Az ismét szép őszi napsütésben fürdő Szent Péter téren tartotta meg Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatást és tovább folytatta a megkülönböztetésről szóló katekézissorozatát. Ezúttal a vágy szerepéről szólt, mely segíti vagy éppen akadályozza a helyes felismerést. Az Istentől kapott igazi vágy legyőzi a nehézségeket, nem függ az érzelmektől, kitartóan megmarad az időben és erőssé, bátorrá tesz – hangsúlyozta a szentatya.
A katekézis előtt felolvasták a világnyelveken azt a szentírási szakaszt, amelyre Ferenc pápa tanítása kifejezetten utal, ez pedig Jézusnak a Beteszda fürdőjénél tett csodája, amikor meggyógyítja a 38 éve ott fekvő beteget:
„Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák várva, hogy a víz megmozduljon. Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki felkavarása után először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is. De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” „Uram – válaszolta a beteg –, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult. Aznap épp szombat volt” (Jn 5,2−9).
A megkülönböztetésről szóló katekézisekben áttekintjük, hogy a megkülönböztetés milyen elemekből áll – kezdte beszédét a pápa és megnevezte az eddig tárgyalt részeket, mint az ima, az önismeret, az imádság. Most egy másik nélkülözhetetlen „összetevőről” szólt, ami nem más, mint a vágy. A megkülönböztetés ugyanis a kutatás egyik formája és a kutatás mindig valamiből születik, ami hiányzik nekünk, de mégis valamiképpen már tudunk róla, ugyanis megvan hozzá a „szimatunk”.
De milyen fajta is ez a tudás? – tette fel a kérdést a pápa. A lélek mesterei a „vágy” kifejezéssel jelzik, ami gyökerében a teljesség iránti nosztalgia, amely sohasem talál teljes beteljesülésére és így Isten bennünk való jelenlétének jele. A vágy nem egy pillanatnak az óhaja. A vágy olasz desiderio szava egy nagyon szép latin kifejezésből származik, mert érdekes módon a de-sidus, szó szerint „a csillag hiányát” jelenti, vagyis annak a hivatkozási pontnak a hiányát, mely az élet útját irányítja.
Akadályok és kudarcok sem fojtják el az igazi vágyat
A vágy révén születő hiány szenvedést okoz, egyúttal feszültséget kelt, hogy elérjük azt a nekünk hiányzó jót. A vágy tehát iránytű annak megértéséhez, hogy hol vagyunk és hová megyünk, sőt iránytű annak megértéséhez is, hogy mozdulatlan vagyok-e vagy éppen haladok. Ezért az ember vágy nélkül, egy álló, mozdulatlan valaki, talán beteg, szinte halott. A vágy tehát iránytű annak jelzésére, hogy megyek-e, vagy éppen állok – tette hozzá szabadon a pápa, majd megkérdezte, hogyan is lehet felismerni azt? Az őszinte vágy meg tudja érinteni létünk húrjait annak mélységében, ezért nem alszik ki a nehézségek és akadályok előtt. Olyan ez, mint amikor szomjasak vagyunk: ha nem találunk italt, nem adjuk fel, ellenkezőleg, a keresés egyre inkább kitölti gondolatainkat és tetteinket, amíg készek nem leszünk bármilyen áldozatot meghozni azért, hogy szinte megszállottan enyhítsük a vágyunkat. Akadályok és kudarcok sem fojtják el a vágyat, ellenkezőleg, még élénkebbé teszik azt bennünk.
