A papi hivatás életformát is jelent, nem csak tanulmányokat, így a papnevelő intézetbe jelentkezők felvételije is másképp zajlik, mint más egyetemi szakokon, karokon. A papságra jelentkezőknek Istennel, és az ő elhívó szavával is számot kell vetniük a felvételikor. Éppen ezért a július 1-4. között zajlott felvételi során a felvételizők betekintést nyerhettek a szeminárium mindennapjaiba, napi programjába, közösen zsolozsmáztak, szentmisén vettek részt, illetve lehetőségük volt az elcsendesedésre is, Kiss Endre spirituális lelkinapot tartott számukra.
A felvételizők találkozhattak a szeminárium elöljáróival is, valamint személyes beszélgetésen vettek részt Sisak Imola klinikai főpszichológussal, aki – a papképzés irányelveit megfogalmazó Ratio Fundamentalis kezdetű dokumentum 47. és 48. pontjai alapján – a szeminaristák személyes kísérésében vállal szerepet, biztosítva a megfelelő pszichológiai támogatást és szakmai segítséget a papképzési folyamat során, hiszen ,,a személyes kísérés a papképzés elkerülhetetlenül szükséges eszköze.” (RF 45)
Istennek minden emberrel személyre szabott terve van, akik közül többen – felismerve és elfogadva a hívó szót – rálépnek ősztől a készülődés útjára. Idén tíz fiú mondta ki az igent, elfogadva az isteni meghívást: Ambrus Magor (Kézdivásárhely, Gyulafehérvári Főegyházmegye), Bold Cristian Ovidiu (Lippa, Temesvári Egyházmegye), Both Norbert (Kápolnásfalu, Gyulafehérvári Főegyházmegye), Csiki Ervin (Csíkszentmihály, Gyulafehérvári Főegyházmegye), Ivonics Cosmin-Paul (Zimándújfalu, Temesvári Egyházmegye), Kálmán Tamás (Csíkszereda, Gyulafehérvári Főegyházmegye), Kiss Bálint (Gyergyóalfalu, Gyulafehérvári Főegyházmegye), Koncz Tamás (Csíkszereda, Gyulafehérvári Főegyházmegye), Kris Szilveszter-Roland (Erzsébetbánya, Szatmári Egyházmegye), Lakatos Csaba (Székelyudvarhely, Gyulafehérvári Főegyházmegye).
A sikerrel felvételizők a hét folyamán személyes beszélgetés keretében találkoztak Kovács Gergely érsekkel is.
Seminarium Incarnatae Sapientiae
Fotók: SIS