Ferenc pápa három éve járt Magyarországon, Budapesten. Apostoli útja alatt az önkénteskedő a székelyudvarhelyi Balázs Erzsébet Emese osztja meg benyomásait, gondolatait.

Három évvel ezelőtt, amikor Ferenc pápa április végére tervezett magyarországi apostoli látogatását hivatalosan bejelentették, elhatároztam, hogy azokon a napokon mindenképpen Budapesten fogok tartózkodni. Már a kezdetektől fogva éreztem, hogy felejthetetlen emlék lesz számomra az, ahogyan elvegyülhetek a szentatyára várakozó és a vele együtt ünneplő tömegben, ahogyan egykoron Zakeus is tette, azzal a különbséggel, hogy ő képes volt felmászni a fára is (vö. Lk 19,3).

Időközben tudomásomra jutott, hogy a pápalátogatás idejére önkénteseket keresnek, amely felhívást máris sajátomnak éreztem. Boldogan újságoltam a családomnak majdani jóleső érzésként, miszerint a születésnapomon majd sokakat szolgálhatok (vö. Mk 9,35). Ennek megerősítésére intelemként a Csíksomlyón 2019-ben elhangzott pápai szentbeszéd egyik mondata szolgált javamra: „Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást.”
Különösképpen nem vágytam nagy dolgokra, mint például arra, hogy közvetlenül a pápa árnyékába kerüljek, hiszen a háromnapos ünnepség alatt a Krisztus a jövőnk mottóval mindannyian egyazon célért érkeztünk és cselekedtünk. Apró mozdulatok, reményt sugárzó tekintetek, buzdító szavak, ismerős arcok, kézfogások és az egy irányba való figyelés különböző megnyilvánulásai a Krisztusban való egységet mélyítették, és a magyar nemzethez tartozás tudatát erősítették bennem.


Szombaton, amikor a budapesti Papp László Sportaréna előtt az önkéntes csoporttársaimmal a határon innen és túlról érkező vendégeket fogadtuk, és közben testi éhséget csillapító táplálékot nyújtottunk feléjük, aközben a tekintetekben felfedezni véltem, hogy bár a szolgálatunk nem hiábavaló, mégis a lelki szomjúságuk csillapítása előbbre való, amiért elsődlegesen érkeztek. Nem sokkal később Ferenc pápa hozzánk intézett – néhol interaktívvá vált – beszéde a köztünk lévő egység magasabb szintjét teremtette meg különösen akkor, amikor arra buzdított, hogy közösen ismételjük: „Isten mindig megbocsát!” A fiataloknak címzett tanításában elhangzó útmutatások életkortól függetlenül mindenkinek szóltak: a lelki renyheségből felrázó, a virtuális világból kiszakító, a különcködéstől eltántorító, a hamisságtól távol tartó, a bizalmatlanságot átformáló intelmek a három isteni erényre épített lelki – és abból adódóan fizikailag is – egészséges életvitelre buzdítottak. Az elhangzottakat az azt követő tanúságtételek, dicsőítések, koncert és szentségimádás még inkább elmélyítették bennünk. A boldogság a látogatás három napjának minden percében jelen volt, és a feledhetetlen élményen túl lelki gazdagodást eredményezett számomra.


A jó Pásztor vasárnapján a hajnalban kezdett szolgálat egyfajta frissességet kölcsönzött részemre, miáltal boldogan és örömmel teljesítettem a pápai ünnepi szentmisére érkező egyházi és civil elöljárók, valamint a további meghívottak fogadására kijelölt önkéntes munkámat. Azt követően sikerült megpillantani Ferenc pápát az őt szállító autóban, amely jelenet minden alkalommal felvillan előttem, amikor a Parlamenthez közel eső utcában járok. Azóta is örömmel viselem a látogatás szignójával ellátott esőkabátot, és méltón tekintek a szolgálatomért ajándékba kapott pápai emlékéremre, ráadásul végtelenül hálás vagyok az Úrnak az ott született és a mai napig tartó barátságokért.
A szentatya aznapi szentbeszédében elhangzott egyik mondat egyfajta búcsúfiaként buzdít napjainkban is az evangelizáló küldetésre: „lépjünk ki a saját kényelmünkből, legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára” (vö. Evangelii gaudium, 20).

Öröm számomra, hogy Ferenc pápát ily módon szolgálhattam az általam missziónak tekintett három nap idején. Ezáltal szülővárosomat, Székelyudvarhelyt is képviselhettem, továbbá sok önkéntes társammal együtt szintén tanúságot tehettem keresztény mivoltomról a székely nemzet és az összmagyarság zászlói alatt.
Balázs Erzsébet Emese
Fotó: Ferenc pápa magyarországi látogatása, MTI











