Timothy Radcliffe domonkos teológus 1992 és 2001 között rendjének általános elöljárója volt, 2023 októberében pedig a püspöki szinódus bevezető lelkigyakorlatát tartotta. A La Croix című francia katolikus lapnak a napokban adott interjújából idézett a Vigilia folyóirat közösségi oldalán.
Azt hiszem, furcsa lenne, sőt őrültség, ha nem reménykednénk a végtelen boldogságban. Az embereket olykor megérinti a határtalan, feltétlen szeretet vágya. Ha illúziónak minősítjük, azt mondjuk, hogy emberségünk legbelső magva nem más, mint csalás. Meggyőződésem, hogy a legvalóságosabb dolog, ami létezik, a végtelen boldogság iránti emberi szomjúság, amelyet mindannyian érzünk olykor. Aki reménykedik az elérésében, a valóságos világban él. A gyerekek tudják. Remélem, hogy az oktatás nem öli ki belőlük ezt a reményt, emberségünk titokzatos középpontját.
De botrányos lenne, ha közönyösek maradnánk korunk feszültségei láttán. Az a baj, hogy oly gyakran látunk erőszakot a médiában, hogy könnyen azt hisszük, az egész csak játék, s a világban dúló háborúk ártalmatlan focimeccsek. Ha csak egy keveset meglátnánk a háború igazi rémületéből, zokogásban törnénk ki, és elkezdenénk küzdeni a békéért.
Nemrég láttam egy felvételt egy fiatal orosz katonáról, akit egy drón üldözött. Belátta, hogy itt a vég, és elsütötte szájába vett fegyverét. Egy óráig sírtam.
Azt hiszem, a természeti környezethez azért viszonyulunk ilyen pusztító módon, mert elfogadjuk azt a mítoszt, hogy végtelen fejlődésre kell törekednünk. Csakhogy ez illúzió. Egészséges gazdasági rendszerre, új gazdasági modellre van szükségünk. A politika és az üzleti világ azonban rövid távon gondolkodik: a következő választásban, az év végi pénzügyi beszámolóban. Hogy megválasszák őket, a politikusok olyasmit ígérnek, amit nem tudnak betartani. Ezért minden politikus hamis messiás. Nagy-Britanniában legalábbis a nagy politikai pártok mindig azt hangoztatják, hogy a többi párt nem megbízható. Ezért nem meglepő, hogy tekintélyelvű rezsimek kialakulásának vagyunk tanúi. Nagyon fontos, hogy ismét erőre kapjon a felelős helyi demokrácia, amely egymás iránti felelősségen alapul. Természetes, hogy félünk e veszélyes világban.
Nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki nem lesz foglya a félelemnek.
A legbátrabb emberek sokszor félnek, de megteszik, amit meg kell tenniük. Eszembe jut Yvon Pomerleau kanadai domonkos, aki az élete kockáztatásával vissza mert menni Ruandába a népirtás idején. A hadsereg tűvé tette érte a domonkos közösséget. Elmesélte nekem, hogy ott volt a többiek között, reszketett a félelemtől, de nem menekült el. Herbert McCabe domonkos teológus azt mondta: „Ha valaki szeret, fájdalmat fog érezni, és meg is ölhetik; de ha nem szeret, akkor már eleve halott.” Igen, lesznek fájdalmaink, de a feltámadt Úr a tanítványoknak megjelenve megmutatta nekik a sebeit.
Mi a sebzett Úr testvérei vagyunk, s a sebeink azt jelzik, hogy mertünk élni, és magunkévá tettük az ő reményét.
Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala / Magyar Kurír
