Light of (the) Night szentségimádás lesz Kolozsváron

1
157
A Kolozsvári Egyetemi Lelkészség által 2025 áprilisában tartott Light of (the) Night (Fotó: Kolozsvári Egyetemi Lelkészség / Facebook)

Amint ismeretes, május 13-án hat órától a kolozsvári piarista templomban ünnepi szentmisével tisztelegnek az istenháza felszentelésének 300. évfordulója előtt, amelyet Kovács Gergely érsek fog bemutatni. A szentmisét követően, fél nyolctól pedig a közösség Light of (the) Night szentségimádásra hívta meg a kolozsvári híveket. De mi is az a Light if (the) Night?

A Light of (the) Night szentségimádás a KEL (Katolikus Egyetemi Lelkészség) fiataljainak az evangelizációs kezdeményezése. Ezen az alkalmon a fiatalok szolgálókként hívják a templomba a járókelőket, azért, hogy személyesen és közvetlenül találkozhassanak Jézus Krisztussal az Oltáriszentségben. Missziójuknak tekintik, azt, hogy lelkeket vigyenek az Úrhoz, meg akarják osztani azt a szeretetet és örömet, amivel Isten őket, a KEL tagjait megérinti, közösségben tartja. Így járulnak hozzá a fiatalok a centenárium megünnepléséhez.

A szentségimádás alatt a híveknek lesz lehetősége szentgyónásra és imapárok is rendelkezésre állnak majd. Ők személyes imával kísérik azokat, akik imaszándékkal és kéréssel fordulnak feléjük. A szervezők szeretettel várnak mindenkit az évforduló megünneplésére.

Győrgyike Noémi-Csilla