Minden nép része Isten üdvösségtörténetének

0
267

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek.
Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 10,1–12.17–20

Mióta ember az ember, azóta örökkeletű rejtély létezésének oka: csupán a véletlen műve vagy mélyreható szándékoltság húzódik meg mögötte? A csillagok „szerencsés” állásának köszönheti sorsát vagy egy sokkalta mélyebb Valóság létének alapja? Mélyen emberi kérdések ezek, amelyek a mindenkor emberét foglalkoztatják, hiszen a létet, magát a létezést nem könnyű elviselni annak egzisztenciális valóságával. És e kérdésekre adott válaszunk dönti el végső soron, hogy életünk csupán a létezés délibábja vagy a „gondolkodás és a lét azonosságának igazsága” – ahogyan Søren Kierkegaard dán filozófus fogalmazta meg. A létezésünk mögötti titok megsejtése, az arra való rácsodálkozás messzemenő távlatokat nyit meg előttünk, és mindez kopernikuszi fordulat lehet, ha ráérzünk erre a titokra. Gondos-Grünhut László zsidó származású, majd a ’30-as években katolizáló filozófus írja a Szeretet és lét című művében: „Isten számára pótolhatatlan vagyok, mert a személyemben szeret engem, és te is pótolhatatlan vagy a számomra, mert… téged szeretlek, akkor te is pótolhatatlan vagy Isten számára. Az Isten agapéjában való hit képessé tesz engem arra, hogy Istent az istenségében imádjam, azaz őhozzá forduljak, nem a művei miatt… hanem azért, mert ő az, aki.” Továbbá folytatja: „A lelkek szabadok, elfordulhatnak Istentől, elzárkózhatnak tőle és elhagyhatják; Isten azonban szenved és küzd minden lélekért, egy léleknek sem szabad elvesznie, mert éppen a lélek az, aki a személyes egyszeriségében és megismételhetetlenségében Isten számára pótolhatatlan. Isten szeretetből adódó szenvedése a lelkekért, küzdelme a megmentésükért az a kereszt, amely a világtörténés legkomolyabb ismertetőjele.”

A mai evangéliumban a 72 tanítvány meghívásáról hallunk. A 72 tanítvány szimbolikusan visszautal a Teremtés könyvére, ahol Noé utódai közt ennyi nép szerepelt, a görög hagyomány, amelyet a Septuaginta követ a hellenisztikus világkép szerinti teljesség számát hozza, ettől eltér a Héber biblia, ahol a 70-es számról hallunk, amely a zsidó hagyomány szerint a népek teljessége. Mindkét számnak megvan a maga szimbolikája, azonban egyik variáns sem csorbítja annak valóságát, hogy a Jézusban közénk jövő Isten országa mindenkié, minden nép része Isten üdvösségtörténetének. A misszió univerzális, az örömhír mindenkinek és mindenkihez szól, és nincs senki sem kizárva belőle. Létünk ajándékának legszebb dicsérete a tanúságtétel, amely mindannyiunk közös hivatása e földi életben.

Olasz Béla

Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/27-es számában.