Ferenc pápa a Szent Péter téren tartott kihallgatáson a reménység-katekézis sorozata 37. témájaként a halállal is bátran szembenéző keresztény reménységről tanított „Boldogok a halottak, akik az Úrban hunynak el” címmel.
Ma a halállal szemközt felkészületlenek vagyunk
„Ma a keresztény reményt a halállal szeretném szembeállítani, melynek valóságát a mai modern kultúra egy inkább el akarja törölni” – kezdte beszédét a pápa. A halállal szemközt, szeretteink vagy éppen saját magunk esetében, felkészületlenek vagyunk, megfelelő „ábécé” segédeszköz nélkül, mely alkalmas lenne a titok előtt annak értelmét körvonalazni. Pedig az emberi kultúra első jelei éppen ezen a titkon haladtak keresztül. Azt is mondhatnák, hogy az ember a halott-kultusszal együtt született”.
Egykor az öregek nemzedékről nemzedékre elmesélték a halál elkerülhetetlen valóságát
„Más civilizációk, a miénk előtt, bátran szembenéztek azzal. Ezt az eseményt az öregek nemzedékről nemzedékre elmesélték, mint egy elkerülhetetlen valóságot, mely arra kötelezte az embert, hogy valami abszolút, feltétlen dolgot éljen meg” – mondta a pápa és idézett a 90. zsoltárból: „Taníts meg, Urunk, számba venni a napjainkat, hogy bölcsességgel telítsük a szívünket”. A zsoltár szavai egészséges realizmust tükröznek és elűzik a mindenhatóság lázálmát. Mi vagyunk mi? – kérdezzük és a zsoltár azt feleli rá, hogy „szinte semmi” (Zsolt 88,48) vagyunk, s napjaink gyorsan leperegnek, még ha száz évet élnénk is, végül úgy tűnik, mintha az egész csak egy lehelet lenne. Hányszor is mondják az idősek: Mint egy lehelet, múlt el az életem”!
A halál lemezteleníti az életünket
„A halál lemezteleníti az életünket és így felfedezzük, hogy a gőg, a harag és a gyűlölet cselekedetei az életünkben csak puszta üresség. Szomorúan vesszük észre, hogy nem szerettünk eléggé és hogy nem az igazán fontosat kerestük. Másfelől pedig azt is látjuk, ami jót tettünk és vetettünk, látjuk a gyümölcsét annak, amiért feláldoztuk magunkat és ami most megtart bennünket”.
Jézus példája a halállal szemközt: megrendült és sírt
„Jézus megvilágította a halálunk értelmét” – folytatta a pápa. „Viselkedésével felhatalmaz bennünket arra, hogy fájdalom járjon át bennünket, amikor egy szeretett személy eltávozik közülünk. Ő maga is mélyen megrendült Lázár sírja előtt és könnyekre fakadt (Jn 11,35). Ebben a vonásában Jézust nagyon közel érezzük magunkhoz, mint a testvérünket, mert megsiratta barátját, Lázárt. Jézus ekkor az Atyjához, az élet forrásához imádkozik és parancsol Lázárnak, hogy jöjjön ki a sírból. És így is lesz. A keresztény remény ebből a magatartásból merít, amit Jézus magára ölt az emberi halállal szemközt: ha a halál jelen van a teremtésben, azért az egy csúnya seb, mely eltorzítja Isten szeretet-tervét és a Megváltó ki akar gyógyítani bennünket abból”.
Jézus arra bízta, hogy őrizzük a reménység kicsi lángját
Ennek a gyógyításnak az útját Ferenc pápa Jairus lánya feltámasztása történetén keresztül mutatta be. „Az evangéliumok beszámolója szerint egy igen súlyosan beteg lánykánk az apja kéri Jézustól, hogy gyógyítsa meg a lányát. Nincs megindítóbb egy súlyosan beteg gyermek anyjánál, apjánál!” – emelte ki a pápa. „Még beszélget Jézus Jairussal, a lányka apjával, amikor hozzák hírt a kislány haláláról. Jézus így bátorítja: Ne félj, bízzál!, pedig tudja, hogy az apát megkísérti a düh és reménytelenség. Ezért ajánlja neki, hogy őrizze a reménység kicsi lángját, mely fellobbant a szívében: Ne félj, továbbra is csak őrizd a lángot! Amikor pedig megérkezik a házhoz, felébreszti a gyermeket a halálból, és visszaadja a szeretteinek”.
Jézus maga a Feltámadás
„A testvérét sirató Mártának Jézus egy hittétellel válaszol: «Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog. Mindaz, aki belém vetett hittel él, nem hal meg sohasem. Hiszed ezt?» (Jn 11,25-26). Mindannyiunktól ezt kérdi Jézus, valahányszor a halál megtépi az élet és az érzelmek szövetét. Egész létezésünk forog itt kockán, a hit lejtője és a félelem mélysége között. Én nem vagyok a halál – mondja Jézus –, én a feltámadás és az élet vagyok, és ezt megkérdi itt mindenkitől, hogy hiszünk-e így benne”.
A halál a hívő ember számára egy kapu, mely teljesen feltárul előtte
„Mindnyájan kicsik és védtelenek vagyunk a halál titka előtt” – ismerte el a pápa. „Azonban mekkora kegyelem, ha megőrizzük a szívünkben a hit lángját! Kézen fog bennünket Jézus, amint ahogy kézen fogta Jairus lányát és megismétli: Talita kum!, Kislány, kelj fel! És nekünk is mondja: Keljetek fel, támadjatok fel! A pápa ekkor arra kérte a téren jelenlévőket, hogy ki-ki becsukott szemmel gondoljon a saját halálára és gondolatban képzelje el, amint Jézus eljön érte, kézen fogja és így szól: Kelj föl, gyere, gyere velem! A reménység itt véget ér, valóság lesz az élet. Gondoljunk csak bele – kérte a pápa –, Jézus eljön mindannyiunkhoz, kézen fog bennünket gyengédségével, szelídségével és szeretetével. Ez a mi reményünk a halállal szemközt. A hívő ember számára egy kapu, mely teljesen feltárul, a kételkedőnek egy nem teljesen bezárt kiskapuból felvillanó fénysugár lesz. De mindenki számára kegyelem lesz, amikor ez a fény, vagyis a Jézussal való találkozás megvilágít bennünket”- fejezte be katekézisét Ferenc pápa.
Felhívás Szomália békéjéért
A katekézist követően a Szentatya fájdalmának adott hangot a szomáliai Mogadishuban néhány napja bekövetkezett vérfürdő miatt, mely háromszáz ember, köztük több gyermek halálát okozta. A pápa leghatározottabban elítéli a terrorcselekedetet, mely a már amúgy is sokat szenvedett lakosságot sújtja. Imádkozik az elhunytakért, a sérültekért és családtagjaikért, valamint az egész szomáliai népért. Az erőszakos emberek megtéréséért fohászkodik és mindenkit arra kér, hogy békében dolgozzék a vérrel áztatott földön.
Forrás: Vatikáni Rádió
