A Gólyatükör interjúsorozatban kolozsvári egyetemistákkal beszélgetünk – azokkal, akik nemrég még maguk is útkeresők voltak, most pedig már egy új városban, új közegben élik mindennapjaikat. Tapasztalataikat, döntéseik hátterét és azt is megosztják, hogyan alakult bennük a hit, az istenkapcsolat az egyetemi élet küszöbén. Külön figyelmet szentelünk a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának hallgatóinak, akikkel arról is beszélgettünk, milyen ma teológiát tanulni, és hogyan boldogulnak kétszakos hallgatóként a nagyvárosi mindennapokban. A most következő beszélgetés a sorozat második része, ezúttal pedig HOLLÓ ÁRON osztja meg velünk gondolatait.
Először is megkérlek, mutatkozz be röviden! Milyen út vezetett idáig? Miért választottad a teológiát?
Holló Áronnak hívnak, Csíkszeredában születtem, de Csíkszentimréről származom. Tanulmányaimat az Arany János Általános Iskolában kezdtem, onnan kerültem szakközépiskolába a Kájoni János Szaklíceumba, majd érettségi után dolgozni mentem a Hargita Nemzeti Székely Népi Együtteshez, ahol hivatásos táncosként működtem, majd onnan két év után jöttem el a teológiára tanulni.
Mi volt az első benyomásod Kolozsvárról? Egyáltalán jártál már itt, mielőtt tavaly októberben felköltöztél?
Persze, jártam, először 2018-ban, amikor a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával egy egész hetet töltöttem itt, úgyhogy szembesültem a kolozsvári hőséggel. Nyilván, fiatalabb koromban más véleménnyel voltam Kolozsvárról, de így most, hogy hosszabb időt töltöttem itt, pozitívabb lett a véleményem erről a városról.
A Római Katolikus Teológia Kar Didaktikai Teológia Intézetében tanulsz, miért esett a választásod pont erre a szakra?
Elsősorban azért, hogy okuljak, olyan értelemben, hogy eddig laikusként gondolkodtam a kérdésről, és ezután is valószínűleg úgy fogok. Viszont szerettem volna valamelyest elmélyíteni az ismereteimet, hogy ne olyan dolgokról gondolkodjam, amikről nem tudok semmit, hanem fejlesszem a tudástáramat, és valamelyest fogalmam legyen ezekről a dolgokról.
Hogyan jellemeznéd az istenkapcsolatodat? Kicsoda számodra Isten? Mikor kezdett személyessé válni a vele való kapcsolatod? Mikor volt az a pont, amikor rájöttél, hogy Isten valós?
Isten valóságát mindig hittem, soha nem volt úgy, hogy ne hittem volna benne. Kisgyermekkorom óta, vagy amióta az eszemet tudom, hiszek Istenben. A vele való mélyebb kapcsolódásom rögös útként jellemezhető, mert voltak az életemben olyan szakaszok, amikor nem ápoltam olyan mély kapcsolatot vagy nem tudtam annyira ápolni, mondjuk ez furcsán hangzik, de volt ilyen időszak is. A személyes istenkapcsolatom igazából nagybátyáim beszélgetéseire vezethető vissza, amikor érettebb lettem, ezeket a beszélgetéseket hallgatva éreztem azt, hogy közeledek valamelyest.
Miben változtatta meg hitedet, istenkapcsolatodat az egyetemista élet? Hogyan tapasztalod meg őt a mindennapokban? Hogyan ápolod a hitedet?
Úgy érzem, hogy Isten már egyetemista korom előtt is megmutatkozott, mert voltak olyan döntések az életemben, amelyek, ha alaplétezésemben kellett volna meghoznom, akkor biztos, hogy nem így hoztam volna meg. Volt olyan érzésem, hogy ezt nekem így kellett csinálnom és ezt Istennek tulajdonítom, és ez egy olyan érzést adott, ami segített, hogy a döntéseket meg tudjam hozni.
Hogy milyen az egyetemista életem? Hát nyilván valamelyest mélyítettem az Istennel való kapcsolatomat, más a vallási közösség, és az egyetemi szaktársak is sokszor ébresztenek rá olyan dolgokra, amikről nem is gondoltam volna, hogy ezekre is lehet gondolni.
Milyen katolikus egyetemista programokon veszel részt?
