A Püspöki Szinódus Főtitkársága ma közzétette a 7. számú tanulmányi csoport zárójelentésének első részét – amely a püspökjelöltek kiválasztásának kritériumaira vonatkozik –, valamint a 9. számú tanulmányi csoport zárójelentését. A 7. csoport jelentése a püspök személyének és szolgálatának egyes kérdéseit vizsgálja (különösen: a püspökjelöltek kiválasztásának szempontjait, a püspökök bírói feladatát, valamint az ad limina látogatások természetét és felépítését) missziós, szinodális szemléletben. A 9. csoport jelentése pedig teológiai kritériumokat és szinodális módszereket mutat be az újonnan felmerülő tanbeli, lelkipásztori és etikai kérdések közös megkülönböztetéséhez.
„Ez a két jelentés az egyházi élet szívét érinti. Az első emlékeztet arra, hogy a püspök kiválasztása a keresztény közösség valódi megkülönböztetési folyamata: nincs pásztor nyáj nélkül, és nincs nyáj pásztor nélkül. A második konkrét eszközöket kínál a legnehezebb kérdések kezelésére anélkül, hogy megfutamodnánk az összetettség elől: meghallgatni az érintetteket, értelmezni a valóságot, és egybegyűjteni a különböző tudásformákat. Ez a szinodális módszer alkalmazása a legigényesebb helyzetekben” – hangsúlyozta Mario Grech bíboros, a szinódus főtitkára.
A 7. számú tanulmányi csoport zárójelentésének első része
A jelentés a püspökjelöltek kiválasztását az egyházi megkülönböztetés hiteles pillanataként mutatja be, amelyet a Szentlélek vezet az imádság és a meghallgatás légkörében. A folyamat résztvevői közé tartozik a helyi egyház saját püspökével, az egyháztartomány püspökei vagy a püspöki konferencia tagjai, valamint az apostoli nuncius – akinek a csoport szerint szinodális és missziós lelkületűnek kell lennie, hogy ugyanezt a lelkületet keresse a leendő püspökjelöltekben is.
A dokumentum javasolja, hogy minden egyházmegye időről időre indítson megkülönböztetési folyamatokat saját helyzetének és szükségleteinek feltárására. Amikor közeledik a püspöki utódlás ideje, a püspök hívja össze a papi tanácsot és az egyházmegyei pasztorális tanácsot, amelyek tagjai közösen fogalmazzák meg véleményüket az egyházmegye szükségleteiről, és zárt borítékban javaslatot tesznek az általuk alkalmasnak tartott papokra. Ahol lehetséges, a konzultációba be kell vonni a székeskáptalant, a gazdasági tanácsot, a világi hívek képviselőit, valamint a megszentelt életet élők, a fiatalok és a szegények képviselőit is.
A jelöltekkel szemben támasztott követelmények között a csoport kiemeli a „szinodális kompetenciákat”: a közösségépítés képességét, a párbeszéd gyakorlatát, a helyi kultúrák alapos ismeretét, valamint a készséget az azokba való építő jellegű beilleszkedésre. A jelentés továbbá arra is felhívja a Római Kúria dikasztériumait, hogy eljárásaikat szinodálisabb irányba fejlesszék, és javasolja a kiválasztási folyamatok időszakos, független értékelését.
A csoport folytatja a rá bízott további témák – a püspök bírói feladata, az ad limina látogatások, valamint a püspökképzés – vizsgálatát.
A 9. számú tanulmányi csoport zárójelentése
A 9. csoport jelentése szemléletváltást javasol abban, ahogyan az egyház a legnehezebb tanbeli, lelkipásztori és etikai kérdésekhez közelít. Kiindulópontja egy bibliai kép: az Apostolok Cselekedetei 10–15. fejezetei, amelyek megmutatják, miként lehet a kulturális sokféleséget úgy értékelni, hogy közben nem sérül az evangélium újdonsága.
Az első fontos döntés a terminológiát érinti: a csoport inkább „felmerülő” kérdésekről beszél „vitatott” kérdések helyett, hiszen a cél nem csupán problémák megoldása, hanem a közjó építése kapcsolati átalakulás, közös tanulás és átláthatóság által.
A dokumentum bevezeti a „pasztoralitás elvét”: nincs evangéliumhirdetés anélkül, hogy felelősséget vállalnánk a megszólított személyért, akiben a Lélek már működik. A konkrét kérdések feldolgozásához három módszertani lépést javasol: önmagunk meghallgatását, a valóság figyelmes szemlélését és a különböző szakértelmek bevonását. A Lélekben való párbeszéd továbbra is kiemelt eszköz marad a szinodális egyházi kultúra kialakításában.
A jelentés harmadik részében a csoport ezt a módszert két, a helyi egyházak életében jelenleg felmerülő kérdésre alkalmazza: a hívő homoszexuális személyek tapasztalatára, valamint az aktív erőszakmentesség gyakorlatára – utóbbit egy szerb fiatalokból álló mozgalom példáján keresztül, amely hozzájárult Slobodan Milošević rendszerének békés bukásához, amely részben az őskeresztények példájából merített.
Mindkét esetben a csoport nem végleges állásfoglalásokat fogalmaz meg, hanem – a konkrét tanúságtételek meghallgatásából kiindulva – etikai-teológiai megkülönböztetés útjait és nyitott kérdéseket kínál, hogy minden közösség maga vállalhassa „azt a felelősséget, hogy felismerje és előmozdítsa azt a jót, amelyen keresztül Isten cselekszik a történelemben és az emberek tapasztalatában”.
Forrás: szinódusi hírlevél (fordította: Szász István Szilárd)
