Búzaszentelelő szentmisére gyűlt össze április 27-én, vasárnap 11 órakor a ditrói és remetei egyházközség Ditró és Remete határában, hogy együtt kérjek Isten áldását a vetésekre. Minden évben közösen szervezik meg ezt az eseményt, egyik évben a remetei plébános prédikál, és a ditróiak viszik a kalácsot, a másik évben fordítva. Idén Bakó Antal gyergyóremetei plébános volt a határban tartott szentmise főcelebránsa és szónoka, a mise után a ditrói asszonyok kínálták kaláccsal a résztvevőket.





Húsvét második vasárnapjára összegyűlnek emberek a templom elé, majd búzaszentelésre indulnak a határba. Előkerül az ősök székely népviselete, székelyruhába öltözött fiúk és lányok lóháton és szekerekkel, körmenetben vonulnak ki a határba. Lovasok és hintósok indulásra készen, bérmálkozó fiúk és férfiak a sorban, harangszóra indulnak. Ritmusra szól a csengő férfiak kezében, a zászlóikat lengeti a szél. A feszületet az algondnok fogja, száll az ég felé a ének és az ima. Bátor nők és asszonyok kísérik a sort.




















A zöldülő határban bemutatják a legszentebb áldozatot, a papok áldást mondanak a határra, a zöldülő, zsenge vetésekre, a szántóföldre. Óvja meg a határt az Úr minden csapástól, vihartól és égi katasztrófától!
Kép és szöveg Csibi Árpád