Talán már klisé azt mondani, hogy korunk legnagyobb problémája a magány, mégis igaz. Lehet nagy baráti körünk, családunk, párunk, egy közösség ahová tartozunk, mégis azt érezzük, egyedül vagyunk. Egyetlen biztonságunk és társunk a szobánk négy fala, ő nem árul el, nem veszekedik velünk, nem aláz meg, nem kell szégyenkeznünk előtte. Lassan akkor érezzük jól magunkat, ha nincs senki körülöttünk, bezárhatjuk az ajtóinkat, merenghetünk az életről innen és túl.
Kihaltak a falusi utcák, embereket alig látni. A padon már nem ülnek az idősek, a fiatalok még annyira sem. Falakat húztunk magunk köré, elzárkóztunk a világtól és annak történéseitől. Egyre több időt töltünk egymástól elszigetelődve a világhálón, jóval többet, mint kellene. Kutatások igazolják, hogy az online jelenlét és a közösségi oldalak csak erősítik a magány és az izoláció érzését, hiszen pont a valódi, élő kapcsolatok szűkülnek be és csökkennek le az online térben.
A magány valójában nem az emberek, hanem a valódi kapcsolatok hiányát jelenti. Más szóval hiába van sok ismerősünk és beszélgetünk az online térben sokakkal, a magány érzését az a legtöbb esetben nem enyhíti. Maximum tünetet kezel. Ahogy a legnagyobb arányban eladott fájdalamcsillapítók is. Mert magát az abban a pillanatban érzett erős fájdalmat kezeli, az okot azonban nem szünteti meg. Tünetkezelésnek megfelel, gyógyulásnak azonban nem. A magány érzésével is pont így vagyunk. Ha túl fájdalmas a csend, bekapcsoljuk a tévét, hallgatjuk az ordító zenét, drogozunk, alkoholhoz folyamodunk. Tudatmódosító szerekkel próbáljuk elfojtani azt, amivel nem merünk szembenézni. Miért vagyok magányos? Miért érzem egyedül magam, amikor sok ember van körülöttem? Hol vannak a barátaim? Miért nem foglalkoznak velem? Talán bennem van a hiba?
Társas lények vagyunk. Velünk született igényünk, hogy kapcsolódjunk másokhoz. Ha ez nem történik meg, magányosnak érezzük magunkat. A magányosság azonban nem egyedüllét! Mert valaki párkapcsolatban is lehet magányos, sőt egy nagy társaságban is, míg valaki egyedül sem érzi magát magányosnak. A magánnyal járó elszigeteltség semmi máshoz nem fogható, testet-lelket érintő élmény.
Mit tehetünk, hogy ne süllyedjünk bele a magányosság iszapjába? Keressük föl barátainkat, szeretteinket, valamint keressünk olyan közösséget, ahol úgy fogadnak el, ahogy vagyunk! Engedjük meg másoknak, hogy megmutassák: érdemesek vagyunk a szeretetükre. Mert sokszor itt a baj. Nem érezzük magunkat szeretve! Ha megpróbálnánk kilépni a kapcsolataink leértékeléséből fakadó csapdából, észrevennénk a kapcsolódási pontjainkat is.
Fotó: pixabay, romkat archív
Ferencz Emese
