Szentté avatásra zarándokoltak, Ferenc pápa temetési szertartásán vettek részt

0
370

A gyulafehérvári papi szeminárium két kispapja Rómába zarándokolt 2025. április 25–27. között. Útjuk eredeti célja a tizenévesek jubileumi zárószentmiséjén való részvétel volt, amelynek keretében Boldog Carlo Acutis szentté avatására került volna sor. Azonban Ferenc pápa húsvéthétfőn bekövetkezett halála miatt az eseményt elhalasztották. A zarándokok úgy döntöttek, hogy leróják tiszteletüket a néhai szentatya előtt, és részt vettek a temetési szentmisén.

A hétvége nemcsak lelki, hanem közösségi élményekben is gazdag volt: a Gyulafehérváron tanulók találkoztak a Rómában tanuló erdélyi szeminaristákkal és papokkal, így a testvéri találkozás öröme is gazdagította a zarándoklat napjait.

Fekete László Csaba negyedéves szeminarista: Április végén egy plébániai kiscsoporttal zarándokoltam Rómába a szentév keretében. Boldog Carlo Acutis szentté avatására készültünk, amit a szentatya halála miatt elhalasztottak. Lehetőségem volt a Szent Péter bazilikában leróni tiszteletemet Ferenc pápa ravatala előtt. Ő volt az első olyan pápa, aki természettudományos végzettséggel – vegyészdiplomával – rendelkezett. Mivel a temetés ideje alatt még Rómában voltam, részt vehettem az eseményen, és személyesen is búcsút vehettem az egykori egyházfőtől. A temetési szentmisén Kováts Álmos évfolyamtársammal, valamint két Rómában tanuló erdélyi diakónussal, Márton Ottóval és Simon Sándorral együtt vettem részt. Ferenc pápától nemcsak mint szentatyától búcsúztam el, hanem mint természettudományos kollégától is.

Kováts Álmos Botond negyedéves szeminarista: Szentté avatásra indultam, mivel Boldog Carlo Acutis nagyon közel áll a szívemhez, és végül búcsúvétel lett attól a pápától, aki serdülőkoromat végigkísérte és eddigi teológiai tanulmányaim nagy részét is. Tulajdonképpen ő volt az, aki megismertette velem Carlo alakját is a Christus vivit kezdetű apostoli buzdításában. Többször volt lehetőségem Ferenc pápával találkozni Rómában, Csíksomlyón, Budapesten, Lisszabonban, így nem volt kérdés, hogy a szentté avatás elhalasztása ellenére is elutazom a temetésre. Sajnos már nem volt lehetőségem beállni a több órás sorba, hogy lerójam tiszteletemet a szentatya ravatala előtt, mivel a temetés előestéjén érkeztem meg az Örök Városba.

Bekapcsolódhattam a Santa Maria Maggiore pápai bazilika előtt zajló rózsafüzér-imádságba, ahol kihelyezték a Salus Populi Romani Szűzanya-ikont, ami oly közel állt a pápához – s ahol végül örök nyugalomra helyezték. Bepillantást nyerhettem a Collegium Germanicum et Hungaricumban lakó erdélyi kispapok és papok életébe is, így a hétvégén a testvéri és baráti találkozásokból sem volt hiány. Vasárnap pedig bekapcsolódtam a San Stefano Rotondo templomban havonta tartott magyar nyelvű szentmisébe is, melynek főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek volt.

Imádkozzunk a bíborosi kollégiumért, hogy hallgassák meg a Szentlélek szavát és kövessék az ő útmutatását a soron következő konklávén!

Forrás és fotó: SIS