Az erdélyi keresztény közösségek egyik legnagyobb lelki és közösségi ünnepe a FeltöltŐ Keresztény Zenei Fesztivál. A hétvégén Gyergyószentmiklós főtere, sportcsarnoka és több temploma adott otthont a zene, hit és közösség találkozását kínáló rendezvénysorozatnak, írta a Hargita Népében Barabás-Pál Hajnalka.



























A Mi Atyánk című kiállítás megnyitójával kezdődött az idei FeltöltŐ a Szent István-templomban június 19-én. Másnap már előadások és koncertek is voltak, Szénégető István-Barnabás plébános, dr. Fábry Kornél püspök, Borota Gábor pszichológus, dr. Hajducsi Örs idegsebész, Oláh Gergő énekes is színpadra lépett.














Fellépett a hétvége során egy gyermek-, valamint egy magyarországi férfikórus, Tibes, Csiszér László, az Új Forrás, az Agapé Worship, a Kiút, 4IS5 és a Crux zenekar. Több előadóval panelbeszélgetéseket is tartottak.



A rendezvény egyik különlegessége, hogy a zene mellett hangsúlyt fektettek a lelki és mentális feltöltődésre is. Elismert előadók – többek között dr. Hajducsi Örs idegsebész, Borota Gábor pszichológus, dr. Fábry Kornél püspök vagy Szénégető István-Barnabás – gondolatébresztő előadásai a hit, család és szabadság témáit járták körül, előadásaikon rendre megteltek a helyek.




A szombati eseményeken Soltész Miklós, Magyarország vallásügyi államtitkára és Ciprian Vasile Olinici, Románia vallásügyi államtitkára is részt vett. Az elöljárók együtt imádkoztak a nemzetek kiengesztelődéséért és békéjéért.






Vasárnap délben ökumenikus istentiszteletre várták a hívőket, szabadtéren, a főtéren. A helyi katolikus, református és unitárius közösségek vezetői szóltak a hívekhez a szertartáson, mindhárman a szabadság témáját boncolgatva.




A fesztivál szellemiségét játékos, tartalmas programok tették még emberközelibbé. A Kávézz a papoddal beszélgetéssorozat, a papi focibajnokság, valamint a látványos motoros felvonulás és áldás mind azt bizonyították, a keresztény közösség sokszínű és életteli.

Barabás Pál Hajnalka
Fotó: FeltöltŐ















































