XIV. Leó szeptember 10-én, csütörtökön fogadta a Vatikánban megrendezett képzésen részt vevő, nemrég kinevezett püspököket. Beszédében biztosította őket arról, hogy „egyetlen püspök sem jár egyedül”, és arra buzdította őket, hogy legyenek közel népükhöz, szeressék az embereket, különösen papjaikat. A pápa kitért korunk változásaira és a technológiai fejlődésre is, és a Magnifica humanitas kezdetű enciklikát jelölte meg támpontként az emberi mivolt megőrzésének nagy kihívásához.
„Egyetlen püspök sem jár egyedül.” És egyetlen püspök sem hagyhatja magára népét, hanem ismernie kell annak örömeit, fájdalmait és álmait, miközben „mindenki felé nyitott szívvel” fordul – más felekezetű keresztények és más vallások hívei felé is –, és hirdeti az Evangéliumot a gyors változások és a mesterséges intelligencia fejlődésének ebben az időnként „nyugtalanító” korszakában. Ezekkel a szavakkal fordult XIV. Leó 147, öt kontinensről érkezett püspökhöz. Az elmúlt évben kinevezett főpásztorok a Vatikánban megrendezett éves képzésen vesznek részt, amely lehetőséget teremt a párbeszédre, iránymutatást nyújt és segíti egymás megismerését a legkülönbözőbb egyházi, kulturális és társadalmi környezetből érkezők számára. Az idei képzésen 98 püspök vett részt a Püspöki Dikasztérium által szervezett programban, 49 pedig az Evangelizációs Dikasztérium képzésén. „Püspökök, a közösség szolgái az Egyházban és a mai világban” – ez volt a szeptember 2-án kezdődött kurzus témája. A képzés szeptember 10-én, csütörtökön a Szinódusi Teremben XIV. Leó pápával tartott audienciával zárult. A Szentatya a találkozó elején arra kérte a jelenlévőket, hogy imádkozzanak Louis Antonio Tagle bíboros, az Evangelizációs Dikasztérium pro-prefektusa néhány nappal korábban elhunyt édesapjának örök nyugalmáért.
„Egyetlen püspök sem jár egyedül”
XIV. Leó beszéde elején elmondta, hogy „őszintén örül” a testvériség tapasztalatának, amelyet a főpásztorok ezekben a napokban megéltek: meghallgatták egymást, együtt imádkoztak és ünnepelték az Eucharisztiát. Mindez segít emlékezni „egy nagyon egyszerű és értékes dologra: egyetlen püspök sem jár egyedül” – hangsúlyozta a szentatya. „Imáimban hordozlak benneteket és veletek együtt egyházaitokat: a papokat, a diakónusokat, a szerzeteseket és a szerzetesnőket, a szeminaristákat, a családokat, a fiatalokat, az időseket, a szegényeket, a szenvedőket és mindazokat, akik még várják, hogy találkozzanak az Evangélium örömével. Mindenkinek helyet kell találnia a püspök szívében, mert Krisztus szívében mindenkinek van már helye.”
Az emberi mivolt megőrzésének kihívása a mesterséges intelligencia korában
Ebből kiindulva Leó pápa néhány konkrét útmutatást adott az új püspököknek szolgálatukhoz, különösen is ebben „a gyors változások korában”, amikor „a kommunikációs technológiák és a mesterséges intelligencia fejlődése olyan lehetőségeket nyitott meg, amelyeket néhány évvel ezelőtt még elképzelni sem tudtunk”. Ezek a lehetőségek és új távlatok azonban „bizonyosan nem képesek megszabadítani az emberiséget a bűntől és annak következményeitől: ezt tragikus módon bizonyítják azok a válságok, amelyeken keresztülmegy” – hangsúlyozta XIV. Leó.
Ebben az összetett és bizonyos szempontból „nyugtalanító” helyzetben az Egyház az elmúlt évben a remény szentévét ünnepelte. „Talán azért, mert a világon kívül él?” – tette fel a kérdést a pápa. „Éppen ellenkezőleg: azért, mert a meghalt és feltámadt Krisztus arra hívja, hogy mindenkinek hirdesse az üdvösség Evangéliumát. És mi, püspökök vagyunk ennek a küldetésnek az első címzettjei.” A pápa a Magnifica humanitas kezdetű enciklikát ajánlotta a főpásztorok figyelmébe, amely „látásmódot és módszert kínál az emberi mivolt megőrzésének nagy kihívásához a mesterséges intelligencia korában”. „Arra bátorítalak benneteket, hogy egyházmegyéitekben segítsétek elő a reflexió és a párbeszéd útjait, hogy képezzétek és támogassátok mindazokat, akik a szeretet civilizációjának szolgálatára kívánnak elköteleződni.”
