Sokféle pedagógiai módszer jelent meg az évek, évtizedek során, maga a nevelés mint fogalom is alakult és változott, a gyermekről alkotott képpel együtt. Neveléstörténeti áttekintéstől e helyen eltekintünk, csak a végletekre emlékeztetek: a poroszos, azaz rettentően szigorú, érzelmekkel nem foglalkozó, katonás neveléstől a gyermeket agyonkényeztető, neki mindent megengedő felfogásig. Manapság ez utóbbival és következményeivel találkozunk gyakrabban, igazi poroszos nevelés a dédnagyszüleink idejében volt divat.
A gyermekjogok, amelyekről manapság olvashatunk, nem a „mindent szabad” jegyében születtek, hanem a hátrányos helyzetű, netán bántalmazott gyermekeknek akarnak hathatós segítséget nyújtani: ha mi személyesen nem találkozunk ilyen helyzetekkel, adjunk hálát az Úrnak, mert még mindig nem kevés helyen van a világon gyermekmunka a rabszolgaságig való kihasználtság értelmében, és a halálra verés és éheztetés esetei is előfordulnak.
A mi gyermekeink szerencsére nincsenek ilyesminek kitéve. Nálunk a szülők éjt nappallá téve igyekeznek jó, jobb körülményeket biztosítani gyermekeiknek. Olykor ez a buzgalom, talán a saját gyermekkoruk szűkösségét kompenzálandó, túlzásokba csap át. A mindig mindent megvevő, megengedő nevelői magatartás nem tesz jót a gyermeknek. Egészséges korlátokat kell állítani. A gyermeknek jó megtanulni, hogy van, amit ki kell várni, érte megdolgozni, a türelmetlenség, az önzés negatív következményekkel jár, azt a nevelők nem fogadják el semmilyen indokkal. Ilyen elvekkel egy társadalmilag szolidáris embert nevelünk, nem egy magának való valakit. És mindezt szeretettel, keresztény elvek szerint és következetesen lehet tenni. Erről tanúskodik egy nemrég a Verbum Kiadónál megjelent pedagógiai könyv, címe: Szeretettel eggyé válva nevelni. Szerzői, Csergő Csilla és Ferencz Dóra gyergyói óvónők, a Fokolár lelkiség elkötelezettjei, a kötetet azért is állították össze, hogy némi elméleti alapot kínálva gyakorlati tapasztalataikat osszák meg minél többekkel arról, hogyan lehet az egészséges felnőttség felé irányítani a mai kisgyermekeket. Módszerükkel a családokat is bevonják, és mindez kisugárzik a mikroközösségre, azt is alakítja.
Úgy tűnik, ma a rámenős és mindenkin átgázoló egyedek a „menők”, ők érvényesülnek. A keresztény ember az érvényesülésen túl a másik, a mások érdekét is figyelembe veszi, mert azt vallja: szeretetben és megértésben érdemes élni, nem mindenki mást letaposva előbbre, előre jutni. Érdemes tehát a gyermeknevelésben arra törekedni, hogy gyermekeink belássák: saját előnyük, pillanatnyi vágyuk hajszolása helyett boldogabbak lesznek, ha megtanulják, hogy vannak korlátok, s hogy együttműködve ők maguk is jobban érvényesülnek egy emberarcú közösségben, társadalomban.
