Szent György több erdélyi település névadója (vélhetően a valamikori első templomok védőszentje nyomán), és egyházmegyéinkben kisebb-nagyobb szent hajlékok állnak a patronátusa alatt – mégis alig tudunk róla valamit, és ez elsősorban nem a mi tájékozatlanságunkról árulkodik.
A köztudatba Szent György a sárkánnyal „kézen fogva” vonult be, és aligha tudja ezt a képzetet korrigálni vagy felülírni bármi is. A legkorábbi Szent György-ábrázolásoktól a legmodernebb alkotásokig szinte kivétel nélkül mindenik megidézi a híres jelenetet, a sárkány legyőzését. De hogy került a csizma az asztalra?
Szent György
Szent György alakjának hitelességét sokáig megkérdőjelezték – elsősorban azért, mert csupán a halála datálásától két évszázad távolságra írtak róla először, a kortársak hallgattak. Aztán azt is feltételezték, hogy amint a korábbi századokban gyakorlatban volt, Györgyben több valaha élt valós személy alakját gyúrták volna össze. A személyéről szóló feltételezések harmadik vonulata pedig azt pedzegette, hogy esetleg korabeli egyéb mitológiák alakjai „élnek tovább” benne, tekintve, hogy sárkányölési gyakorlata akadt néhányuknak, ezt látszott erősíteni az a 4–5. századi kopt legenda is, ami a főhős nevének említése nélkül mesélte el a későbbi Szent Györgyhöz kapcsolt történetet, és a környéken a főhőst akkoriban azonosították Arimateai Józseffel, vagy Kappadókia kormányzójával, vagy Lod város ifjú vezérével is.
Nem segítette a sárkány történetbe emelése sem a történelmi hitelesség feltételezését, hiszen már régóta tudott dolog, ilyen lény nem létezik – és bármi, ami sárkánynak mondható lenne (lásd például a komodói varánuszt), aligha fordult elő a mai Izrael területén található Lod város környékén, amit Szent György működési területeként tartanak számon a történetek.
Milyen adatok állnak rendelkezésre Szent Györgyről?
Feltehetően 305 táján Diocletianus császár ideje alatt – tehát a konstantini fordulat előtt – Lod (akkor Lydda), avagy Dioszpolisz városában szenvedett mártírhalált.
Legkorábbi valószínűleg rá vonatkozó, de a név említésétől eltekintő feljegyzés róla 322 körülről származik, Kaiszareiai Euszebiosz Egyháztörténetében említ egy nemesi származású katonát, akit Diocletianus császár idején Nicomediában 303. április 23-án hitéért megöltek. A XX. században még találtak a IV. századból származó szír véseteket Szent Györgyről, valamint a Lod városát 530-ban fölkereső zarándok, Theodóziusz beszámol György síremlékéről – ezek alapján jelentik ki, hogy valóban létező személyről van szó. Tiszteletéről már a IV. századtól kezdődően vannak adatok, a patronátusába ajánlott templomok tanúskodnak erről, és különböző feljegyzések megőrizték, hogy két-három évszázaddal később is Lod volt a szent kultuszának központja, ahol elvileg a földi maradványai is láthatóak voltak.
György vitézt Gelasius pápa avatta szentté 494-ben, de két évvel később az Acta Sancti Georgii (Szent György cselekedetei) gyűjteményről eretnekségként nyilatkozik, és megjegyzik szentünkről: neve joggal tiszteletre méltó, de tetteit csak az Isten ismeri. Ez az apokrif irat részletezi a szent életét, és emellett a lovag állítólagos szolgája is feljegyezte volna a későbbi tetteit – mindezek együtt a nép ajkán terjedve, formálódva, a hősi erényeket felnagyítva eredményezték a ma is közismert Szent György-legendát, amelyet mintegy „kanonizálva” őriz a 13. századi Legenda Aurea.
A sárkány
Amint korábban említettük, a sárkány alakja nem volt ismeretlen a korabeli mitológiákban és történetekben. Hogy miért épp sárkány került Szent György ellenfeléül, visszafejthetetlen, ám megjelenése logikusnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy a korabeli legendák szerepe nem a történelmi krónikásság volt, jóval inkább a szóban forgó alak megismertetése a széles közönséggel és közben a hallgatóság szórakoztatása, márpedig a valós történések felnagyítása, például a válogatott kínzások és csodaszámba menő feltámadások, a hősies csatajelenetek körülbelül e célt szolgálhatták. A lovag hősiességét hivatott szemléltetni, hogy a mindezeken is túlmenő veszélyforrást, a nagy és veszélyes sárkányt, amely ráadásul épp egy hajadon életét követeli, sikerül legyőznie.
Manapság a Szent György-legendában allegorikusan, minden bűnre és gonoszságra, esetleg egyenesen a sátánra értendő az alakja, így a hős lovagszent az abszolút jó megtestesítőjeként kel birokra és győzi le az abszolút rosszat.
Konklúzió
Talán túlzó és fellengzős ez az alcím, hiszen ami megállapítható volt, elmondtuk már fennebb. Szent György életéről nem sokat tudunk, és ha a korabeli névtelen híradást rá is értjük, akkor is annyi biztos, katona volt, és életét hitéért áldozta fel a negyedik század legelején. A lovagiasság erénye és a sárkányölés csupán fikciós eleme a történetnek, és legfennebb allegorikus szempontból van jelentősége, a szentté avatására vértanúsága miatt került sor.
