet kaptak. A sokaság Jókait, Vasvárit, Petőfit és Vidátsot nevezte ki küldöttnek, akik a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatását követelték Landerertől. „Lehetetlen, nincs rajta a cenzori engedélyezés” – felelte a protokollt betartva a nyomdász. A fiatalok megszeppentek, Landerer odasúgta nekik, hogy foglaljanak le egy sajtót. Ezen felbátorodva Irinyi József (a feltaláló bátyja) rátette a kezét az egyik gépre és kijelentette: „ezt a sajtót a nép nevében lefoglaljuk.” Mire Landerer pilátusi önigazolással, mondván, „erőszaknak ellent nem állhatok”, az irodájába záratta magát.
A szakadó eső ellenére 10 ezer fős tömeg gyűlt a múzeum elé, amely az egyetlen emblematikus hely volt aznap, ahol Petőfi nem szavalta el a Nemzeti dalt. Az 1900-ban avatott márványtábla és a március 15-éről szóló filmek már a Vahot Imre 1880-as években íródott emlékirataiból elterjedt téves állítást vették alapul. A tömeg a múzeumtól a pesti városházára vonult, ahol a városatyák épp üléseztek. Az ülésen Nyáry Pál, Pest alispánja a délelőtt folyamán még azt mondta, hogy az eső majd úgyis kioltja a tömeg lelkesedését – tévedett. Így Klauzál Gábor városvezetőségi taggal (aki egyben a kávéházi klubban is benne volt) együtt úgy döntöttek, hogy élére állnak a kirobbant forradalomnak. A tanácstermet így megnyitották és beengedték Petőfiéket a tömeg egy részével együtt, majd a polgármester az ablakból megmutatta a tömegnek az általa aláírt 12 pontot. Nyáry és Klauzál tömegnek tartott beszédei jelezték: a radikális ifjúság kezéből a liberális nemesség kezdte átvenni az irányítást.
Ünneplés, szerelem, harag
Március 15-én este a lelkes forradalmárok előtt világos volt: ezt a napot meg kell ünnepelni. A kor szokásaihoz és lehetőségeihez hűen ez egy színelőadás meglátogatását jelentette. A Nemzeti Színház aznap esti programjában szereplő Anton Hocebo: Benyovszky, avagy a kamcsatkai száműzöttek nem lett volna méltó a forradalmi napra, így az ifjak rávették Bajza József főrendezőt, hogy inkább nemzeti drámánkat, a Bánk bánt játsszák aznap.
Az este 6-kor kezdődő műsor színészei kokárdában jelentek meg, a darab során felváltva ment az előadás és énekelte a tömeg Hunyadi László áriája, a Rákóczi-induló és a Marseilles mellett a Nemzeti dalt, a Szózatot és több népdalt is. A dráma tetőpontján jöttek meg Petőfiék – ám Táncsics Mihály nélkül. A Gertrudist játszó volt szépségkirálynő Laborfalvi Róza ekkor egy nagy kokárdát adott Jókainak, amit egy teátrális csók követett. Ezzel is a kor konvencióit sikerült áthágni, hiszen az intézetben nevelkedett Laborfalvi, harminc fölötti, hajadon színésznőként nem volt méltó egy nemesi származású 23 éves íróhoz a 19. században. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy Jókait ezután nemcsak a családja tagadta ki, de Petőfi is erre datálta barátságuk végét.
Március 15-e a nagyvilágban
Bár magyar földön március idusa az 1848-as polgári forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, számos egyéb fontos, sőt igen halálos történelmi esemény köthető e naphoz. Ekkor gyilkolták meg a szenátusba érkező Julius Caesart, több mint ezer évvel később e napon kezdték el fosztogatni a százéves háború egyik elfeledett hadjárata során a francia csapatok Anglia partjait, újabb félezer évet előretekerve a történelem időkerekén: 1889. március 15-én csapott le egy trópusi ciklon Szamoa szigetére, ami gyakorlatilag egy gyarmati krízis végére tett pontot.
