Idődobozok és a Tájoló-kilátó botiránytűi között kanyarog az út Deményházától Mikháza felé. Az egykori római határ- és útvédelmi erődítmény, valamint a hozzá tartozó fürdők emlékét idézi a Mikháza bejáratánál kialakított Régészeti Park, amelynek jellegzetes formájú kiállítási pavilonjai (Time Box) a második században itt állomásozó katonák hadviselési szokásaiba és mindennapjaiba engednek betekintést. A 2016-ban megnyitott, rendhagyó látványmúzeum nemrégiben egy új, élményközpontú kiállítótérrel bővült, amely a Limespark nevet viseli.
Beszédes a névválasztás, ugyanis a latin „limes” szó határt, véget jelent, amely frappáns tömörséggel utal a Római Birodalom határvonalán húzódó erődítményre, amelynek egy régészetileg sokat kutatott területén izgalmas történelmi kiállítóközpont jött létre. A település takaros, hagyományőrző otthonai közt sétálva első látásra föl sem tűnik, hogy az egyik vörös-muskátlis, tornácos ház az egykori katonai tábor bejáratául szolgál. Az udvaron gémeskút és a falubeli csűrök hangulatát idéző, rusztikus tájhűségében is modern épület: a tulajdonképpeni kiállítóegység tárul az érkezők szeme elé.
Belépéskor Mercurius látványa fogadja a látogatókat. Nem véletlenül, ugyanis a rómaiak hiedelemvilágának egyik legnépszerűbb égi segítője volt, akit a kereskedelmi ügyek és az anyagi jólét előmozdítójaként, valamint az utak és határok védelmezőjeként tartottak számon. A római katonák nem csupán harci és védelmi feladatokat láttak el, hanem stabil úthálózatokat is építettek. A Búzaházától induló, Deményházán át Mikházáig vezető földút Traianus római császár uralkodása idején épült, és a jelenleg aszfaltozott faluközi út alapjául szolgál. A helyi idősek Traianus útjaként emlegetik. Ezen sétálhatnak az érdeklődők a Régészeti Park felé, és ezen közlekedtek egykor a legionáriusok is. Voltak, akik gyalogosan, bokáig csukott cipőben (calceus), szögekkel megerősített, vaskos talpú saruban (caliga), lóháton vagy lovaskocsin, azaz a „római kabrión”, ahogyan olvasható a kiállítás humoros tájékoztatójában. Az említett lábbelik közül az egyik legérdekesebb megtekinthető darab egy szénfeketévé avult cipőtalplelet, amely még mindig őrzi a rögzítések nyomait, sőt néhány jól kivehető szegecset is.
A szobák ruházkodásról, művészetről és életstílusról egyaránt mesélnek. Ötletesen elhelyezett képek, tárgyak, közérthető szövegek és az aktív bevonódást lehetővé tévő kortárs technológiai eszközök segítik a befogadást. A képeken orsót tartó nők és apró csontokat megmunkáló férfiak alakjai rajzolódnak ki. A grafikák és leírások szépen körvonalazzák az egykor itt élő emberek mindennapjait, akik maguk készítették az öltözködésükhöz szükséges cipőket és ruhadarabokat a gazdaságukban nevelt állatok bőréből, gyapjából és csontjából. Kopott orsónehezékek és kezdetleges faragóeszközök utalnak ezen tevékenységeikre.
Az egyik legjátékosabban kialakított teremben a látogatók szabadon nyithatják-csukhatják a fiókokat, amelyek a váratlanság örömével ható meglepetéseket rejtenek: csontokból és bronzból faragott, aprólékosan kidolgozott hajtűket, brossokat, ékszereket és fibulákat, azaz a római tógát vagy tunikát összetűző díszkapcsokat, továbbá ékes evőeszközöket és írószerszámokat is, mivel a kor emberei már tudtak írni és olvasni. Bár a rómaiak szerették a díszes megjelenést, életviteli tárgyaik mégis szerények voltak. Egyszerű, agyagból és rézből készült tálakat és kancsókat használtak, amelyek közül számos darab szinte sértetlenül került elő az ásatások helyszínén föltárt kutakból.
Ha a katonák nem harcoltak, unatkoztak. Ha pedig unatkoztak, akkor lázadtak. Éppen ezért vezetőik a határvédelmi vonal állandó karbantartásával bízták meg őket. A gyakorlatban ez annyit jelentett, hogy a legionáriusok folyamatosan árkot ástak. Elég mélyet ahhoz, hogy rejtőzködni lehessen mögötte, elég magasat ahhoz, hogy az ellenséget csapdába ejtse. Egy ilyen védelmi árok részlete is megtekinthető az erődítmény belső udvarán. Az árok fölé torony magasodik. Egyik helyisége a katonák nyílkollekciójába ad betekintést, egy másikban pedig pontos történelmi hűséggel és művészi igényességgel megalkotott makett látható, amely a rómaiakat ábrázolja harc közben. Az erődítményekhez tartozó tornyok rendeltetése a védelem és a kommunikáció volt. A határvédelmi vonalon azonos magasságban és szabad szemmel látható távolságra helyezkedtek el egymástól, így az őrök gyorsan adhatták tovább a vészjelzéseket, láncszerűen kigyulladó fáklyák formájában.
