A jubileumi évben a csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumban is megszervezték azt a szentségimádást, amelyre Ferenc pápa a világegyházat a 24 óra az Úrral szentségimádási programmal évente meghívja. Simó Gáspár lelkivezető küldött személyes hangú beszámolót szerkesztőségünknek.
A kezdeményezést a világegyházban először 2015-ben rendezték meg a Misericordiae Vultus, magyarul az Irgalmasság arca kezdetű, 2015-ben megjelent bulla értelmében. Mivel Ferenc pápa felhívása érvényben maradt, ez évben mi is bekapcsolódtunk, hogy családjainkért, közösségünkért, a békéért, a betegekért s egyéb szükségletekért imádkozzunk.

Két helyszínen rendeztük meg a szentségimádást. A kollégiumban kezdtük március 27-én, majd március 28-án reggel folytattuk a gimnázium szentségi kápolnájában. A fiatalok lelkesen, odaadással „álltak bele” a programba, hogy a vállalt részidő alatt az Úr Jézussal legyenek, eléje tegyék kéréseiket, álmaikat, terveiket, nehézségeiket.

Amint Ferenc pápa megfogalmazta: „Jézus Krisztus az Atya irgalmasságának az arca, ezért szemlélnünk kell az ő misztériumát. Ez számunkra az öröm, a derűs nyugalom és a béke forrása. Üdvösségünk feltétele.” (Misericordiae vultus 1. és 2.) Hiszem, hogy nemcsak egy „letudott” program, hanem maradandó élmény (különösen az éjszakát vállaló bentlakó fiúk számára) és kegyelmi alkalom volt az Úr Jézussal töltött idő, melyből segítséget, „élő vizet” fogunk kapni életük folyamán.
Lelki szememmel az Úr arcát boldogságot sugárzónak látom afelett, hogy fiatal testvéreim odaadással és szívesen időztek az ő társaságában. Legyen áldás rajtuk, kapcsolataikon, álmaikon, jövőjükön.
Simó Gáspár