A kívánságtól vagy pillanatnyi érzelemtől eltérően a vágy kitart az időben, akár hosszú ideig is megmarad és megvalósulása felé tart. Ha egy fiatal például orvos szeretne lenni, akkor olyan tanulmányokat és munkát kell végeznie, amely néhány évet vesz igénybe az életéből, következésképpen korlátokat kell szabnia, sokszor nemet kell mondania mindenekelőtt egyéb tantárgyakra, de alkalmilag a szórakozásra és a kikapcsolódásra is, különösen az intenzívebb tanulás pillanataiban. Azonban az a vágy, hogy irányt adjon életének és ezt a célt elérje – mint a például említett fiatal, hogy orvos legyen – lehetővé teszi számára, hogy leküzdje ezeket a nehézségeket. A vágy erőssé tesz, bátorrá tesz, de mindig tovább tart, mintsem elérnénk azt, amire vágyunk.
Következő gondolategységében a pápa a vágy vonzerejéről beszélt. Egy érték akkor válik széppé és könnyebben elérhetővé, ha vonzó. Egy mondásra utalt: „Ahhoz hogy jók legyünk, annál fontosabb a vágy, hogy azzá váljunk”. Jónak lenni vonzó, mindannyian jók akarunk lenni, de van-e bennünk vágy, hogy jók legyünk?
Az Úrral folytatott párbeszéd során tanuljuk meg, mit is akarunk valójában az életünktől
Meglepő a pápa számára, hogy Jézus a csodái előtt gyakran megkérdezi az adott embert a vágyáról: „Akarsz-e meggyógyulni?” Néha pedig úgy tűnik, hogy a kérdés nem helyénvaló, bár az ember láthatóan beteg! Például, amikor a Beteszda fürdőnél találkozik Jézus a bénával, aki sok éve ott volt már, de soha nem sikerült alkalmas pillanatban belépnie a (mozgásba jött) vízbe. Jézus megkérdezi tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?” (Jn 5,6) De hogyan? A valóságban a béna furcsa ellenállások sorozatát tárja fel a gyógyulással szemben, de ezek nem csak rá jellemzőek. Jézus a kérdésével arra szólította fel őt, hogy tisztázza a szívében: Kész-e elfogadni egy lehetséges minőségi ugrást? Ne gondoljon többé önmagára és saját béna életére, akit mások hurcolnak. Úgy tűnik, hogy erről az az ember a hordágyán egyáltalán nincs meggyőződve. Az Úrral folytatott párbeszéd során tanuljuk megérteni, mit is akarunk valójában az életünktől.
A panaszkodás megfojtja a vágyat
Ez a béna az emberek tipikus példája – fűzte hozzá hosszabb magyarázattal a pápa: „Igen, igen, akarom, akarom”, de valójában „nem akarom, nem akarok, nem csinálok semmit”. A tenni akarás így illúzióvá válik és nem teszel lépést annak érdekében. Az ilyen ember akarja is meg nem is akarja. Rossz ez a dolog, hogy az a beteg ott van már 38 éve és örökké csak panaszkodik. „Tudod uram, hogy amikor a víz megmozdul − ez a csoda pillanata −, tudod, jön mindig valaki, aki erősebb nálam, ő lép be a vízbe én meg lekések” − és csak panaszkodik, panaszkodik. Ám vigyázzatok – intett a pápa –, mert ezek a panaszok mérgek, mérgek a léleknek, mérgek az életnek, mert nem gyarapítják a vágyadat, hogy továbbmenjél! Legyünk tehát óvatosak a panaszkodással, mint mikor panaszkodunk a családban, a házastársak panaszkodnak egymásra, apa a gyerekeire, vagy a püspök a papjaira vagy a többi püspökre és sok egyéb dologra. Nem, ha észreveszed, hogy panaszkodsz, vigyázz, mert az szinte bűn, ugyanis nem hagyja nőni a vágyadat.
