Az idei nyáron is hódolhatnak szenvedélyüknek a klasszikus zene szerelmesei. Az Egyházzene–Kolozsvár Egyesület július eleje és augusztus vége között ismét díjmentes muzsikahallgatásra várja az érdeklődőket. A részletekről az alábbi, szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben tájékozódhatnak.
Örömünkre szolgál, hogy egyesületünk szervezésében idén is sor kerül a KlausenMusik 2025 nyári koncertsorozat, július 4. és augusztus 29. között Kolozsvár szívében. Három reprezentatív helyszínen, 17 különböző hangversenyen örvendhetünk a jó muzsikának, kedves együttlétnek, élményteli pillanatoknak. Az események minden hétfőn és pénteken 19 órakor kerülnek megrendezésre három ikonikus belvárosi templomban: a Szent Mihály-, a piarista és lutheránus templomokban. Ezek a kivételes akusztikájú, történelmi terek hazai és külföldi neves művészeknek adnak otthont, különleges zenei élményt kínálva, lenyűgöző környezetben. Az idei kiadás egyedi jelentőséggel bír, hisz a piarista templomban tartott koncertek a templom felszentelésének 300. évfordulóját ünneplik (1725–2025), melynek tiszteletére a műsorok összeállításában felsejlik a „300” elsősorban a barokk művek és szerzők által, de nemcsak. A koncertekre a belépés ingyenes.




A KlausenMusik 2025 programja stílusokban gazdag repertoárt kínál a reneszánsztól a kortárs művekig, orgonán, énekhangon és különböző összetételű kamaraegyüttesek által, ötvözve a hagyományokat a modern művészi kifi nomultsággal. Hétfőnként főleg az orgonamuzsika kerül előtérbe, péntekenként pedig a kamarazene.
A koncertsorozat teljes programja
● július 4. (piarista templom): Duo Kitharsis (gitár) – Alexandra Petrișor és Dragoș Horghidan (Konstanca)
○ július 7. (orgona/lutheránus templom): Erich Türk (Kolozsvár)
● július 11. (piarista templom): Ács Dominika és Cseri Kristóf – fuvola és hegedű duó (Magyarország)
○ július 14. (orgona/lutheránus templom): Stefan Donner (Ausztria)
● július 18. (Piarista templom): Csengeri Zsuzsa (csembaló) & Gábor Előd (barokk hegedű) (Kolozsvár/Brassó)
○ július 21. (orgona/Szent Mihály-templom): Vadász Attila (Magyarország)
● július 25. (piarista templom): Concerto Spiralis régizene együttes (Csíkszereda)
○ július 28. (orgona/lutheránus templom): Rabovay Júlia (hegedű) & Horváth Zoltán (orgona) (Kolozsvár/Budapest)
● augusztus 1. (piarista templom): Neumarkt Brass rézfúvós kvintett (Marosvásárhely)
○ augusztus 4. (orgona/Szent Mihály-templom): Gesztesi Tóth László (Magyarország)
● augusztus 8. (piarista templom): Az ARCADIA mesterkurzus résztvevői
○ augusztus 11. (orgona/lutheránus templom): Fazakas Ádám – orgona és harmónium (Kolozsvár)
● augusztus 15. (piarista templom): Patachich Trio (Nagyvárad)
○ augusztus 18. (orgona/Szent Mihály-templom): Bert Wisgerhof (Hollandia)
● augusztus 22. (piarista templom): Szent Cecília-kamarazenekar és -kórus hangversenye (Kolozsvár)
○ augusztus 25. (orgona/Szent Mihály-templom): Oana Maria Bran (Románia/Németország)
● augusztus 29. (piarista templom): Quintet Fantastique (Kolozsvár)
A koncertsorozat a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és Helyi Tanács, a Bethlen Gábor Alapítvány, valamint a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia támogatásával valósul meg.
Potyó István szervező