Szűz Mária látogatása Erzsébetnél

0
129
Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (részlet)

A 15. század végére datált, ismeretlen spanyol festő által készített festmény egy különleges kompozíció, amely a személyes áhítat elmélyítésére szolgált. Az aranyozott keretbe foglalt alkotás Szűz Mária és rokona, Erzsébet találkozását jeleníti meg. A kompozíció annyira gazdag, hogy szinte már túlzsúfoltnak tűnhet. A fő jelenetben a két leendő édesanyát láthatjuk, akik ünneplik a találkozást. Az idős Erzsébet öltözéke visszafogott, testtartása is alázatot tükröz. Meghajolva köszönti „Urának anyját”. A mozdulatot Mária visszatükrözi, ugyanakkor fölfele tekintve Istenre mutat. Isten az, aki őt kiválasztotta, de nem a saját érdeme alapján. Arannyal átszőtt ruhája is Isten jelenlétére utal, ugyanakkor királynői méltóságát is mutatja, akit maga a Király választott ki. A jelenet láttán a háttérben Zakariás a tisztelet jeleként leveszi kalapját.

A jelenet háttereként egy bonyolult épületegyüttes szolgál, amely kisebb jeleneteket tár fel előttünk, feltehetőleg más bibliai eseményeket sűrít bele ebbe a történetbe. Fent Máriát szamárháton ülve láthatjuk, akit József és két angyal kísér. A köpeny hasonlóságából következtethetünk erre az összefüggésre, amelyet a Szűzanya visel. A jobb oldalon a boltív alatt megjelenő hölggyel és a karzaton látható férfival kapcsolatban már nehezebb dolgunk van, de minden bizonnyal bibliai személyeket jelenítenek meg. Összességében a kompozíció bonyolultsága és precíz kidolgozása kiválóan tükrözi a késő gótika és korai reneszánsz sajátosságait. A jelenet nemcsak eleganciát és magasztosságot tükröz, hanem az Isten titkai iránti mély áhítatra is elvezetheti szemlélőjét.

Portik Noémi, M. Klarissza nővér

Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/27-es számában.