Gyulafehérváron is levetítették a Petőfi erdélyi tartózkodását tematizáló dokumentumfilmet

0
279

„Ha a föld Isten kalapja, Erdély annak bokréta.” (Petőfi Sándor)

Maksay Ágnes és László Loránd „Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én…” – Petőfi Erdélyben című dokumentumfilmjének levetítésére került sor a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum kápolnájában, a gyulafehérvári érsek, Kovács Gergely jelenlétében.

A filmben összesen 19 erdélyi helyszínt láthattak az erdeklődők, melyek mindegyike valamilyen módon kapcsolódott Petőfihez, és fontos szerepet játszott a híres magyar költő életében.

A film levetítését követően a nézőknek lehetőségük adódott kérdéseket feltenni a stáb tagjainak, illetve a filmben szereplő T. Szabó Levente irodalomtörténésznek, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzorának is.

Forrás és fotó: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