A szolgálat a Jézushoz való közelségből születik
Leó pápa elsőként azt a megbízatást adta a főpásztoroknak, hogy „maradjanak Jézussal”. Ez a legfontosabb – hangsúlyozta –, mert „püspökök vagyunk”, de mindenekelőtt „tanítványok”. Ahhoz, hogy Krisztusról beszéljünk, „vele kell lennünk”; ahhoz pedig, hogy népét vezessük, „minden nap engednünk kell, hogy ő vezessen bennünket”. „Ezért mindig őrizzétek meg az Úrral töltött időt: az Eucharisztiát, Isten Igéjét, az imádságot és azokat a pillanatokat, amikor jelenlétében lehettek annak a tanítványnak az egyszerű szívével, aki engedi, hogy Ura szeresse őt.” A szolgálat „innen születik”, és így „a szolgálat derűsebbé, szabadabbá és termékenyebbé válik”.
Szeressétek népeteket
XIV. Leó második szempontként arra hívta fel a figyelmet, hogy a püspök szívét „teljesen adja oda testvéreinek”: a papoknak és az általuk felszentelendő diakónusoknak, a mindig „lelkesedéssel teli” fiataloknak, a szerzeteseknek és a szerzetesnőknek, a misszionáriusoknak, a hitoktatóknak és azoknak a családoknak, amelyek „csendes nagylelkűségről” tesznek tanúságot. „A püspök olyan ember, aki napról napra egyre inkább megtanulja szeretni népét: megismerni az emberek örömeit és fájdalmait, osztozni álmaikban, és örülni annak, amikor látja növekedni a közösségeket” – mutatott rá a szentatya.
„Szeressétek az embereket, akiket az Úr rátok bízott. Tanuljátok meg a nevüket, hallgassátok meg történeteiket, amikor csak lehet, lépjetek be otthonaikba, imádkozzatok velük” – kérte a pápa az új püspököktől. Ezért rendkívül fontos a „jelenlét”, amely „már a szavak előtt nagyon sokat mond”. „Egy látogatás, egy áldás, egy papra szánt idő, egy család meghallgatása, párbeszéd egy fiatallal: apró gesztusok ezek, mégis egy egész életre megmaradhatnak az ember lelkében” – hangsúlyozta XIV. Leó.
A papok találjanak a püspökben atyára és testvérre
Ehhez kapcsolódva Leó pápa a „lelkipásztori gondoskodásra” buzdította az új főpásztorokat. Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy valakinek sok feladata van, hanem valódi „püspöki atyaságot”: olyan nagy szívet, amelyben mindenki számára van hely. XIV. Leó Ferenc pápa szavait idézte, aki gyakran emlékeztetett arra, hogy „a közelség Isten egyik jellemző vonása népe iránt”. „Milyen értékes szavak ezek számunkra! Bárcsak az emberek jelenlétünkön keresztül megérezhetnének valamit Isten gyengédségéből és atyaságából! Ez pedig különösen is igaz a papokra.” A pápa ezért arra kérte a püspököket, hogy „szeressék” papjaikat, akik a püspökben tudjanak „atyára és testvérre” találni.
„Hallgassátok meg őket, bátorítsátok őket, imádkozzatok értük, örüljetek annak a jónak, amit tesznek, és bizalommal kísérjétek őket szolgálatukban. Fordítsatok különös figyelmet az idősekre és a betegekre. Éreztessétek velük, hogy értékesek, hogy az Egyház hálás nekik, és hogy a püspök nem feledkezik meg róluk. Néha elég egy telefonhívás, egy látogatás, egy szeretetteljes szó részetekről.”
Mindenki felé nyitott missziós szív
Végül XIV. Leó a „fiatalabb” egyházak pásztoraihoz fordult, akik ismerik „a misszió szépségét és fáradságát”, egy olyan Egyház tapasztalatát, „amelynek talán kevés java van, de gazdag az erős hitben”. A pápa arra kérte őket, hogy „őrizzék meg missziós szívüket”. „A misszionárius püspök szíve mindenki felé nyitott: nemcsak azok felé, akik plébániáinkat látogatják, hanem más felekezetű keresztények, más vallások hívei, a hitet nem valló emberek és minden jóakaratú férfi és nő felé is.” „A püspök mindenkit meghallgat és tiszteletben tart, mindenkihez közel kerül, és képes felismerni azt a jót, amely minden ember szívében jelen van” – összegezte XIV. Leó az új püspökökhöz intézett beszédében.
Forrás: Salvatore Cernuzio / Somogyi Viktória / Vatican News
