Az emberi tevékenységek nagyban befolyásolják az éghajlatváltozást, tudtuk meg Bartók Blanka éghajlatkutatótól, akit a Föld napja alkalmából kérdeztünk. A környezetvédelem – vagy ahogy Ferenc pápa fogalmaz: teremtésvédelem – kiemelt kérdése az éghajlatváltozás. A szakértő szerint a legoptimistább forgatókönyvek szerint sem állítható meg a felmelegedés, csak mérsékelhető. Ugyanakkor kibocsátási korlátozásokkal lassíthatjuk a változás ütemét, aminél érdemes figyelembe venni, hogy melyek azok az emberi tevékenységek, amelyek a legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátók. Ebben a rendszerben kell megtalálnunk azt, hogy mit tehetünk a környezetünkért, a teremtett világért.
Az éghajlatváltozásnál melyek azok a fő szempontok, amelyekre figyelni kell, amelyek jelentős mértékben befolyásolják akár a lokális, de főként a globális éghajlatot?
A Földünket körülvevő légkör a földi élet számára nagyon fontos folyamatok színtere. Például itt alakult ki az ózonréteg (kb. 35 km magasságban), amely megvédi az élővilágot a nagyon erős ultraibolya sugárzástól, itt alakult ki a természetes üvegházhatás, amelynek köszönhetően a Föld átlaghőmérséklete 15 °C körüli (e hatás nélkül egy jóval hidegebb, mintegy -18 °C körüli bolygónk lenne), de itt jön létre a csapadék is, amely az elengedhetetlen édesvízkészletet biztosítja. Éppen ezért folyamatosan oda kell figyelnünk e kulcsfontosságú és nagyon sérülékeny környezeti elemünk állapotára, és adott esetben intézkedéseket kell hoznunk ennek védelmére.
A légkör hosszú ideig (több évszázadig) fennálló állapotát éghajlatnak nevezzük, és napjainkban egyre inkább tapasztaljuk azt, hogy az az éghajlat, amihez hosszú időn keresztül életvitelünkkel alkalmazkodtunk, akár itt, a Kárpát-medencében is (pl. mezőgazdaság, vízellátás vagy éppen építészet), kezd változni, átrendeződni. Ezek a kezdetben csak kisebb kellemetlenséget okozó változások (pl. egyre gyakoribb hőségek nyaranta) viszont könnyen katasztrófaméretűekké nőhetnek (pl. árvizek, szárazságok). És itt ki kell emelnünk, hogy a természetes ökoszisztémák (növény- és állatvilág) még inkább ki vannak téve ezeknek az éghajlati változásoknak, egyes fajok számára akár kisebb változások is végzetesek lehetnek.
Szemét a Szamoson Kolozsváron. Fotó: Szász István Szilárd
Az éghajlatváltozás a teljes Földre kiterjedő, globális léptékű folyamat, melynek kialakulását a Föld-légkör rendszer energiaháztartásával tudjuk magyarázni. A légkörünk addig van egyensúlyban, ameddig ugyanannyi energiát kap a Naptól, mint amennyit visszajuttat a világűr irányába. Ha a mérleg valamelyik irányba kibillen, akkor energiatöbblet vagy energiahiány alakul ki, ekkor következik be éghajlatváltozás. A geológiai időkre visszatekintve több ilyen jellegű esetről van tudomásunk, ami a mai éghajlathoz képest vagy egy hidegebb, vagy éppen egy melegebb éghajlatot eredményezett. Az éghajlatváltozásnak több kiváltó tényezője van, ez lehet csillagászati tényező, amikor valamiért változik a Napból érkező energia mennyisége, és lehet földrajzi tényező, amikor változik a légkör vagy a felszín tulajdonsága, mint a légkör üvegházhatása vagy sugárzás-visszaverő képessége. Utóbbi például nagy vulkánkitörésekkor jelentősen megnövekedik, így hűlést eredményez a rendszerben. A méréseink azt mutatják, hogy az elmúlt néhány évtizedben fokozatosan energiatöbblet alakul ki a Föld-légkör rendszerben, ennek nagy részét az óceánok vize tárolja, ezáltal ezek lassan melegednek. Ugyanennek az energiatöbbletnek a következtében melegedik a légkör alsó része is, és változnak más meteorológiai paraméterek is, például egyre intenzívebb a párolgás, változnak a szélrendszerek stb. Ezek a változások viszont eltérően alakulnak a Föld különböző régióiban, ezért lokális szinten az éghajlatváltozásnak más-más megnyilvánulásait tapasztalhatjuk: van, ahol ez a többletenergia szárazabb és melegebb éghajlatot, van, ahol éppen ellenkezőleg, több csapadékot eredményez.
Számtalan vizsgálat születik annak érdekében, hogy számszerűsítsük, honnan származik a légkör ezen energiatöbblete. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) nemzetközi kutatásokat átfogó legújabb, 2021-es jelentése alapján a többletenergia legnagyobb része a légkör növekedő üvegházhatásának tudható be. A légkörben található üvegházhatású gázok, mint a szén-dioxid, metán és dinitrogén-oxid koncentrációja, növekedő tendenciát mutatnak, ezek a molekulák a Napból érkező energiát áteresztik a légkörön, a felszínről kisugárzott hősugarakat viszont elnyelik és egy részüket visszasugározzák a felszín irányába, ezáltal mintegy csapdába ejtve jelentős mennyiségű energiát, amely a felszínt melegíti. A légkörben vannak olyan folyamatok is, amelyek hűtő hatással bírnak, mint például a légkörbe jutó porszemcsék vagy a felhők. Ezek az elemek a beérkező napsugarakat visszaverik a világűr felé, még mielőtt azok a felszínt felmelegítenék. E hűtő hatás viszont jóval kisebb nagyságrendű az üvegházhatáshoz képest, így összességében az éghajlati rendszerünk ma egy energiatöbblet felé mozdul el.
