Sevillai Szent Izidor, az utolsó nyugati egyházatya az internethasználók védőszentje. II. János Pál pápa választotta őt erre a ,,feladatra”, hiszen Sevillai Szent Izidor megkísérelt mindent leírni, ami korában ismert volt. Ma, április 4-én van a liturgikus emléknapja.
Közel száz évvel a Római Birodalom bukása után, 560 körül az Ibériai-félszigeten, Cartagenában született jómódú család gyermekeként. Testvérei a későbbi Szent Leander és Szent Fulgentius püspökök voltak.
Izidor ifjúként kitűnt műveltségével, a korai keresztény írók mellett ismerte az antik költők, filozófusok, történet- és természettudósok munkáit is. Bátyja, Leander Sevilla püspökeként szolgált, és Nagy Szent Gergely pápa barátságát is élvezte. Tudós munkásságával nagy hatást gyakorolt Izidorra, aki 599-ben követte a sevillai püspöki székben.
Amikor Leander érsek magához vette kisöccsét Sevillába a tudományok megismerésére, buzgón törődött a gyermekkel, de Izidor még nem volt hozzászokva a tanuláshoz, és hamarosan beleunt, megszökött. A hosszú úttól kimerülten egy kerekes kút kávájára telepedett, hogy kipihenje magát. A lábánál heverő kövön igen sok lyuk volt, a kút dobján, amelyre a húzókötél tekeredett, sok vájat, ezeket nézve azon töprengett, hogyan keletkezhettek?Egyszer csak odajött egy asszony, hogy vizet merítsen, és csodálkozva látta az ott ülő idegen, szép gyermeket. Izidor megkérdezte az asszonytól: „Meg tudod mondani, mitől vannak a lyukak a kőben és a vájatok a dobon?” Az asszony barátságosan magyarázta neki, hogy a számtalan lehulló vízcsepp idővel kivájta a követ, a bevágásokat pedig a kötél okozta a dobon. Akkor úgy tűnt a gyermeknek, hogy egy titkos hang ezt mondja neki: „Ha a követ kivájta a szüntelen csepegés, és ha a dobon a vájatok a kötéltől származnak, mennyivel inkább képes vagyok én az alapos tudást magamba szívni, ha mindennap csak egy kicsit is tanulok, de nagyon jól.” Ez a gondolat fölbátorította; lelkileg fölfrissülten visszatért bátyjához, kitartó szorgalommal tanult, és olyan nagy haladást ért el a tudományokban, hogy a későbbi években kortársai előtt kora legjelentősebb tudósának számított.
Izidor püspökként kolostorokat szervezett, melyek számára szabályzatot írt. Eredményesen küzdött az arianizmussal szemben. Iskolákat alapított, Sevillában főiskolát létesített. A toledói nemzeti zsinaton (633) kezdeményezésére sok új és jó törvény született, melyek az egyházi jogok megőrzését és a keresztény élet megújítását szolgálták.
A nyugati gótok elfoglalták Hispániát, Izidornak főpapként politikai és adminisztratív kérdésekkel kellett foglalkozni. A római idők latin öröksége és a barbár világ került szembe egymással a népvándorlás korában, és Izidor azon fáradozott, hogy a kereszténység révén sikerüljön új egységet építeni. Igyekezetét siker koronázta: Hermenegild, a nyugati gótok trónörököse katolikus hitre tért.
Izidor az imádság embere maradt, folyamatosan továbbképezte magát a tudományok és a teológia terén. Életfeladatának tekintette, hogy mindazt a tudást, amely a középkor hajnalán az ember rendelkezésére állt, rendszerezze és átörökítse a következő nemzedékekre.
Etymologiae című húszkötetes művében korának pogány-klasszikus, keresztény és zsidó ismereteit gyűjtötte össze. Művét ezer éven át az emberi tudás enciklopédiájának tartották – hasonló szerepe volt, mint napjainkban az internetnek.
Csendesen kell mondani azt, ami kevéssé jelentős, fennkölten, ami föltüzel, és mérsékelten, ami átlagos. Ugyanis ez az említett hármas beszédmód: visszafogott, közbülső, fennkölt. Amikor mondandónk nagy jelentőségű, fennkölten kell előadnunk azt, amikor csekély jelentőségű, akkor egyszerűen, amikor pedig átlagos, mérsékelten. Kisebb alkalmakkor ugyanis semmi magasztosat, semmi fenségeset nem kell mondani, hanem egyszerű és prózai módon kell beszélni. Fontosabb esetekben azonban, amikor Istenről vagy az emberek üdvösségéről szólunk, több odaadást és ragyogást kell fölmutatni. Közepes jelentőségű alkalmakkor viszont, amikor nem az a cél, hogy a hallgató elszánja magát valamire, hanem mindössze az, hogy gyönyörködjék, a közbülső, mérsékelt beszédmóddal kell élni. De még ha magasztos dolgokról szól is valaki, akkor sem kell folyvást fennkölten beszélnie, hanem szelíden, ha tanít; kiegyensúlyozottan, ha dicsér vagy kifogásol valamit; fennkölten pedig akkor, amikor mondanivalójának elfogadására buzdítja az ellenkezők lelkét. Abban a beszédfajtában, amely jelentéktelenebb dolgokat tárgyal, az éppen odaillő szavakkal kell élni, a mérsékelt fajtában a választékos, a fennkölt fajtában pedig a szenvedélyes szavakkal. (A hármas beszédmódról. Szent Izidor: Etymologiae 2.17; Heidl György fordítása)
Az ember nem lehet „egydimenziós” – vallotta Izidor püspök –, nem szabad csak a szemlélődésre vagy csak a tevékenységre koncentrálnia. Aki arra hivatkozva nem számol Istennel az életben, hogy sok tennivalója van, az végül magát az igazságot is elhibázza. Aki pedig csak az örökkévalóknak szenteli magát, elfelejtkezik arról, hogy az ember felelősséggel tartozik korának emberei iránt – hangsúlyozta. A szintézis Jézus Krisztus személyében van, aki tanított, gyógyított és segített az embereknek, de közben állandó imádságos kapcsolatban maradt az Atyával.
Szent Izidor 636-ban hunyt el Sevillában. Tanítói tekintélye halála után is megmaradt. A Frank Birodalomban a 9. században keletkezett néhány olyan okirat, amelyet Szent Izidornak tulajdonítottak. Az úgynevezett pszeudoizidori gyűjteményről csak jó kétszáz évvel később derült ki, hogy nem hiteles. Ez a hamisítás azonban nemhogy csorbította volna, hanem még növelte is ihletőjének elismertségét.
II. János Pál 1999-ben Izidort nyilvánította az internethasználók, valamint a tudomány és a technika iránt érdeklődők védőszentjének.
Forrás: Diós István: A szentek élete/Magyar katolikus lexikon/Pécsi Egyházmegye/Magyar Kurír
Fotó: Wikipédia
