Családoknak tartottak találkozót június 28-án, a Szent Péter és Pál apostolfejedelmek ünnepét megelőző szombaton a temesvári egyházmegye családpasztorációs irodája és a Konti család szervezésében. Az eseményt a majláthfalvi Lavandair levendulaültetvényen rendezték meg, festői környezetben az Arad és Temesvár között elhelyezkedő, többségében magyarok által lakott kis faluban.
A találkozót közösen ünnepelt szentmise nyitotta meg. A résztvevők az egyházmegye számos településéről érkeztek: Arad, Temesvár, Világos, Vinga stb. A liturgia főcelebránsa Király Árpád marosi főesperes volt, a szentmise zenei szolgálatát a kürtösi Piklor család látta el. Az olvasmányban hallhattuk Péter és János apostolok tanúságtételét, ezenkívül a szentleckében hallhattuk Pál apostol bátorító szavait. A prédikáció alatt lehetőségük volt a jelen lévő híveknek is megszólalni, hálát adni családjukért, szeretteikért, az együtt töltött évekért és a jó egészségért. A szentmisét kötetlen program követte, amikor a résztvevőknek alkalmuk nyílt gyönyörködni a természet szépségben, és minőségi időt tölteni együtt, közösen étkezni, valamint meglátogatni a levendulamezőt.




A nap végén mind a helyi, mind a más településekről érkezők hálás szívvel tértek vissza otthonaikba, megköszönve a jó Istennek a nem túl meleg időt, az együtt töltött délután lélekemelő pillanatait. Ezúton köszönetet mondunk a szervezőknek a programokért és a vendégszeretetért. Az idei nyárra magunkkal visszük Péter apostolnak a János evangéliumában elhangzott szavait: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek” (Jn 21,17).




Forrás: Majór Barna/a temesvári egyházmegye honlapja