Ha valaki azt hallja, fagyosszentek, máris tudja, hogy a szeszélyes április után következő, stabilabb jó időt „ígérő” május hónapnak a közepe táján „regnáló” Szervác–Pongrác–Bonifác triumvirátusára kell gondolnia, és a hó vége körüli Orbán-napra. De miért lettek fagyosszentek ők (és helyenként mások is, pl. Szent Zsófia)?
Szervác, Pongrác, Bonifác no meg Orbán, Zsófia és a többiek – történelmi áttekintés
Szent Pongrác 289-ben született Frígiában (a mai Törökország területén). Életéről nagyon keveset tudunk, főképp legendák őrizték meg az alakját. Ezek szerint szüleit korán elveszítette és nagybátyjával, Dénessel együtt Rómába költözött, ahol a keresztények közelében vásároltak házat maguknak. Miután azok felfigyeltek az éles eszű ifjúra, a pápa megkeresztelte. Miután nagybátyja elhunyt, a fiút egy keresztény közösség vette pártfogásába. A legenda továbbá azt mondja, hogy 304-ben (tizenöt évesen) a keresztényüldözések áldozata lett, Diocletianus császár parancsára a Via Aurelián lefejezzék.
Szent Szervác vagy Szerváciusz születési éve ismeretlen, gyerek- és ifjúkoráról szinte semmit sem tudunk. Egy középkori életrajz szerint örmény származású volt. A legenda úgy tartja, hogy anyja, Memelia rokonságban állt Keresztelő Szent Jánossal és Jézussal. Továbbá a legenda azt is elmondja, hogy fiatalkorában a Szent Sír egyik őrzője volt, amikor látomása volt, és Tongerenbe utazott, ahol átvehette a püspöki tisztséget. Kora egyik jelentős egyházi személyisége volt, rengeteget utazott és részt vett számos zsinaton és egyházi gyűlésen. Az eretnekek, különösen az arianizmus elkötelezett üldözője volt. A legenda továbbá azt is elmondja, hogy egy római utazása során álmában megjelent neki Szent Péter, és megjósolta Tongeren pusztulását, ám arról is beszélt neki, hogy szülővárosa, Maastricht megmenekül. Néhány nappal ezt követően, 384. május 13-án halt meg.
A harmadik évszázad elején Szent Bonifác vagy Bonifáciusz egy látomás következtében megkeresztelkedett. Megfogadta, hogy bűnei bocsánatáért a vértanúk holttestét felkutatja – egyes változatok szerint rabszolga volt, és úrnője küldte, hogy a vértanúktól származó relikviákat gyűjtsön számára. Tarzuszba utazott, ahol elfogták és hite miatt 307. május 14-én kivégezték. Az ő életéről is csupán legendákból értesülhettünk, konkrétumok nem állnak rendelkezésre.
Szent Orbánról, aki első volt ezen a néven a pápák közt, ugyancsak keveset tudunk. Valószínűleg Rómában látta meg a napvilágot, de születésének ideje ismeretlen. 222-ben választották pápává. Úgy tartja róla az egyházi történetírás, hogy a hittérítés volt a nagy erénye. Valószínűleg vértanúhalál halt Rómában, 230. május 23-án.
Szent Zsófia alakját ugyancsak legendák őrzik, ezek szerint Zsófia (neve jelentése: bölcsesség), három lányával (Pisztisz, Elpisz, Agape – azaz Hit, Remény, Szeretet) halt vértanúhalált. Egyes legendák hozzá kötik az isztambuli Hagia Szophia/Aya Sofya (Szent Bölcsesség) megépíttetését is, több, kisebb római templom megalapítása mellett. Történelmi adatok nem állnak rendelkezésre róluk.
A fagy és a szentek
Láttuk tehát e rövid életrajzokból is, hogy keresve sem találunk kapcsolatot a fent említett – gyakran kétes történetiségű vagy akár kollektív – személyek élete és a hideg, fagy vagy akár mezőgazdasági tevékenységek között. A „gond” vagy a kapcsolat gyökere talán az emléknapjaik időpontja és a tényleges időjárási viszonylatok között keresendő tehát, illetve a hagyományos népi gondolatvilágban.
