Evangélium Szent Lukács könyvéből
Amikor egyszer egyedül imádkozott, csak tanítványai voltak ott vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint a régi próféták közül támadt fel valaki.” Most hozzájuk fordult: „Hát ti?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentje vagy.” Rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. „Mert – mondta – az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnap feltámad.”
Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen. Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti.
Lk 9,18–24
Mi tagadás, sok mindenbe fektetünk: vannak, akik az egészséget, az egészséges életmódot állítják életük középpontjába, hogy ezzel garantálják a hosszú életet. Vannak mások, akik az anyagi javak megszerzését tűzték ki célul, hogy „majd”, „később” meglegyen a hőn áhított élet. Megint mások a társadalmi státuszba kapaszkodnak görcsösen, attól várják, mi több, remélik a boldog, elégedett életet. Aztán vannak megint mások, akik már belefáradtak ebbe az „életmizériába”, akik még úgy, ahogy, teszik dolgukat, élik életüket, de már rég kihunyt az a bizonyos szikra, az a maroknyi fény. Egyszóval mindenki küzd és harcol körme szakadtáig a maga igazáért, az anyagi jólétért, a komfortos életért, de mindhiába, mert a fogyasztói társadalom adta lehetőségek, a jobb életszínvonal nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Akarva-akartalanul mély identitás- és spirituális válság lett úrrá rajtunk Richard Rohr szerint, aki szerint a hit válsága lehetőség, és nem elkerülhetetlen végzet a spirituális megújulásra. Mert hát az a paradox helyzet állt elő, hogy habár jobban élünk, mint elődeink, mégis boldogtalanabbak vagyunk, vagy mondhatnánk úgy is, hogy az általános érzelmi megelégedettségi szintünk jóval alacsonyabb. Talán itt sejlik fel az a kétezer éves igazság, amelyet Jézus elmond a mai evangéliumban: „mert aki minden áron meg akarja menteni életét, elveszíti azt. Aki pedig elveszíti életét érettem, megmenti azt.”
Jézus a vasárnapi evangéliumban két fontos igazságot is megfogalmaz, amely keresztény életünk, Krisztus-követésünk sarokköve is lehet, az egyik igazság, hogy a hőn áhított boldog élet nem attól függ, hogy van-e szenvedés, kereszt, hanem hogy van feltámadás. A másik pedig, hogy kenozis, azaz önkiüresítés nélkül nincs keresztény élet, Krisztus-követés. A keresztény ember csakis ebből a távlatból szemlélheti a maga és embertársa életét. A hamis boldogsághajsza a mai ember rákfenéje, amely megbetegíti, önzővé és énközpontúvá, tárgyiasítóvá teszi, és amely végső soron megmérgezi lelkét és életét. Jézus szenvedett és kínok között meghalt, de vajon boldog volt-e? Teljes életet élt-e? A Bibliában a boldogság a makarios, amelynek többletjelentése „Istentől áldott állapot”, amelynek jellemzője, hogy nem a külső tényezők vagy körülmények határozzák meg, hanem az Istennel megélt életegységből forrásozik. Mert abból ingyenesség, lemondás, önajándékozás, szeretet, jóság, megbocsátás és feltételnélküliség fakad, s talán a világ így elhiszi, hogy mi Isten szeretett fiai és leányai vagyunk.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/25-ös számában.
