Kovács F. Zsolt várad-újvárosi plébános ezüstmisét ünnepelt Kárásztelken

0
240

2025. július 5-én pappá szentelésének 25. évfordulóján tartotta ezüstmiséjét szülőfalujának katolikus templomában Dr. Kovács F. Zsolt. Az 1975. február 23-án, a Szilágy megyei Kárásztelken született pap az első azok közül, akik ebben a templomban ünnepelhetik ezüstmiséjüket- mondta köszöntőbeszédében Mahajduda János helyi plébános.

Prédikációjában Ilyés Zsolt sepsiszentgyögyi plébános az ünnepeltet méltatta: Kovács F. Zsolt kiegyensúlyozottsága, nyugodtsága, szerénysége de mindenek előtt a papi hivatás iránti elkötelezettsége példaértékű. Ezt tükrözi papi jelmondata is: csak egy a szükséges!

Böcskei László megyéspüspök megköszönte eddigi áldozatvállalását és közösségnek tett szolgálatát és kifejezte reményét, hogy folytathassa mindazt, amit Jézus Krisztus a papjaira bízott: az örömhír terjesztését a hitnek és a tanúságtételnek az útján.

Pappá szentelését 2000. július 2-án, a II. János Pál pápa által meghirdetett szentévben ünnepelte, idén pedig a 2025-ös Szentévben jubileumot ünnepel. Ilyen jubileumi embernek kell lenni, a sok kegyelmet elfogadni és továbbadni az embereknek – mondta a főpásztor, majd átadta XIV. Leó pápa köszöntőjét, aki további áldását kérte áldozatos munkájára.

Forrás: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye