Köszöntő beszédekkel, papi áldással és a Superar Caritas gyermekkórus fellépésével vált ünnepélyessé az a pillanat, amikor a Gyulafehérvári Caritas munkatársai időkapszulát helyeztek el egy épülő közösségi ház alapjába Csejden április 2-án.
Az időkapszulába azon kisiskolás gyerekek rajzai kerültek, akik hűségesen látogatják a szeretetszolgálat délutáni foglalkoztatóközpontját a településen. A gyerekek lerajzolták, hogyan képzelik el új közösségi otthonukat. Megfogalmazták: nagyon örülnének, ha folytatódnának a kóruspróbák és a közös tanulás pedagógusaikkal. Szeretnék, ha az új ház sok mozgásos játéknak, sportnak és művészeti tevékenységnek adna helyet.


Az időkapszula ünnepélyes bebetonozása előtt a gyerekek nem csupán saját rajzaikat, hanem a Hand in Hand nappali foglalkoztatóközpont múltját, jelenét és jövőjét dokumentáló iratokat is elhelyeztek az emlékhengerben: Márton Andrásnak és Ludescher Lászlónak, a Gyulafehérvári Caritas igazgatójának és ágazati igazgatójának a jövőbeni olvasóknak szánt levelét, partnerünknek, a Linz-i Caritas munkatársainak gondolatait, jelenlegi munkatársaink és ellátottaink névlistáját, valamint a központ rövid történetét bemutató anyagot.
Az ünnepséget a Superar Caritas gyermekkórus szívmelengető éneke nyitotta, amely a békéről és szeretetről szólt. Ezt követően Molnár József, a Gyulafehérvári Caritas kommunikációs osztályának vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót Márton Andrásnak, a Gyulafehérvári Caritas igazgatójának, Sófalvi Szabolcsnak, Marosszentgyörgy polgármesterének és Récsei Máriának, a Hand in Hand nappali foglalkoztatóközpont vezetőjének.
Márton András elmondta: azért van szükség egy új közösségi házra, hogy méltó tere és kibontakozási közege legyen annak a nevelő jellegű munkának, amelyet a Caritas munkatársai immár több, mint tíz éve végeznek annak érdekében, hogy csökkentsék az iskolaelhagyás és munkanélküliség arányát a helyi közösség körében.



„Béke és nyugodtság van bennem, ha arra gondolok, hogy az új közösségi ház olyan gyerekeknek és embereknek épül, akik ezt be fogják lakni. Akik szívesen jönnek ide énekelni, akik várják, hogy délután együtt tanulhassanak, ahol az idősebb és fiatalabb generációk együtt sütnek-főznek, és örülnek a közösségi együttlétnek” – nyilatkozta Sófalvi Szabolcs polgármester úr.
Récsei Mária a gyerekekkel végzett szép munkáról mesélt. Megköszönte kollégái odaadó munkáját, és külön háláját fejezte ki a marosszentgyörgyi önkormányzat és a szociális osztályon dolgozók iránt, akikkel szoros partnerségi viszonyt ápolunk.




Az időkapszula elhelyezésének mozzanatát a Superar Caritas gyermekkórus dalai kísérték a háttérből, majd Baricz Lajos plébános áldotta meg az épülő házat, a jelenlévőket és a ház jövőbeni belakóit. A plébános saját verssel is kedveskedett az egybegyűlteknek.
Az eddig közel háromszázezer eurós beruházásnak egy negyedét partnerünk, a Linzi Caritas adományozó köre támogatja. A Freunde der Caritas, a HTL1 Linz szakiskola tanárai és diákjai önkéntes munkával már dolgoznak az épület előkészíthető elemein, és a nyár elején már építeni is fognak a helyszínen. Állandó partnerünk továbbá Marosszentgyörgy Önkormányzata, amelynek munkatársai anyagilag és szakmailag egyaránt segítik a jelenlegi nappali központban zajló tevékenységeinket. Az új épületet ifj. Márton András építész tervezte a Portiuncula Kft. képviseletében, a fő kivitelező pedig a Nivo Construct Kft. Amennyiben szívesen lenne stabil alap, szolid építőkocka, szilárd fal és példaértékű segítő a hátrányos helyzetű gyerekek szemében, támogasson bennünket, hogy ne csak házat, hanem jövőt is építsünk! Itt adományozhat.
Orbán Júlia
Forrás: Gyulafehérvári Caritas