María Dolores Rosique gyermekorvos, akit családja és barátai Lolaként emlegetnek, sugárzó mosollyal, megújult hittel mesélte el a gyógyulásról szóló bizonyságtételét, miután legyőzte az agresszív hasi rákot. Azt vallja, hogy a gyógyulása azután kezdődött, hogy meglátogatta Boldog Carlo Acutis sírját Assisiben, és teljesen az ő gondjaira bízta magát. „Mindig azt mondom, hogy a betegségem sokkal több jót adott nekem, mint rosszat. Az egyik ilyen az, hogy megerősítettem a hitemet. Ma már tudom, hogy az Úr nélkül semmi vagyok, és semmit sem tudok elérni” – nyilatkozta az ACI Prensának, a CNA spanyol nyelvű hírpartnerének adott interjújában.
2022-ben a 44 éves spanyol gyermekorvos, élete egyik legjobb időszakát élte férjével, Pablóval, három, 17, 15 és 12 éves lányával és 7 éves fiával. Ekkor azonban, egy toszkánai családi kirándulás közepette váratlan fordulatot vett az élete: olyan próbatételen kellett keresztülmennie, amely kihívás elé állította a hitét.
Az orvos arról beszélt, hogy az év elején kissé rosszul érezte magát, emésztési panaszai voltak, akkor ultrahangos és endoszkópos vizsgálatot is végeztek, ám mindent rendben találtak. Hónapokkal később azonban egy olaszországi családi kirándulás során egy éjszaka hasi fájdalomra kelt, és amikor megtapogatta ezt a területet, azonnal biztos volt benne, hogy rákos. „Az első perctől kezdve biztosan tudtam, mert a hatodik érzékem a szakmámhoz tartozik. Nem tudtam, hogy a rák a májban, a hasnyálmirigyben van-e, de abban a pillanatban hirtelen fordulatot vett számunkra az élet” – mondta. „A paradicsomból úgy éreztük, hogy a pokolba zuhanunk” – fogalmazott.
María Dolores Rosique elmondta, hogy attól a pillanattól kezdve, bár nem volt könnyű az út, „csodálatos utazás” volt, mivel úgy érezték, hogy „annyi ember szeretete és imája, a családunk és természetesen maga az Úr támogatta őket”.
Amint elmondta, két igen súlyos műtéten van túl azóta, intraperitoneális kemoterápiás kezelést kapott, és számtalan nehézséget tapasztalt. „De azóta eltelt két év, és hála Istennek, most már mentes vagyok a betegségtől” – mondta mosolyogva. Rosique nem azt kérte Boldog Carlo Acutistól, hogy közbenjárására csodás módon meggyógyuljon, hanem azt, hogy a betegsége csak annyira legyen súlyos, hogy láthassa felnőni a lányait.
„Az igazi csoda nem csak az, hogy életben vagyok – ami természetesen áldás –, hanem az a lelki hatás, amit ez rám, a családomra és sok barátnomra gyakorolt, akik távol voltak az Úrtól. Ennek az élménynek az eredményeként sokan visszatértek Istenhez. És természetesen nem is lehetnék boldogabb, mert ez az igazi csoda” – magyarázta.
Carlo Acutis és María Dolores Rosique: az első találkozás
Amikor a betegség megjelent, Rosique úgy emlékezett, hogy életük boldog időszakát élték éppen. A lányaik már elég idősek voltak ahhoz, hogy már nem igényeltek annyi fizikai erőfeszítést, részben gondoskodtak is magukról. „A munkám stabil volt, és minden jól működött, nagyobb hullámvölgyek nélkül” – mondta.
Amikor elmondta férjének, hogy rákos, Pablo nyugodt maradt, és két lehetőséget vázolt fel: vagy azonnal visszatérnek Spanyolországba, vagy megvárják a három nap múlva induló hajót. Ugyanakkor világossá tette, hogy ha a maradás mellett döntenek, akkor nyugodtan nézzenek szembe a dologgal, ne hagyják, hogy eluralkodjon rajtuk a szomorúság.
„Az volt a legésszerűbb, ha várunk. Három nap nem változtatott volna semmin, és legalább együtt érezhettük jól magunkat. Így hát megpróbáltuk a legjobbat kihozni magunkból. Nem egyszer nagyot nyeltem, de kértem az Urat, hogy adjon erőt, hogy még jobban összefogjon minket, ha esetleg nehéz időszak várna ránk, ahogy később kiderült – mesélte.