Magyar nyelvterületen – akárcsak a fagyosszenteket ismerő közép-európai szomszédainknál – a szeszélyes áprilist követően a viruló május hoz némi időjárási stabilitást, felmelegedést magával. Megindulnak a növények, virágba borulnak a gyümölcsfák… Csakhogy az április szeszélyének a hónap utolsó napjával ritkán van vége, néha még vissza-vissza köszönhet, akár havazás, akár fagypont alatti hajnali hőmérsékletek formájában, ez pedig a gyümölcsfáknak és a virágzó szőlőknek általában a „májusi szüretét” eredményezi. A késő tavaszi fagyok és a hirtelen lehűlés jelensége gyakori lehetett korábban is, de nem minden évi – első feljegyzése a jelenségnek Galileo Galilei tanítványi köréből származik az 1650–1677 közötti megfigyelt időszakról –, ezért a népi gondolkodás (és hiedelemvilág) magyarázatot próbált találni erre a valamilyen rendszer szerint vissza-visszatérő jelenségre.
Ma már tudjuk, hogy a meleg, nyárias május hónap idusa körül bekövetkező lehűlésre, fagyokra egyszerű meteorológiai magyarázat van: a szingularitás, vagyis olyan időjárási jelenség, amely nem olyan gyakori, mint a szezonális jelenségek, ám viszonylagosan rendszeresen megfigyelhető – azaz visszatérő dolog, ami nagyjából az évnek ugyanazon szakaszában ismétlődik. A májusi hirtelen lehűlés mögött a sarkvidéki hideg légtömegek betörése áll, mégpedig oly módon, hogy az Északnyugat-Európa időjárását befolyásoló anticiklon és a Délkelet-Európára ható ciklon közti légnyomáskülönbség miatt keletkezik egy észak-északkeleti légmozgás, és ez ér el a Kárpát-medencébe is.
E tudás hiányában eleink csupán a megfigyeléseiket adhatták tovább utódaiknak, amelyeket legkönnyebben a rigmusok és rövid, törvényszerűségeket megfogalmazó kijelentések formájában tudtak megtenni. Különböző gyűjtések őriznek ezekből néhányat: Szervác, Pongrác, Bonifác, megharagszik, fagyot ráz (Berettyóújfalu), vagy Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz (Eger környéke). Ezek a népi megfigyelések a mezőgazdasághoz szükséges tudáskincset bővítették, ezért alakulhatott ki az a szokás is, hogy csak Orbán napja után ültették el sok helyen a fagyérzékeny zöldségeket, csak e napot követően palántáztak, hogy ne árthasson már a növényeknek az időjárás szeszélyessége.
Egyébként a 20. század első felében, közel százévnyi adatokat vizsgálva Julius Hann meteorológiai kézikönyvében megállapította, hogy a fagyosszentek napjai környékén sem nagyobb vagy kisebb a valószínűsége a fagyoknak, mint május hónap egészében.
Kollázs: glossary.wein.plus
Hogyan lettek „fagyosak” e szentek?
Mivel nem volt ismeretes előttük a magyarázat a bizonyos gyakorisággal visszatérő időjárási jelenségre, az embereket aktívan foglalkoztatta a kérdés, minek köszönhető ez a májusi hirtelen lehűlés, akár fagy. Mivel pedig konkrét magyarázatot nem tudtak adni rá, a vallásosság és a hiedelmek erővonalában próbálták megfejtni a kérdést. Eredményeiket számos mese vagy legenda őrzi: általánosnak tűnik az az elgondolás, hogy a fagyosszentek bosszút állnak éppen az őket ért sérelmekért. Vidékről vidékre változik az a felfogás, hogy milyen módon is haltak meg, van, ahol úgy gondolják, megfagytak, miközben másokon segítettek, mivel köpenyükkel a rászorulókat takarták be, őket nem volt mi megvédje a hidegben. A Vajdaság egyes részeiről feljegyezték azt a magyarázatot is, hogy Pongrác megfagyott a subájában, Szervác a Tisza mellett szomjan halt, Bonifácot pedig a szúnyogok csípték halálra, és mivel nem akadt ember, aki rajtuk segített volna, ezért most ők bosszút állnak értelmetlen halálukért.
A keresztény gondolkodástól, a szentek életrajzát megőrző legendáktól nagyon távol esik a bosszúállás gondolata – nem így a hiedelemvilágban. Mint külső, megmagyarázhatatlan okból ártó, kivédhetetlen erő ismeretes a boszorkány alakja, akiről pontosan lehet tudni, hogy azért okoz károkat, mert őt vélt vagy valós sérelem érte a közösség egésze vagy néhány tagja részéről, amiért revansot vesz természetfeletti hatalmát érvényesítve – és ezzel a boszorkányfelfogással mutat szoros rokonságot a fagyosszentek alakja is (főként ha a két, általunk is idézett, halálukra vonatkozó részt vesszük figyelembe).
Forrás: Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.; Diós István: A szentek élete; Magyar néprajz VII., Ice Saints / MeteoSwiss
Kiemelt képek forrása: Wikimedia Commons
