A szatmári Szentlélek-plébánia a vidámságtól, mókától és nevetéstől volt hangos február 11-én, mert farsangi mulatságot szerveztek a gyermekek számára. Az alábbiakban a közösség egyik tagja, Májer Enikő saját hangú beszámolóját olvashatják.
Közösségünk egyik tagja azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy szervezzünk farsangi mulatságot a gyermekeknek. A plébánosunk, Istvánfi Szilárd, szívből támogatta ezt a csodás ötletet, és áldását adta a szervezésre. Komoly csapatmunka előzte meg e programot. A csapatmunka véleményem szerint létfontoságú egy közösség életében. Volt, aki a terem díszítést vállalta, volt, aki a fánksütésben vett részt, volt, aki a szendvics elkészítésében ügyeskedet. Külön személy volt felelős a fotózásért, plakát elkészítésért, hirdetésért. Egyesek a játékokat készítették elő, több ifis animátorszerepet töltött be. A jelentkezés regisztráció által történt. Kellemes meglepetésünkre, sokkal többen érkeztek, mint ahány gyermekre számítottunk. Örömmel tapasztaltuk, hogy milyen nagy igény van az ilyen programokra is. Ez által is törekszünk gyermekeinket a jó Istenhez, a templomhoz és a közösségi léthez vezetni.
Mulatságunk közös imával és énekkel kezdődött, melyet plébános gondolatai követtek: „Amikor az emberek jelmezbe bújnak, álarcot húznak, sokszor olyan dolgokat is megtesznek, amiket máskor nem mernek. Hangosabban, felszabadultabban táncolnak, énekelnek, mulatoznak. Ilyenkor mindenki szeretne elfeledkezni a szomorú dolgokról, vidáman, örömmel akar farsangolni. Vajon miért bújnak álarc mögé, miért öltöznek különféle jelmezekbe a farsangolók? Mert a farsang arról is szól, hogy átváltozunk, egy kicsit mások lehetünk, mint egyébként. Beszélgessetek arról: Kinek a bőrébe bújnátok szívesen? Milyen állattá, meseszereplővé, szuperhőssé változnátok leginkább? Ne csak a gyerekeket kérdezd meg, te is mondd el, mi a vágyad?” A nagyon jól megfogalmazott kérdésekre a jelen lévő szülőknek is válaszolniuk kellett.
Inditásként mindenki bemutatta jelmezét, és elmondta, hogy minek öltözött. A gyermekek jelemzének ismertetése után stafétajátékok következtek, melyek nagyon jó hangulatot keltettek. Mivel 68 gyermek volt jelen, ezért a játékok menetét próbáltuk csoportosítani korosztály szerint, vigyázva, hogy még véletlenül se maradjon ki senki a közös játékokból. Ezek után levetítettük az egyik legismertebb Mátyás királyról szóló mesét, melynek címe Egyszer volt Budán kutyavásár. A rajzfilm után kvízkérdések hangzottak el. Egy másik feladat volt, hogy közöségünkből egy apuka dallamokat játszott gitárján, és a gyerekek ki kellett találják, milyen dalról is van szó. Mondanom sem kell, menyire nagy sikere volt ennek a produkciónak is. A sok jaték közepette egy kis szünetet tartottunk, amikor lakmározni kezdtünk.
A farsang nem farsang fánk nélkül, így az is került terítékre bőven. Azonban több tálcányi szendvicsből is ehettek a kedves jelenlévők. A lakmározást után ismét ügyeségi játékok következtek, majd pedig egy mese vetítése. Egy bibliai történetet láthattak a gyermekek, mely által az volt a célunk, hogy érzékeltetve legyen gyermekeinkkel az, hogy vallásos közöségben vagyunk. Számunkra fontos a jó Isten tanítása és a Biblia üzenete. Végezetül pedig egy sor kép volt kivetítve ismert személyekről, akiket fel kellett ismerjenek a gyermekek. Nagy nevetések kísérték egy-egy ismert rajzfilmfigura vagy egy egy ismert személy sikeres felismerését.
A hagyományokhoz kötődve kiszebábut égettünk templomunk hátsó kertjében énekek közepette. Figyelve az emberek arcát, azt láttam hogy milyen jó érzik magukat. Elidőztek a tűz mellett, senki nem rohant hazafele. Visszajelzésekből kiindulva, sokan átérezték azt, amit Péter is megélt a Tábor hegyen Jakabbal és Jánossal: Uram, jó nekünk itt lenünk!
Talán ezt kell megérezze mai egyházunknak, hogy szükség van ilyen és ehhez hasonló programokra a plébániákon, hogy a sok világi program mellett mi is tudjunk alternatívát biztosítani gyermekeink számára, mert ha nem tesszük, akkor ne csodálkozzunk, hogy templomaink üresen fognak maradni… Részünkről ez egy kezdeti kezdeményezés volt, ami azt bizonyította, van igénye a mai gyermekeknek, fiataloknak a közös programokra, de ehhez néhányan fel kellett áldozzuk a vasárnapi pihenésünket, kényelmünket. Amit én személy szerint megtapasztaltam és megtapasztalok gyakran, hogy mindig jobb adni, mint kapni. Kedves olvasóknak üzenem: Ne féljetek adni magatokból, hiszen talentumot mindenki kapott a jó Istentől. Járjatok nyitott szívvel, nyitott lélekkel, és hiszem, hogy mindenki megtalálja a saját útját, csak merni kell rálépni!
Májer Enikő