Amikor elindultak a hajó felé, amellyel Toszkánából Rómába akartak utazni, és még néhány óra volt hátra az indulásig, Pablo azt javasolta, hogy álljanak meg Assisiben, bár ez nem szerepelt az eredeti terveik között. Ekkor az az aggodalom cikázott a gondolatai között, hogy a lányai ilyen fiatalon az anyjuk nélkül maradnak. Ezzel a lehetőséggel szembesülve imádkozott Istenhez: „Uram, tedd meg értük. Tényleg nem akarok semmit magamnak.” „Nem a gyógyulást kerestem magamnak. Teljesnek éreztem magam, Istennel, mindazzal, amit ő adott nekem. De a lányaimra gondoltam, hogy szükségük van az anyjukra. Ekkor jött egy váratlan fordulópont” – mondta.
Miközben Rosique ezekkel a gondolatokkal volt elfoglalva, a férje észrevette, hogy Assisiben az üzletek tele vannak fényképekkel, rózsafüzérekkel, amelyeken Boldog Carlo Acutis képe látható, egy fiatalemberé, akiről alig hallottak addig. Kíváncsiságtól vezérelve kicsit jobban utánanézett, és a Google-ön keresgélve meglepődve fedezte fel, hogy Boldog Carlo nyughelye mindössze 300 méterre van tőlük. Rosique fizikailag és lelkileg is kimerültnek érezte magát, először nem akarta megnézni Carlo Acutis földi maradványait, de a lányai ragaszkodtak hozzá. „Végül azt hiszem, a Szentlélek vagy akár Carlo maga volt az, aki a lányaimon keresztül odarángatott, mert magamtól soha nem mentem volna oda” – vallotta be.
Rosique-nak lehetősége volt arra, hogy szándékát egy kis cetlire írja, és azt a szándékok számára fenntartott dobozba tegye. Először is azt kérte Carlótól, hogy gyermekei és más, rokon fiatalok mindig legyenek olyan közel az Eucharisztiához, mint ő. Aztán kérte, hogy állapota ne legyen túl súlyos, lássa a lányait felnőni. „Teljesen átadtam magam, és azt mondtam neki: »Carlo, itt vagyok a kezedben. Rajtad keresztül kell közbenjárást kérnem, mert te hoztál ide«” – mondta Rosique. Rosique és családja ezután együtt imádkozott. majd nem sokkal később elhagyták a templomot.
Ahogy kilépett az ajtón, máris némi változást érzett, túl a nyugalmos és lelki békén. Rosique hirtelen jobban érezte magát, mint az utóbbi hónapokban bármikor. Elmúltak a fájdalmai, és jó erőnléte lett hirtelen. „A jóllét csodálatos érzése volt” – magyarázta. És abban a pillanatban megértette. „Azt hiszem, ez az Úr simogatása volt, ami által azt mondta nekem: »Nyugodj meg, bármi is történik, nem vagy egyedül.«” Abban a pillanatban Rosique biztosan tudta, hogy meg fog gyógyulni.
Diagnózis és gyógyulás
Visszatérve Spanyolországba, Rosique és családja felkészült az orvosi vizsgálatokra és mindenre, ami ezután következett. Az első vizsgálat azt mutatta, hogy az egész hasüregre szétterjedt daganata van, amely a teljes hashártyát érintette, és mindenütt daganatos kinövések voltak. Bár az orvosok megerősítették, hogy nem érte el a tüdőt vagy az agyat, a hasüregben gyakorlatilag mindenhol ott volt. A diagnózis egyértelmű volt: rosszindulatú és nagyon előrehaladott daganat, az orvosok még hat hónap és egy év közötti élettartamról beszéltek neki. Az első műtéte után kiderült, hogy a korábban petefészekráknak gondolt kórság igazából a vakbeléből indult ki, ami bár agresszív, de jobb prognozisú. A daganat kiterjedése ellenére a hír reménykeltőbb volt.
Ezt követően imaláncot indítottak, nem csupán a közvetlen ismeretségi körükben, a saját plébániájukon, hanem mindenkit arra kértek, hogy az orvos gyógyulásáért imádkozzanak. „Ez a szentek közössége: Amikor egy ember egyedül nem képes rá, hirtelen az egész egyház, a földi és a mennyei, egyesül az imádságban. Hihetetlen volt látni az ima erejét, és azt, hogy hogyan érte el a világ különböző pontjait. Tudom, hogy sok országban imádkoztak értem emberek, olyanok, akik nem is ismertek engem” – mesélte Rosique.
