Évzárót ünnepeltek a gyulafehérvári papi szemináriumban

0
402

Visszatekintés és hálaadás: együtt ünnepelte a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Szeminárium közössége az akadémiai és szemináriumi évzárót.

A hálaadásra összegyűlteket elsőként Csibi Levente főmagiszter köszöntötte, majd Oláh Zoltán intézetigazgató mondta el tanulmányi évértékelő beszédét. Az intézetigazgató beszédét követően András István szemináriumi rektor osztotta meg gondolatait a jelen lévő ünneplő közösséggel, értékelve az eltelt szemináriumi évet. Majd a szeminárium legfőbb elöljárójának, Kovács Gergely érseknek ünnepi gondolatmegosztása következett, amelyben kifejezte örömét az elmúlt évért.

Az akadémiai évzárót a szeminárium kórusának énekei, valamint Bege Lóránd, Karácsony Ervin Barnabás és Kovács Nándor Hunor harmadéves kispapok szavalatai tették felemelőbbé.

Az évzáró ünnepség a gyulafehérvári kántoriskola kápolnájában folytatódott a közös vesperás elimádkozásával, a hálaadó Te Deum eléneklésével, majd Kovács Gergely érsek áldásával zárult.

Forrás: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ
Fotók: Molnár Balázs/SIS