„Minden kenyérnek van egy története”
Van valami egészen különleges abban a pillanatban, amikor egy kemence ajtaja kinyílik, és a frissen sült kenyér illata betölti az udvart. Nem csupán liszt, víz, só és kovász találkozik ilyenkor, hanem idő, türelem, munka, család és hála. A kenyér több mint élelmiszer: otthon, gondoskodás és élet.
Ebben a rovatban olyan családokat keresünk fel, akik számára a házi kenyér készítése nem különleges hobbi vagy szociális médiából inspirált divattevékenység, hanem a mindennapok természetes része. Elsőként a gyergyószentmiklósi Tölgyesi családnál jártunk, ahol immár közel egy évtizede ugyanazzal a kovásszal dagasztják a kenyeret.
Egy kemence álma
A történet nem a kenyérrel kezdődött. 2007-ben Tölgyesi Béla egy kemenceépítő mester mellett dolgozott. Akkor fogalmazódott meg benne először a gondolat: egyszer szeretne saját kemencét építeni. Az álom azonban csak évekkel később valósult meg.
„2016-ban építettük meg az első kemencénket. És amikor már ott állt, azt mondtuk: ha van kemence, ne csak tátongjon üresen. Süssünk benne kenyeret.”
Az első veknik még élesztővel készültek. Később azonban megismerkedtek a vadkovásszal, amely teljesen új világot nyitott meg előttük. A kovász megtanít türelmesnek lenni. A kovászos kenyér egészen más ritmust kíván. Nem siettethető, nem lehet parancsolni neki. Figyelni kell rá, alkalmazkodni hozzá, elfogadni, hogy saját életet él. A hőmérséklet, a páratartalom, az időjárás mind befolyásolja, mikor érik meg arra, hogy kenyér szülessen beőle.
„A kovász önálló életet él. Nem lehet siettetni. Meg kell hagyni a saját tempójában dolgozni.”
Az első hónapok természetesen kísérletezéssel teltek. Volt, hogy túl kemény lett a tészta, volt, hogy a kenyér alig emelkedett meg. De minden egyes sütés újabb tapasztalatot adott. Ma már pontosan tudják, melyik liszttel lehet a legszebben dolgozni, mikor kell etetni a kovászt, hogyan lesz a tészta rugalmas és élő.
Nem külön program, hanem életforma
A Tölgyesi családnál nincs kijelölt „kenyérsütő nap”. A kenyér akkor készül, amikor fogy. Ez a ritmus szinte észrevétlenül simul bele a gazdálkodó család mindennapjaiba. Az állatok gondozása, a kert, a ház körüli munka mellett a kovász is egy újabb élő társ lett, amelyről gondoskodni kell. A kovászt megszárítják, hogy ne kelljen néhány naponta etetni, majd sütés előtt két nappal újra életre keltik.
„Mielőtt lenne a sütés, azelőtt egy 48 órával be szoktam áztatni, ázik 24 órát, akkor szépen megázik, lisztet adok neki, megeszi, megint beáztatom. Ázik egy olyan 6-7 órát vízzel, utána megint megetetem, és akkor a második rend etetés után fogok neki dagasztani. Ugyanúgy kell rendezni, mint minden más élőlényt.”
A kenyér tehát nem elvesz az időből, hanem rendet visz a napokba, és ahogy Tölgyesi Emőke, Béla felesége fogalmazott, a kenyér összegyűjti a családot. Náluk a kenyérsütés soha nem csak a kenyérről szól. Amikor felfűtik a kemencét, mellé kerül pizza, lepény, ünnepekkor bárány vagy káposzta is. A gyerekek ott sürögnek-forognak a dagasztás körül, saját kis tésztagombócukat gyúrják, lisztes lesz a kezük és néha az egész ház is. A család legkisebb tagjai már egészen kicsi koruktól tudják, miből készül a kenyér: lisztből, vízből, sóból, kovászból.
Imádság a dagasztóteknő mellett
A kenyérnek a keresztény ember számára különleges jelentése van. A Tölgyesi családban ez nem ünnepélyes gesztusokban jelenik meg, hanem egyszerű, őszinte imában. Béla minden dagasztás előtt ugyanazt kéri.
„Én mindig amikor megdagasztom a kenyeret, akkor el szoktam mondani, hogy kérem jó Atyámat, hogy áldja meg ezt a kenyeret, hogyha megsült kenyér lesz, akkor lelki, testi táplálékunkként emelkedésünket és nemesedésünket szolgálja. Ezt mindig így el szoktam mondani. De egyébként ezt ugyanakkor is elmondom, mikor állatot vágok, meg köszönöm az állatnak, hogy köszönöm, nyúl, hogy te vagy nekünk, de most rád szükségünk van táplálékként, és ugyanígy megköszönöm.”
Egy kovász, amely generációkat köt össze
Van egy különleges hagyománya is a családnak. Amióta áttértek a kovászos kenyérre, ugyanazt a kovászt használják, a legnagyobb álmuk pedig az, hogy egyszer gyermekeik is ebből a kovászból süssék saját családjuk kenyerét.
„Reméljük, hogy amikor majd megházasodnak, ebből a kovászból adhatunk nekik. És talán egyszer az unokáink is ugyanazzal dagasztanak majd, amelyet még mi neveltünk.”
Egy marék kovász így nemcsak kenyeret, hanem emlékeket, családtörténetet és hagyományt is továbbad. A Tölgyesi család szerint bárki belevághat kenyeret sütni. Nem szükséges kemence, tökéletes felszerelés. A legfontosabb hozzávaló nem is a liszt, hanem az elhatározás.
„Ha fontos számunkra, mit teszünk a család asztalára, akkor induljunk ki a kenyérből. Mert minden kenyérnek van egy története. És amikor ezt a történetet mi írjuk, akkor valami egészen különleges kerül az asztalra.” – vallja Emőke.
Talán éppen ez a házi kenyér legnagyobb titka. Nem csupán jóllakat. Otthont teremt. Ahogy Emőke fogalmazta, a családi mindennapokban „zajlik az élet a kenyér körül”.