A ferencesekhez jártam katekézisre, igyekszem még mindig járni, de vannak nehezebb időszakok, amikor inkább a tanulás mellett döntök. A személyiségépítő jellegét emelném ki, és egyben csapatépítő program is, hiszen az egyetemen kívül sok velem hasonló gondolkodású egyetemista fiatallal megismerkedhetem.
Melyik a legemlékezetesebb élményed az egyetemista élettel kapcsolatban?
Ennek kapcsán nem egy kolozsvári élményem jut eszembe, hanem egy gyulafehérvári, amikor ugyanis a teológus egyetemi közösséggel mentünk Gyulafehérvárra a kispapokhoz, és ott egy pozitív csalódásban volt részem. Láthattam, hogy a kispapok sem ,,szent életűek”, mint amiket a filmek alapján elképzeltem, hanem ők is rendes emberek, akik megküzdenek a mindennapi kihívásokkal, ugyanazokkal a problémákkal is, mint amikkel én is nap mint nap.
A mindennapok során mi az, ami számodra kihívást jelent?
Ez jó kérdés. Nyilván a mindennapok során a felkelés, az mindig korán történik. De számomra inkább az jelent kihívást, hogy nehéz döntéseket kellett meghoznom az elmúlt négy évemben, és felmerül a kérdés, hogy jól döntöttem-e, és nem tudom, hogy folytassam-e, vagy mit csináljak? Mindig van ilyen kihívás az életemben, hogy most olyan irányba kellene dönteni, hogy egy biztosabb jövőt tudjak magamnak.
Említetted, hogy nem rögtön az érettségi után jöttél Kolozsvárra, hanem két évig dolgoztál. Onnan milyen tapasztalatokat hozol, a néptáncos múltadból, egyáltalán, hogy kiléptél a munkaerőpiacra?
Az első, amit biztosan állíthatok, az, hogy megismertem az emberi természetet. Mindenkinek van jó és rossz tulajdonsága is, és ahhoz, hogy tudjuk, miképpen kell viszonyulni ezekhez a jó vagy rossz tulajdonságokhoz, meg kell tanulni azokat kezelni. Én pozitívan éltem meg, például most a szentmiséken is olyan lelkiállapotot próbálok keresni. Nem sűrűn, de voltak olyan előadásaink, amelyek során egy emelkedettnek nevezhető lelkiállapotba kerültem, tehát amikor azt éreztem, hogy elmúlik minden bajom, és felhőtlenül boldog voltam.
Szerinted miért érdemes manapság teológiát tanulni?
Éppen ezen diskuráltunk nagybátyámmal is, hogy ha például elmegyek egy húsvéti szentmisére, akkor nem tudom, hogy mi történik, vagy sok hívő elmegy, akiknek egy része nem tudja, hogy három napon keresztül mi történik, mi miért történik, például az oltárfosztás. A hitedet jobban meg tudod élni, ha van egyfajta tudásod, ezek a liturgiák ugyanis azért vannak, hogy a tudás által még jobban el tudj mélyülni az ünneplésben.
Továbbá azért fontos teológiát tanulni, hogy a tudás által a mai világban racionálisabban közel tudj kerülni Istenhez, mert például az őskeresztények is úgy hitték, hogy két opció van: a Biblia, azaz Isten könyve, ami el tud vezetni Istenhez, és a természet könyve. A teológiát is így lehetne kezelni, mint egy természetkönyvet, hogy a hétköznapi ember is el tudjon érni Istenhez, tudjon közeledni hozzá, és ezáltal el tudja mélyíteni a hitét.
Mit üzennél azoknak, akik most döntés előtt állnak, és fontolgatják a teológia vagy akár csak a kolozsvári egyetemista élet lehetőségét? Mit üzennél az egy évvel ezelőtti énednek?
Már bátorítottam embereket, hogy jöjjenek teológiára, még ha nem is szeretnének ezen a szakterületen dolgozni: jó személyiségfejlesztő is, meg általános tudást ad, az ember nem is gondolja, hogy mi minden hasznosat tud megtanulni egy ilyen egyetemi szak keretein belül.
Végezetül, mit mondanál Jézusnak, ha találkoznátok?
Segítsen jobban elmélyíteni a hitemet valamilyen formában. Nem tettem fel neki kérdést, hanem kérést intéztem hozzá, ami ez: segítsen valamilyen formában elmélyíteni a hitemet, mert ha instabil hitem van, akkor nehéz másokat is erre az útra terelni.
Kérdezett: Major Barna Péter
Az írás megjelent a Vasárnap hetilap 2025/23. számában.
