Károly brit király és felesége vatikáni látogatását sokan sokféleképpen értékelték. Egy érdekes felvetés Camilla királyné öltözetére vonatkozott. Feketébe öltözött, fején fejdísszel és fátyollal. A világon mindössze hét nő rendelkezik azzal a kiváltsággal, hogy hivatalos látogatáskor fehérbe öltözhet, amikor a pápával találkozik.

Károly brit uralkodó és felesége először találkozott hivatalosan Leó pápával a megválasztása óta. A találkozó történelmi jelentőségét az adta, hogy III. Károly az első brit uralkodó, aki egy pápával együtt imádkozik, mióta VIII. Henrik szakított Rómával és ezzel közel 500 évvel ezelőtt megkezdődött az angol reformáció.

Az esemény az Egyesült Királyság és a Vatikán közötti évekig tartó kapcsolatépítés csúcspontját jelentette, hiszen az 500 év meglehetősen bonyolultnak nevezhető történelmi kor, amelyben vallási népirtás, háborúk, sőt egy király trónfosztása is szerepelt, részben a katolikus uralkodói dinasztiától való aggodalom miatt. A kapcsolatok lényegesen javultak, mint ahogy a brit birodalomban, az Egyesült Királyságban is a katolikusok helyzete.
Néhány apró jel utal a történelemre, többek közt az a tény is, hogy Camilla királyné a hivatalos látogatás során feketét és mantillát viselt. Camilla mint a brit uralkodó felesége nem viselhet fehéret, amikor a pápával találkozik. Az ilyen találkozáskor a fehér viselésének engedélye, „il privilegio del bianco”, „le privilège du blanc” szó szerinti fordításban „a fehér privilégiumát” jelenti. Ilyen kiváltsága a világon mindössze hét nőnek van a hivatalos találkozók protokollja szerint. Ez a diplomáciai szabály a pápával találkozó nők többségének azt írja elő, hogy dekoltázs nélküli, térdet fedő fekete ruhát kell viselniük, valamint mantillát, egyfajta fejkendőt, fátylat.


Azok a katolikus uralkodói házak, amelyek évszázadokon át hűségesek maradtak a Vatikánhoz, megkapják ezt a kiváltságot, a fehér ruha viselése szimbolizálja a tisztaságot és ártatlanságot. A megtiszteltetés kiterjed a katolikus országok uralkodóira és azokra a királyi házakra, amelyeknek uralkodói megkapták a „(Legfőbb) Katolikus Felség” vagy Rex catholicissimus címet, és túlnyomórészt katolikus országot vezetnek. Eredetileg ezt a kiváltságot azok kapták, akik a Rex Catholicissimus címet viselték: az osztrák császárné/magyar királyné, az olasz, a francia, a belga, a spanyol, a portugál, a bajor, a lengyel királyné, a luxemburgi és a litván nagyhercegnő, San Marino női régensei és néhány német hercegnő, ma a privilège du blanc csak a spanyol és a belga királynékra, a luxemburgi nagyhercegnére, a monacói hercegnére és a Savoy-ház hercegnőire korlátozódik.




Ki a hét kiváltságos, aki ma fehérbe öltözhet, amikor a pápával hivatalosan találkozik: Charlene monacói hercegné, Mathilde belga királyné, Letizia spanyol királyné, Maria Teresa luxemburgi nagyhercegnő és Marina nápolyi hercegnő, valamint két királynő, akinek férje ugyan már nem uralkodik, de ők megtarthatták a kiváltságot: a spanyol Sofia és a belga Paola.




Mindezek a nők katolikusok, így rendelkeznek az „il privilegio del bianco” joggal. Nagy-Britannia uralkodója nem katolikus, sőt az anglikán egyház feje, így érthető, hogy így Camilla királyné nem rendelkezik ezzel a kiváltsággal.

Charlene monacói hercegné a legutóbbi olyan királyi méltóság, akinek 2013-ban megadták a privilège du blanc-t, amikor XVI. Benedek pápával találkozott. Korábban Grace monacói hercegné még nem részesült ebben a megtiszteltetésben, annak ellenére, hogy Monaco katolikus ország. Monaco azonban nem monarchia, hanem fejedelemség, és Grace hercegné életében ezt a kiváltságot még nem terjesztették ki a Grimaldi-házra. Grace hercegné és Rainier herceg 1957-ben találkozott XII. Piusz pápával, 1959-ben XXIII. János pápával, 1974-ben pedig VI. Pál pápával, de Grace monacói hercegné mindhárom alkalommal feketét viselt.


Május 18-án, Leó pápa beiktatásán Svédország lutheránus koronahercegnője, Victoria feketét viselt, mint ahogy Maxima holland királyné is, utóbbi annak ellenére, hogy katolikus. Ez esetben az ok valószínűleg az, hogy férje, a király, Willem-Alexander protestáns.


Dánia szintén lutheránus ország, az akkori koronahercegnő, Mary ezért feketét viselt, amikor 2018-ban férjével együtt találkozott Ferenc pápával.

A fekete viselésének szabálya alól vannak kivételek, királynők más színt is viselhetnek, ahogyan II. Erzsébet brit uralkodó tette 2014-ben, amikor lila ruhát viselt Ferenc pápával való találkozásakor. Legtöbben a diplomáciai protokollban a hagyományos feketét választják.
Fotók forrása: Vatican Media, EWTN, Pinterest











