Katica néni, az első Mikulás,
akit életemben láttam,
Télapó néven futott karriert.
Piros köpenyét maga varrta,
kidekorálta csokispapírból
kézimunkázott csillagokkal,
szakállt pedig a gyógyszertárban
többnyire kéthavonta kapható
steril vattából ragasztott.
Ettől vált igazán különlegessé.
Hatalmas volt a készülődés
Olga néni tornácos házában,
ahová az alszegi óvodát
ideiglenesen berendezték,
mielőtt korszerűt építettek volna
valahol a Gödrös-utca végén.
Anyám az ünnepi alkalomra
felzsinórozta melegítőnek
használt kötöttharisnyámat.
Így lett belőlem alkalom szülte
maroknyi székely kisfiú.
Hozzánk, a népes nagycsoportba
vártuk a nagy, vörös Télapót.
Fenyőt is nálunk, a tisztaszobában
díszíttetett a néptanács,
hogy a tornácos óvodának
a közelgő télifa-ünnepélyre
köze maradjon a propagandához,
amivel persze nem törődtünk mi,
óvodáskorú gyerekek, mert
valahogy mindannyian tudtuk,
hogy az igazi karácsonyfára
mégiscsak otthon van kilátás,
ha majd az angyal is jónak látja.
Csizmát ezért csak otthon pucoltunk,
ahogy azt Mikuláskor illik,
az óvodában viszont verset,
éneket és táncot tanultunk,
leleményes rigmusokkal,
jó magyaros ritmusokkal,
mert a tornácos óvodában
ez volt az igazán praktikus:
kettőt a budi felé, kettőt a kapu felé,
pepita a néger, nincs Fekete Péter,
írta Szabó Lőrinc verse.
Komplett kis műsorral vártuk
a duruzsoló dobkályha mellett
kankós pálcával pipiskedő
félelmetes bácsinéni Télapót.
Ajándékot szerényen osztott.
Banán szóba sem jöhetett,
ellenben volt a kis tasakokban
piros alma, kötött kesztyű,
plasztelin és ceruza,
s ha jól emlékszem, talán
pár szem szaloncukor is,
amit a szülőbizottságnak
apám szerzett be pult alól.
A virgács egyformán kötelező volt
minden egyes tasakocskában,
mert akkoriban hozzátartozott
a gyermeknevelés jól bevált,
sokévezredes módszertanához.
Katica néni, a Télapó
mindenkit egyformán megölelt,
és dörgedelmesen gügyögött
jóságos bácsinéni-hangján.
Cserébe rigmust, verset mondtunk
megszeppentünk, megnyugodtunk,
az öreg Fényképész Dénes pedig
fegyelmi problémák nélkül
örökíthetett meg az utókornak.
Amúgy az öreg jól keresett
a népünnepélyek erdejében,
de lejekért is boldogan lehajolt,
és fogadnék, hogy a Télapóval
egymás javára maszekoltak..
Otthon aztán az éjszakában
megjött az igazi Mikulás,
akit sem akkor, sem azóta
nem sikerült szemügyre vennem.
Kötve hiszem, hogy a csempekályhán
próbálta magát átszuszakolni:
tudom, hogy apám aznap este
helyére tolta volt a súblert.
Igaz, hogy a lakószobából
reggelre kiszökött a meleg,
úgyhogy ebben is bizonyára
Szent Miklós püspök a ludas!
Laczkó Vass Róbert
