A kassai vértanúkra és kiemelten Pongrácz Szent Istvánra emlékeztek szülőföldjén, a dél-erdélyi Alvincen szeptember 6-án. Közel négy és fél évszázada született ott a katolikus hitéért vértanúságot vállaló jezsuita, akinek személyében Erdély első kanonizált szentjét tiszteljük, emlékét őrzi és ápolja szülőfaluja kis katolikus közössége. Két társával együtt 1619. szeptember 7-én szenvedett vértanúhalált. Pázmány Péter már 1628-ban beindította boldoggá avatási perüket, amelyre csak 1905. január 15-én került sor. 1995. július 2-án, Kassa városában Szent II. János Pál pápa emelte a szentek közé vértanú társaival együtt.
Az idei évben is lelkipásztorok és világi krisztushívők gyűltek össze a több százéves, egykori bulgarita kolostor templomában a szentmisét ünnepelni a kassai vértanúk ünnepének előestéjén Kerekes László segédpüspök vezetésével. Ünnepi szentbeszédet Toman Zoltán mondott, aki jelenleg Rómában, a Vatikáni Államtitkárság Általános Ügyek Részlegén teljesít szolgálatot, a Szentszék munkatársaként. A zenei szolgálatot Schneider Arnold székesegyházi karnagy vezetésével a Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum diákjainak scholája látta el.
Szentbeszédében a szónok kiemelte a kassai vértanúk hősiességét, három szó köré építve nagyságukat: felelősség, szeretet és hűség. A szónok hangsúlyozta: „a keresztény ember célja nem az, hogy legyőzze a másikat, hanem hogy megőrizze, s ha kell, újra megtalálja a testvért. Pongrácz Szent István életében pedig a felelősség és a szeretet végül hűséggé érlelődött. 1619 szeptemberében Kassán két társával együtt elfogták, és a hitük megtagadására akarták kényszeríteni őket. Kegyetlenül megkínozták. Istvánt halottnak vélték, és társaival együtt egy szennygödörbe vetették. Ő azonban még hosszú órákon át életben maradt, míg végül szenvedései között visszaadta lelkét Istennek. Az a pap, aki addig Krisztust hirdette, többé nem tud prédikálni, a misszionárius, aki másokat tanított, már nem tud megszólalni. Kezét megkötözik, hangját elnémítják. És mégis, éppen ekkor hangzik fel életének legerősebb prédikációja: már nem szavakkal hirdeti Krisztust, hanem hűségével tesz tanúságot róla.” A magyar és román nyelven elhangzott szentbeszédek segítették a jelenlévőket a hitükben való megerősödésben, a Krisztus iránti elköteleződésben.
Magyarországon és Erdélyben a 16-17. században a Habsburg-ellenes harcok állandó zaklatásnak tették ki és teljes bizonytalanságban tartották a lakosságot. Mohács után pedig a trónviszályok és a török megszállók kegyetlenkedései okoztak mérhetetlen nyomort és szenvedést az országban. Ehhez járult, mintegy betetőzve a bajokat, a 16. században a nyugati kereszténység vallási megosztottsága, aminek következtében az addig egységes keresztény társadalom egész Európában válságba került. Elkezdődött a vallás megreformálása.
A reformáció Németországban Luther fellépésével kezdődött; onnan terjedt tovább Európa többi országába. Így Magyarországra és Erdélybe is, főleg a németek lakta területekre. A másik reformátor, Kálvin Svájcban tevékenykedett, Az ő tanait főleg Magyarország és Erdély magyar lakossága között terjesztették. A reformációnak Kassán is sok követője akadt.
