A szentatya folytatta az evangelizáció iránti szenvedélyről és a hívők apostoli buzgóságáról szóló katekézissorozatát június 7-én. Ezúttal a 150 éve született Kis Szent Terézről elmélkedett Ferenc pápa, akinek apostoli levelet szentel majd a jubileum alkalmából. A missziók védőszentje a távolból imával, önfeláldozással segítette a hithirdetők munkáját, ő maga is erre a hivatásra vágyott. Napjainkban nemcsak a messzi földekre indulók lehetnek misszionáriusok, hanem mindenki, aki elviszi Jézust a környezetében élőkhöz – tette hozzá a szentatya.
Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre. (Lk 15,4–7)
Apostoli levél a szent születésének 150. évfordulójára
Ferenc pápa folytatta az evangelizálásról, az apostoli buzgóságról szóló sorozatát, ezúttal katekézisében Lisieux-i Szent Terézről, a missziók egyetemes védőszentjéről beszélt, akinek ereklyéit elhelyezték a Szent Péter-bazilika előtti emelvényen. Születése 150. évfordulója alkalmából a pápa apostoli levelet szentel neki – jelentette be. A missziók védőszentje, ugyanakkor soha nem volt misszióban: hogy lehetséges ez? Kármelita apáca volt, életét a kicsinység és gyengeség jegyében élte, parányi homokszemként. Törékeny egészsége miatt mindössze 24 évesen meghalt. De hiába volt testben beteg, szíve lüktetett, misszionárius volt. Naplójában elmeséli, hogy ez volt a vágya, egész életében misszióban lenni. Így lett Teréz sok misszionárius lelki nővére: a kolostorból kísérte őket leveleivel, imáival, folyamatosan értük felajánlott áldozatokkal. Feltűnés nélkül közbenjárt a missziókért, és mint egy rejtett motor adott erőt a járműnek az előrehaladáshoz. Ennek ellenére gyakran nem talált megértésre rendtársai között: több tüskét kapott tőlük, mint rózsát. Ő azonban mindent szeretettel, türelemmel fogadott, és betegségével együtt felajánlotta az ítélkezéseket és meg nem értéseket is. Örömmel tette mindezt, az egyház javára, hogy mindenkinek jusson rózsa, főleg a legtávolabbiaknak is.
Önzetlen szeretet és önfeláldozás
De honnan ered ez a buzgóság, ez a missziós erő, ez a közbenjáró öröm? – tette föl a kérdést a pápa, majd két epizódot emelt ki Kis Szent Teréz életéből ennek megválaszolására. Az első az a nap volt, amely megváltoztatta az életét. 1886 Karácsonyán Isten csodát tett szívében. Még nem töltötte be a 14. évét, a legkisebb lány volt a családban. Mindenki kényeztette, de nem nevelték rosszul. Az éjféli miséről hazatérve fáradt édesapjának nem volt kedve megvárni, hogy lányai kibontják az ajándékokat, ezért így szólt: „Szerencsére ez az utolsó év!” – ugyanis 15 éves kortól már nem volt szokás ajándékozni. Az érzékeny, könnyen pityergő Teréznek ez rosszul esett, fölment a szobájába és sírt. De gyorsan elfojtotta könnyeit, majd lement, és ő vidította föl édesapját. Mi történt? Aznap éjjel, amikor Jézus szeretetből gyengévé lett, Teréz lélekben megerősödött – valódi csoda történt. Néhány pillanat alatt kilépett önzése börtönéből és az önsajnálatból. Megérezte, hogy a szeretet elönti a szívét és el akar feledkezni önmagáról. Attól kezdve másokért buzgólkodott, hogy megtalálják Istent és szeressék Jézust. Ez lett mindennapos életcélja. Halálos ágyán így szólt: „Azt szeretném, hogy miután meghalok, rózsaszirmok hulljanak az égből. A mennyországomat azzal szeretném tölteni, hogy jót teszek a földön.”
Imádkozni a távol lévőkért
Ez a lelkesedése különösen a bűnösök, a távol lévők iránt nyilvánult meg – ez derül ki a második epizódból – folytatta katekézisét a pápa. Teréz megismert egy halálra ítélt bűnöst, aki szörnyű tettek miatt várta a halált. Enrico Pranzininak hívták: három ember megölése miatt guillotine általi fővesztésre ítélték, de nem akart megtérni. Teréz minden lehetőt megtett és vakon bízott a sikerben: imádkozott megtérésért, hogy az a szegény szerencsétlen mutassa a megbánás jelét és helyet adjon Isten irgalmának. A kivégzés utáni nap az újságból Teréz megtudta, hogy mielőtt a guillotine alá hajtotta a fejét a halálraítélt egyszercsak megfordult, megragadta a feszületet, amit a pap neki nyújtott, és háromszor megcsókolta Jézus szent sebeit. Ekkor lelke elment, hogy megkapja annak az irgalmas ítéletét, aki azt mondta: „nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre”.
A szív vonzza Jézushoz az embereket
Kedves testvérek, íme a szeretetből tett közbenjárás ereje, a misszió motorja – állapította meg Ferenc pápa. Nemcsak azok a misszionáriusok, akik hosszú utat megtesznek, új nyelveket tanulnak, jó cselekedeteket visznek véghez és jól hirdetik az igét. Nem, az is misszionárius, aki bárhol is él Isten szeretetének eszközeként mindent megtesz azért, hogy tanúságtételével, imájával, közbenjárásával Jézust átadja. Ez az apostoli buzgóság, ami sosem erőszakkal vagy kényszerítéssel, hanem vonzással működik. A hit vonzás által születik. Nem azért lesz valaki keresztény, mert más arra kényszeríti, hanem mert megérinti őt a szeretet. Az egyháznak a sok eszközt, módszert és struktúrát megelőzően, melyek olykor elvonják figyelmünket a lényegről, olyan szívekre van szüksége, mint Terézé, amelyek a szeretetre vonzanak és közel visznek Istenhez. Kérjük a szenttől – akinek itt vannak az ereklyéi – a kegyelmet, hogy felülemelkedjünk önzésünkön! Kérjük a közbenjárás szenvedélyét, hogy ez a vonzás nagyobb legyen az emberekben, és hogy Jézust ismerjék és szeressék – fohászkodott végül a szerdai audiencián Ferenc pápa.
Gedő Ágnes, Vatican News
