Kissé anakronisztikusnak tűnhet ez a cím az államelnökválasztás második fordulója után egy héttel. Mondhatni véletlen, hogy ez jutott eszembe, vagy ez jár napok óta a fejemben, de persze nem az. Ha valaki belenézne a zenetáramba, akkor látná, hogy kemény népzenés vagyok (ha van kemény rocker, akkor lehet kemény népzenés is, ugye?), és bizonyos darabok csak azért nincsenek elnyűve a szó szoros értelmében, mert már kinőttünk a kazettahallgatásból, minden digitális. Persze az is ide tartozik, hogy a Tavaszi szél és egyéb közszájon forgó népdalok hiányoznak a lejátszási listámból, de amint a példa mutatja, ez nem akadályoz meg abban, hogy napokig tartó gondolat- és dallamtapadást okozzanak.
A kollégákkal a legutóbbi értekezlet végén, Életmód rovatunk tervezett anyagai apropóján arról beszéltünk, hogy mennyire nehéz lehet az alkoholizmushoz vezető úton rajtakapni magunkat, nemet mondani, amikor a kultúránk jelentős része ezt támogatja, erről szólnak nem csupán bizonyos népdalaink, hanem a nótakincs is – ami lássuk be, sokkal elterjedtebb és ismertebb, hiszen jó ebédhez is ez szólt, lakodalmak hallgatói is ezek voltak, helyenként még most is azok –, de még a hétköznapi szokásvilágunk is szervesítette az alkoholt, lásd találkozáskor vagy búcsúzáskor inni kell. Ha valaki nem kér alkoholt, akkor erre jó oka kell legyen, minimum az, hogy vezet, esetleg antibiotikumot szed, vagy várandós, és még így is kitartó kell hogy legyen, hiszen egy kevés nem árthat.
Valamiféle nagy közös tudáskincs részének mutatkozik, hogy lazítani, jól érezni magunkat, enni csak alkohollal lehet, bánatra és örömre be kell rúgni. Orvosi rendelők várójában helyenként tájékoztató táblát is lehet találni, hogy bizonyos szervi érintettség mellett mennyi alkoholt lehet inni. Kacagunk rajta, hogy ha gyógyszeres kúrára írnak ki, első kérdésünk nem a probiotikumra vonatkozik, hanem arra, hogy lehet-e mellette inni. A haladóbb szellemiségű orvosok már azt a választ adják, hogy annak tudatában, hogy az alkohol bizony méreg önmagában is, gondoljuk újra ezt a kérdést.
Hát én immár mit válasszak? – teszem fel így a kérdést, nyitva hagyva egyszersmind. Tudok-e nemet mondani akkor, amikor a gyomorrontástól a fogfájásig mindent pálinkával akarnak kezelni, „fertőtleníteni”, áldomást tölteni – és nem egyet, hanem amíg az üvegben tart. Lehetek-e bármennyire is ellenálló, mérsékelt fogyasztó egy alkoholban áztatott mindennapi szokásokkal rendelkező társadalomban?
Az írás a Vasárnap 2025/21. lapszámában jelenik meg.
