† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,27–38
Szeretni azt, aki megbántott? Jót tenni azzal, aki becsapott? Gondoskodni arról, aki hálátlan volt? Jót mondani arról, aki ellopta becsületünket? Tárt karokkal fogadni azt, aki tegnap még tőrrel a kezében jött felénk? Elfelejteni, megbocsátani, sőt szeretni azok után, amit tett velünk? Talán Jézus sem gondolhatta ezt komolyan, hiszen mivé lesz így a világ, és benne mi? Hiszen nem volna egyszerűbb jól visszaadni, hogy az illető megtanulja azt a „bizonyos” leckét? Sőt mi több, nem volna célszerűbb megelőző csapással sújtani, hogy még annak a gondolatától is elrettentsük a másikat, hogy ellenünk bármi rosszat is szándékozzon tenni? Keresztény jólneveltségünkből fakadóan egyértelműen – ha nem is gondoljuk komolyan – kimondjuk: nem! Nem szabad így tenni, hiszen az Úr többet vár tőlünk. És igen, meg is maradunk ezen a szinten, mint a nép, amely ajkával tiszteli ugyan az Urat, de szíve és tettei nagyon, de nagyon távol esnek tőle. Ez a látszatkereszténység, amikor nem gondoljuk komolyan vagy magunkra nézve kötelezőnek Jézus tanítását, különösen az ellenségszeretet parancsa tekintetében. Szépen fogalmazza meg ezt Ferenc szentatyánk, aki azt mondja: „Jézus a szeretet szélsőségességét kéri tőlünk. A keresztény embernek ez az útja, mert nincs más út! Az Isten szeret és megbocsát nekünk, ezért késlekedés nélkül adjuk tovább, amit kaptunk tőle. Szava nem túlzó beszéd, és imádságot kér azokért, akik üldöznek minket. Szava nem jelképes beszéd, valóban úgy érti, hogy szeressük az ellenségünket. Az Úr ebben a tekintetben nem alkudozik, hiszen tőlünk a szeretet szélsőségességét kérte. Az egyetlen megengedett szélsőségesség a keresztény számára a szeretet szélsőségessége!”
Ennek a szélsőséges szeretetnek a megélése többet kíván emberségünknél, amely gyakran kicsinyes, beszűkült, érdekvezérelt és túlérzékeny, mégis keresztény életünk egyik mérföldköve lehet, ha el merünk indulni ezen az úton Istennel. És ki az én ellenségem? Ha egyszerűen fogalmazunk, akkor azt mondhatjuk, hogy akinek a jelenlétében megváltozik a viselkedésem. Akinek a jelenlétében nem tudom szabadon, örömmel és szeretettel adni önmagam. És hogyan kellene szeretni ellenségeimet, rosszakaróimat? Jézus példája szerint csenddel és imával, gondoljunk csak a Golgotára, ahol utolsó szavai is az ellenségeiért mondott imái voltak. Mint ahogy a szeretet, úgy a megbocsátás is döntés kérdése, amikor Istennel együtt igent mondok a másik – ellenségem – életére, hiszen ő is az Atya gyermeke és az én testvérem. És ha többet nem is tehetek, de imádkozom érte: Uram, bocsáss meg neki is és nekem is!
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/8-as számában.
