A Szociális Testvérek Társaságának képviselőit audiencián fogadta Ferenc pápa 2023 januárjában a társulat alapításának századik évfordulója alkalmából. Az alábbiakban e találkozó felelevenítése kapcsán olvashatnak egy beszélgetést Farmati Anna szociális testvérrel.
Többedmagaddal voltál audiencián a szentatyánál 2023. január 20-án, a rend alapításának 100. évfordulója alkalmából. E bő két év távlatából hogyan él benned ez a találkozó? Mire emlékszel? Mi érintett meg akkor?
Több minden megérintett abból, amit a vele való találkozáskor, illetve az ő környezetében tapasztaltunk. Leginkább az az őszinte érdeklődés maradt velem, illetve az egyszerűség, a természetesség, amivel fogadott minket. Mi egy nagyon kicsi közösség vagyunk, de jó humorával jelezte, hogy nem a létszám tesz értékessé egy közösséget, hanem az az ajándék és küldetés, amit Istentől kapott.
Egy-egy audiencia mondhatni protokolláris találkozó is, ám a fotókból általában úgy tűnik, nemcsak a pápai státusz volt jelen, hanem az ember, a lélek és Lélek is. Mit jelentett a Szociális Testvérek Társasága és a ti, a találkozón részt vevők számára ez a találkozó?
Igen, volt természetesen protokolláris része is, mi erre fel is készültünk, ezért korábban érkeztünk, mert nem tudtuk, mennyi időbe kerül átjutni a biztonsági ellenőrzéseken — hát nagyon gyorsan ment. Amikor ő meghallotta, hogy már ott vagyunk, felborította az audienciák órarendjét, nálunk sokkal rangosabb vendégeket várakoztatott meg — mert ugye nála nem feltétlenül a rangok számítottak –, ezzel nem kis fejtörést okozva a munkatársainak (akik viszont hősiesen és mosolyogva álltak helyt…) Készült beszéddel, de azt átadta, hogy olvassuk majd el otthon, a drága időt ne ezzel töltsük, hanem inkább kérdezzünk — ettől jólesően meglepődtünk. Nem beszédet hallgattunk, hanem beszélgettünk, és ennek már önmagában is üzenete volt számunkra: párbeszédben vagyunk. Számunkra és a Társaság számára ez megerősítést jelentett. A jubileumi év amúgy is a megújulás kivételes alkalma, erre a kegyelemre még ráadás volt az, hogy olyan egyházfőtől kapunk áldást, akinek lelkülete, gondolkodásmódja, tanítása nagyon-nagyon közel áll a mi karizmánkhoz. Az ő enciklikái valójában azt az szerepet töltik be most számunkra, mint az alapító generáció számára a Rerum novarum. Azt hiszem, egy-egy szerzetesközösségnek, mozgalomnak stb. időről időre újra kell definiálnia magát az egyházban, az idők jeleire, az aktuális kihívásokra figyelve. Ennek a lehetősége adatott meg nekünk is Szent Péter sírjánál, ahol minden küldetés találkozik.
A szavaiból valami ragadott-e meg különösképpen?
Sokszor és sok minden megragadott a beszédeiből, de a magatartásából is. Nehéz volna itt mind felsorolni… Éppen akkortájt kezdte az új katekézissorozatát az evangelizáció szelleméről, emlékszem, hogy arra nagyon tudtam rezonálni, hiszen az is valahogy visszaigazolta azt, ahogyan a karizmánkról, a megszentelő Szeretetről és annak a mai világhoz alakításáról gondolkodom, gondolkodunk. Távozóban, amikor még volt idő egy gyors kézfogásra, röviden megköszöntem ezt az éppen induló sorozatot, az összhangot, amit a karizmánkkal kapcsolatban felfedeztem benne — és ezt így utólag teszem hozzá, ez a Szentlélek összhangja volt, a találkozásunkban pedig ott volt az, ami az egyházban a lényeg volna tulajdonképpen: egymást erősíteni a szeretetben, a Szentlélekre hangolódásban. Abban a félórában azt tapasztalhattuk meg, hogy komolyan vesz minket, abban a pár másodpercben, a kézfogáskor azt, hogy komolyan vesz engem. Számára nincs „leírt” ember, neki mindenki fontos, akárcsak az evangéliumok Jézusának. Végső soron sok mindent lehetne idézni tőle, róla, de azt hiszem, ez van az egésznek a mélyén: mélységes és hiteles kapcsolatban volt azzal a Krisztussal, akit hirdetett.