Sokszor éppen a vágy az, ami különbséget tesz egy sikeres, egységes és tartós projekt és ezernyi lehetetlen vágy, köztük sok jó szándék között, amivel a közmondás szerint is „a poklot kövezik ki”: „Igen, én nagyon-nagyon szeretném”, de valójában nem csinálsz semmit. A pápa szerint korunk látszólag a legnagyobb választási szabadságot részesíti előnyben, de ugyanakkor elsorvasztja a vágyat, hogy az ember folyamatosan kielégítse azt, legalábbis pillanatnyi vágyakra lefokozva. Nekünk pedig vigyáznunk kell, nehogy elsorvadjon a vágy. Ezer ötlet, projekt, lehetőség bombáz minket, azt kockáztatva, hogy elvonják a figyelmünket és így nem engedik meg, hogy nyugodtan értékeljük, mit is akarunk valójában. Nagyon sokszor találkozunk emberekkel – gondoljunk például a fiatalokra – aki kezükben mobiltelefonjukkal csak keresgélnek valamit és csak néznek… „Talán abbahagyod a gondolkodást?” − „Nem” – töprengett hangosan a pápa: Mindig csak kifelé, a másik felé. A vágy azonban nem nőhet így, hogy csak a pillanatnak élsz, megelégülni abban a pillanatban, de így nem nő a vágy.
Erős vággyal mindig előbbre haladhatunk
Sokan azért szenvednek, mert nem tudják, mit is akarnak az életüktől, valószínűleg soha nem kerültek kapcsolatba mély vágyaikkal. Ebből adódik annak a veszélye, hogy az ember életét a különféle próbálkozások és kibúvók között tölti, anélkül, hogy bárhová megérkezne, miközben elfecsérli az értékes lehetőségeket. Így aztán az elméletileg akart néhány változtatást sem valósítják meg, amikor erre lehetőség adódik, mert nincs erős vágy, hogy valamit is folytassanak.
Végül a pápa katekézise utolsó részében felvetette a kérdést: Mit tennénk, ha az Úr tőlünk kérdezné meg „Mit akarsz, mit tegyek neked?”. Mit is válaszolnánk akkor? Talán azt kérnénk tőle végre, hogy segítsen megismerni alaposan az ő akaratát, amit ő maga helyezett a szívünkbe? Vagy hogy ismerjük meg a saját vágyainkat, hogy nagy vágyak emberei legyünk és talán az Úr erőt ad a megvalósításukhoz? Ez hatalmas kegyelem, az összes többi kegyelem alapja: lehetővé teszi az Úrnak, mint az evangéliumban, hogy csodákat tegyen értünk: „Add meg nekünk a vágyat, Urunk és növeld meg azt! Mert ő is nagyon vágyik ám ránk, hogy részesítsen minket élete teljességéből – zárta az emberi vágyról tartott katekézisét Ferenc pápa.
Szent XXIII. János pápa oltalma segítsen a Krisztus iránti mindennapi hűségben
Az egyes zarándokcsoportok, az új házasok és a betegek köszöntése után Ferenc pápa megemlékezett október 11-e szentjéről: Tegnap ünnepeltük Szent XXIII. János pápa liturgikus emlékét, aki példamutató odaadással szolgálta Krisztust és az Egyházat, törődött a lelkek üdvösségével és sokat fáradozott a világ békéjéért. Oltalma segítsen mindenkit a Krisztus iránti mindennapi hűség erőfeszítéseiben és támogassa a háborúktól szenvedőket, különösen a szeretett és meggyötört ukrán lakosságot.
Ferenc pápa felhívása a világ felé Ukrajna békéjéért
A köszöntések után Ferenc pápa felhívással fordult a világ felé Ukrajna békéjéért: Ezekben a napokban szívemmel mindig az ukrán nép felé fordulok, különösen azon helyek lakosai felé, ahol a bombázások dúltak. Fájdalmaikat magamban hordozom és az Istenanya közbenjárását kérve azokat imádságomban az Úr elé tárom. Ő mindig meghallgatja a hozzá kiáltó szegényeket. Szentlelke változtassa meg a háború sorsát kezükben viselők szívét, hogy megszűnjön az erőszak tomboló vihara és ismét újra fel lehessen építeni az igazságosságon alapuló békés együttélést!
Vértesaljai László SJ, Vatican News