A plébánosa javaslatára kérte a betegek kenetét. Amikor a szentség felvétele közben letérdelt, úgy érezte, maga az Úr keni. „Ez a leírhatatlan kegyelem pillanata volt” – emlékezett vissza. Abban a pillanatban teljesen átadva magát imádkozott: „Uram, ha képes voltál meggyógyítani bénákat, leprásokat, megtérítettél prostituáltakat és bűnösöket… Nos, ha akarod, engem is meg tudsz gyógyítani, igaz?”
Amikor végeztek, búcsúzáskor a férje megemlítette, hogy Olaszországban jártak. A plébános megkérdezte őket, tudják-e ki az a Carlo Acutis. Nagyon meglepődtek, hogy épp róla kérdezett a pap, akitől ekkor egy másodlagos ereklyét is kaptak Carlo Acutis ruhájából. Ebben a pillanatban Rosique úgy érezte, hogy Carlo elkíséri őt az útjára. „Azt gondoltam: »Carlo, te és én nagyszerű csapat leszünk«” – emlékezett vissza.
„Mielőtt az emberek elkezdtek imádkozni, a férjemmel úgy éreztük, mintha egy teljesen sötét helyen fognánk egymás kezét, és nem tudnánk, merre menjünk. De amikor elkezdtek értünk imádkozni, olyan volt, mintha egy fényszőnyeget terítettek volna elénk, ami megmutatja az utat. Abban a pillanatban kétségtelenül tudtam, hogy nem vagyok egyedül, hogy nem vagyok elveszve, hogy vele vagyunk” – mondta Rosique.
Ezen a nehéz úton Rosique-nak két agresszív műtéten kellett átesnie, kemoterápiát kapott, és nehézségekkel kellett megküzdenie. Két évvel később azonban már egészen más a valósága. Most hálával mondhatja el, hogy remisszióban van.
A hit új perspektívája
Boldog Carlo Acutis ma különleges helyet foglal el Rosique életében. „Carlo egy újabb személy a házamban. Úgy beszélünk róla, mintha itt lenne, mintha egy másik családtag lenne.” Tanúságtételének köszönhetően sokan megismerték ennek a fiatal boldognak a történetét. „Az Úr eszközként használt engem, hogy története sok emberhez eljusson.” „Olyan vagyok, nem is tudom, hogy mondjam, mintha Carlo apostola lennék. Terjeszteni fogom az üzenetét, az áhítatát” – hangsúlyozta.
Az egyik nagy változás Rosique életében az, hogy „az Eucharisztia iránti szeretete” felerősödött. „Visszamentem dolgozni, hála Istennek, és hiszem, hogy a munkámon keresztül sok emberhez eljuthatok” – mondta. Küldetése nemcsak szakmai, hanem lelki is: „Az evangélium örömét közvetíthetem, még ha kis adagokban is, a betegeknek és családjaiknak.”
Kulcsfontosságú leckét tanulhatott az elmúlt időszakban: „Az Úr megtanított arra, hogy nem áll módunkban mindent irányítani.” Bár korábban eléggé irányító ember volt, Isten megmutatta neki, hogy a legfontosabb dolgok nem tőle függenek. „Az a lényeg, hogy hagyjam, hogy ő vezessen engem” – fogalmazott az orvos. Az Istenre bízott gondokon túl személyes bizonyságtételre is törekszik Rosique, elkezdett szűk körű minikatekéziseket tartanai a Katolikus Egyház Katekizmusa alapján. Életfeladata egyértelmű számára: „Tudom, hogy az Úr egyelőre erre hív: hogy megosszam a bizonyságtételemet, amely segít néhány embernek. Bárhová is hívjon, én megyek.”
Fizikai gyógyulása óta Rosique másokat is arra bátorít, hogy nyissák ki a szemüket Isten jelenlétére a szenvedés közepette: „Figyeljetek az apró részletekre. Lásd a Szűzanyát és az Urat azokban az emberekben, akik gondoskodnak rólad: azokban, akik elkísérnek, a papban, akinél szentáldozáshoz járulhatsz. Mindannyiuk mögött ott van az Úr. Ő nem hagy minket magunkra.”
„Végül is valami sokkal nagyobbra vagyunk teremtve, és vannak idők, amikor a mennyország nem várhat” – zárta gondolatait.
Diego Lopez Marina / ACI Prensa – CNA átdolgozása alapján d.g.