Melyek azok a tényezők, ahol a leginkább kimutatható az emberi beavatkozás és annak következményei?
Vizsgálnunk kell azt is, hogy mi okozza a légköri üvegházhatású gázok koncentrációjának növekedését. Ezek a gázok származhatnak természetes forrásokból, például vulkánkitörések során jutnak a légkörbe, vagy a talajból bomlástermékként, vagy a permafroszt területeken a jég olvadása révén (metán) szabadulnak fel. Ugyanakkor számos emberi tevékenység is juttat üvegházhatású gázt a légkörbe, például égéstermékként. Itt meg kell jegyeznünk azt is, hogy vannak olyan emberi tevékenységek, amelyek a légköri szén-dioxid megkötését csökkentik, ilyen a zöld növényzet kivágása. Utóbbi szintén hozzájárul a légkör üvegházhatású gázok koncentrációjának növekedéséhez. A természetes forrásokból származó üvegházhatású gázok folyamatosan fellelhetőek a földi légkörben, viszont az elmúlt 150 évben ezekre rátevődtek még az antropogén eredetű forrásokból származó gázok is. Ez értelemszerűen maga után vonja a fokozatos energiatöbblet kialakulását az egész éghajlati rendszerben, ami mára már egy 1 °C hőmérséklet-növekedést eredményezett az ipari forradalom előtti földi átlaghőmérséklethez képest. Az emberi tevékenység hatását az éghajlati modellek segítségével is jól kimutathatjuk. Abban az esetben, ha csak a természetes forrásokból származó üvegházhatást vesszük figyelembe, a modellekben nem tapasztaljuk azt a felmelegedést, amit az elmúlt évtizedekben a műszerek mértek. Ha viszont a modellfuttatásokhoz hozzáadjuk az emberi tevékenységekből származó üvegházhatást is, akkor a modellezett adataink szépen tükrözik a valóságot.
A természet könnyei…
A globális éghajlatváltozást összességében az elmúlt időben a felmelegedés jellemzi, ami sokakat aggodalommal tölt el. Milyen hosszú távú hatásai vannak/lesznek a globális felmelegedésnek? Miért tart tőle az emberiség? Mire számíthatunk a jövőben az éghajlat-modellek szerint?
Amint láttuk, az éghajlatváltozás ütemét nagyban befolyásolják az emberi tevékenységek, ezek közül is kiemelném azokat, amelyek révén üvegházhatású gázok jutnak a légkörbe. Ha ezeknek a tevékenységeknek a jövőbeni alakulását nem ismerjük, nehéz éghajlati előrejelzéseket készíteni. Éppen ezért a legújabb tanulmányok már különböző ún. éghajlati forgatókönyveket dolgoztak ki, annak függvényében, hogy mennyire tudatos lesz az emberi kibocsátás a jövőben. Ennek alapján beszélhetünk optimista és pesszimista forgatókönyvekről. Az utóbbi időben elég sok vészjósló hírt hallhattunk az éghajlatunk jövőjét illetőleg, aminek legfőbb oka, hogy sajnos már a legoptimistább forgatókönyvek szerint sem állítható meg a felmelegedés, csak mérsékelhető.
Néhány évtizeden belül a globális felmelegedés meghaladhatja a 2°C-ot is, ami után sajnos egyre szélsőségesebb, visszafordíthatatlan környezeti folyamatokra számíthatunk. Ez aggodalomra ad okot, mivel minél nagyobb a változás, annál nehezebb lesz a mérséklése, és ezzel párhuzamosan egyre több kihívást fog jelenteni a megváltozott éghajlati adottságokhoz való alkalmazkodás mind a természetes élővilág, mind pedig a társadalom számára.
Egyénként és közösségként mit tehetünk ellene?
Az éghajlatváltozás folyamatát sajnos már nem tudjuk megállítani, mivel a légkörbe jutó üvegházhatású gázok hosszú tartózkodási idejűek, így akkumulálódnak. Különböző kibocsátási korlátozásokkal viszont jelentősen lassíthatjuk a változás ütemét. A korlátozásoknál érdemes figyelembe venni, hogy melyek azok az emberi tevékenységek, amelyek a legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátók. Nemzetközi adatbázisok egyértelműen azt mutatják, hogy a legnagyobb kibocsátással az energiaszektor rendelkezik, ezt követi a közlekedés. Ha hatékony beavatkozást akarunk elérni, akkor elsősorban ezekre a szektorokra kell odafigyelnünk. Itt elsősorban nemzetközi, illetve nemzeti szintű beavatkozásokra van szükség, amelyek az energiatermelésben részt vevő nagy gazdasági szereplők tevékenységeit szabályozzák. Ugyanakkor egyénként és közösségként is tehetünk lépéseket. Egyrészt nagy szükség van korszerűsítésekre, pl. kibocsátástól mentes, megújuló energiaforrások használata a háztartásokban, tökéletesebb égetésű motorok használata stb. Másrészt pedig azzal is csökkenthetjük a kibocsátást, ha a lehetőségekhez képest energiatakarékos berendezések vagy közlekedési megoldások mellett döntünk.
Az írás megjelenik a Vasárnap 2022/17-es számának Fókusz-összeállítása részeként.
