Már Jézus halálakor beköszönt a prófétai beteljesülés: Ezekiel látomása a kiszáradt csontokról, és Isten ígérete: én kihozlak sírjaitokból. Amint a karácsonyi üzenet az angyalok énekére megy vissza: Dicsőség a magasságban Istennek –, húsvét üzenete Jézus szájából hangzik el: örvendjetek! A halál nem a végső szó, a föltámadásban elkezdődött a végső idő, az új teremtés. László István székelyszenttamási plébános gondolatait olvashatják, a húsvéti ünnepen készült fotókat ezúttal Csíksomlyóról, Sepsiszentgyörgyről és Székelyudvarhelyről válogattuk.
Idén szent Máté evangéliuma szerint olvastuk fel a feltámadás történetét. Az evangélisták közül Máté az, aki leginkább hangsúlyozza, hogy mindaz, ami Jézus életében történt, az ószövetségi ígéretek beteljesedése. A szombat utáni napon, amikor az asszonyok kimennek a sírhoz, az angyal hasonlóan beszél: föltámadt, amint megmondotta. Nem csupán az ószövetség, hanem Jézus prófétai szavai is beteljesedtek azon a reggel.
A két asszony kora reggeli látogatása egybekapcsolja a szenvedés történetét a feltámadás történetével: míg a temetés után Arimateai József elhagyja a helyszínt, az asszonyok ott maradnak még időzni. A hajnali fény, amelyet az evangélista jelez, egyszerre kettős értelemmel telítődik: a megszokott hajnal fénye Jézus ígéretéhez híven az Úr nagy napjának a fényét is eszünkbe juttatja: amint a villám napkeleten támad, és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. De ez a fény emlékeztet bennünket a teremtés kezdetére is: Legyen világosság. A föltámadás pillanata megismétli a teremtést, Jézusban az új teremtés veszi kezdetét (kainé ktisis).
A szerző így vezeti be az eseményeket: és íme. Valahányszor Máté evangélista ezt a kifejezést használja, azt jelzi vele, hogy a szereplő tekintetével akarja láttatni az eseményeket. Azt meséli el, amit a két asszony látott. Az angyal, aki elhengeríti a követ és ráül, Máté sajátja, máshol nem találkozunk ezzel. Némi irónia is van benne: ez a hatalmas égi lény, aki látja a követ, amelyet azelőtti délután a zsidó vallási hatóságok lepecsételtek, könnyedén elgurítja, és ráül. Mintha azt mondaná: engem emberi hatalom nem tud megakadályozni abban, hogy Istentől kapott feladatomat teljesítsem. Máté jut a feltámadás tényéhez legközelebb elbeszélésében: az asszonyok valós időben válnak szemtanúivá az isteni hatalom beavatkozásának. Más evangéliumok csupán a későbbi történéseket mesélik el, mint pl. az üres sír fölfedezését. A jelenet, amint azt a fény esetében is láthattuk, egyszerre két síkon zajlik: a valós történésekben fölvillan az Úr napjának néhány vonása. Jézus halálakor megremegett a föld és a sziklák meghasadtak, itt ismét földrengés van, és a szikla nem meghasad, hanem megnyílik az életet rejtő barlangsír.
Jézus halálakor azt mesélte a szerző, hogy a sírok megnyíltak, és sok szent halott teste feltámadt. Ebben már Jézus halálakor beköszönt a prófétai beteljesülés: Ezekiel látomása a kiszáradt csontokról, és Isten ígérete: én kihozlak sírjaitokból.
Az angyal nem csupán beavatkozik az eseményekbe, hanem értelmezi is a látottakat. Az evangélista azt mondja, azért indultak el az asszonyok, mert meg akarták nézni a sírt. Ebben az esetben nincs szó a fűszereket és keneteket hozó asszonyokról. Az angyal mélyebben érti szándékukat, szívük vágyát: tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincs itt, feltámadt, amint megmondta. Az angyal szavaiban két ige közül az egyik szenvedő, a másik cselekvő formában van: az angyal igazából azt mondja: Jézus föltámasztatott, amint megmondotta.
Húsvét nagy eseménye ennek a két igének az összekapcsolásában rejlik: a feltámadás Isten hatalmának az eredménye, Isten, az Atya az, aki föltámasztja Fiát. Ez az ige visszavisz bennünket az evangélium elejére, ahol Isten hatalmának első megnyilvánulását látjuk, ott is egy szenvedő igealakban: Jézus Istentől fogantatott. Megtestesülésének első mozzanata Isten erejében rejlik, föltámadása szintén Isten beavatkozásából forrásozik. Jézus ugyanakkor az a próféta is, aki több alkalommal megjövendölte feltámadását. Jézusnak ez a tudása jelzi, mennyire mélyen és bensőségesen egybeforrott az Atya tervével, amelyet leginkább a húsvéti események erősítenek meg, a szenvedés és halál vállalása. Emlékeztet bennünket arra is, amit az ószövetségi próféták mondtak Istenről: ő semmit sem tesz anélkül, hogy titkait föl ne tárná szolgáinak, a prófétáknak (Ám 3,7).
Jézus megjelenik az asszonyoknak nyomban, mihelyt azok elindulnak a sírtól. Első szava: örüljetek. Az evangélium hirdetésének gyökere ebben rejlik, és nem mellékes az a tény sem, hogy maga a feltámadott adja ajkukra az első szót. Az evangélium a feltámadásból származó öröm hirdetése.
Máté evangélista az asszonyok örömteli üzenetének kezdetét, majd az örömhír terjesztését szintén az ószövetségi szokás szerint értelmezi. A háború befejeztével szokás volt, hogy mihelyt az asszonyok értesültek a győzelemről, kimentek a városból, hogy fogadják a csatából hazaérkező harcosokat. A győzelmet dobbal, tánccal, muzsikával ünnepelték. (1Sám 16). Jelen esetben nincs sem tánc, sem dob, viszont az evangélista a történet mélyén azt jelzi: ezek az asszonyok egy sokkal hatalmasabb győzelemnek voltak a tanúi: a halál fölött aratott nagy diadalnak.
Jézus szavai már egy majdhogynem égi lénynek a szavai. Ő küldi a szemtanúkat, akik maguk is „angyalokká”, küldöttekké lesznek, és üzenetük a jó hír, az eu-angelion. Amint a karácsonyi üzenet az angyalok énekére megy vissza: Dicsőség a magasságban Istennek – húsvét nagy üzenete magának Jézusnak a szájából hangzik el: örvendjetek! A halál nem a végső szó, a föltámadásban elkezdődött a végső idő, az új teremtés.
László István székelyszenttamási plébános
Fotó: Kotró-Kosztándi László, Kováts Zsófi, Dávid István, Lakatos László, erdélyi ferencesek