A katolikus egyház is felismerte a reformok szükségességét a vallási életben. Próbáltak is cselekedni ezen a téren. A vallás megújítására törekedtek az egyházon belül. Ugyanakkor a reformáció terjesztésének visszaszorítására katolikus intézményeket, iskolákat létesítettek, amelyekbe képzett szerzeteseket hívtak meg oktatói és nevelői munkára. Emellett a hívek körében lelkipásztori tevékenységet végeztek. Munkásságuk eredményesnek bizonyult. Éppen emiatt éleződött ki a harc egyes reformátorok és a katolikus vallás hirdetői között. Az ellenségeskedések nemegyszer tragédiához vezettek. Ez történt Kassán is 1619-ben, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem felvidéki hadjárata idején, amikor az erőszakosságoknak három katolikus pap esett áldozatul.
Az erdélyi származású Pongrácz István volt a legidősebb a vértanúk közül. Régi magyar nemesi családból származott. Erdélyből, Alvincről került Kassára. A gimnáziumot Kolozsváron végezte, majd Brünnben és Prágában folytatta tanulmányait. A teológiát Grácban fejezte be. Pappá szentelése után Homonnára került iskolaigazgatónak. Később Kassára jött a városi kapitány meghívására, hogy ott a missziós munkában tevékenykedjék.
Leginkább Alvinczy Péter református prédikátor haragudott a jezsuitákra, különösen Pongrácz Istvánra és az ország minden bajáért és szenvedéséért a katolikusokat okolta.
A feszült légkör nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Bethlen Gábor hadainak kassai bevonulása után az események tragikus fordulatot vettek. A felkelő sereg Rákóczi György vezetésével 1619. szeptember 3-án érkezett Kassa falaihoz. A városi tanáccsal megegyeztek, hogy a lakosságnak semmi bántódása nem lesz. Ennek ellenére miután szeptember 6-án bevonultak a városba, Rákóczi György parancsára mégis letartóztatták a királyi főkapitányt, Dóczy András generálist. A királyi házhoz pedig, amelyben a három katolikus pap tartózkodott, szigorú őrséget állítottak. Rákóczi György három nap múlva magával vitte Dóczyt, aki a fogarasi börtönben nemsokára meghalt.
A bevonuláskor, szeptember 6-ról 7-re virradó éjjelén Bay Zsigmond prefektus vezetésével néhány hajdú megtámadta az őrizetben levő katolikus papokat. Arra akarták rávenni őket, hogy tagadják meg hitüket és térjenek át a protestáns vallásra. Miután ezt elutasították, mindhármukat embertelen kínzások között megölték és holttestüket a közeli szennygödörbe dobták.
A gyászos esetet a kassai tanács latin nyelvű jegyzőkönyve is feljegyezte. Magyar fordítása a következő: „Ezután csütörtökön Rákóczi György kiküldött darabontjaival a generálist az erdélyi fejedelem nevében elfogatta s a lőcsei házba vitetve őriztette: szombaton pedig magával vitte, midőn éjjel, amely a szombatot megelőzte, a város előzetes tudta és beleegyezése nélkül a pápista papokat, két jezsuitát s harmadiknak a széplaki apátság kormányzóját, a Rákóczi gyalogosok prefektusa Bay Zsigmond (miként a hír mondja) felkoncolta és a kloakába dobatta: ahonnét azonban a tanács parancsára kihozattak és a földbe ásattak mégpedig éjnek idején.”
A tragikus eseményeknek tanúi is voltak. Ezeknek a vallomásait a kihallgatások során 1628. szeptemberében hivatalos oklevélben följegyezték. A vallomásokat Eperjessy István házgondnok és özvegy Gadóczy Zsófia tette, akik az események idején a tett szín¬helyén tartózkodtak.
A három pap vértanúságának híre gyorsan elterjedt a városban. A szenátus elhatárolta magát az eseményektől és a felelősséget Rákóczi György katonáira hárította. A három vértanú tanúsága talán inkább szól a mának, mint a múltnak. Mindig is meg volt az értéke az önfeláldozó szeretetnek, azonban napjainkban is időszerű az önmagunk akaratáról való lemondás és a Krisztusért vállalt áldozat.
Segítsen bennünket életutunk áldozatainak megtételében közbenjárásával Pongrácz Szent István vértanú!
Kovács József plébános
