A házasság fontosságára irányítja figyelmünket minden évben a házasság hete programsorozat. Ennek keretében a bekapcsolódó keresztény egyházi, valamint világi szervezetek ilyenkor mély tartalmakkal megtöltött programsorozatot kínálnak. Február 9–16. között egyházmegyéink is csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez. Az idei fő téma: Beszélgessetek a házasságotokért! Ízelítő pillanatképek néhány helyszínről, a teljesség igénye nélkül.
Farkaslaka
Farkaslakán a csütörtöki hangulatos estével „csatlakoztak” a házasság hete rendezvényhez a jelen lévő házaspárok. Oláh Dénes helyi plébános bátorító elmélkedése után a budapesti Serly Miklós és Serlyné Zatykó Zsófia házaspár beszélt és látta el házastársi jó tanácsokkal a jelenlévőket. Zárásként kedves ajándékokat lehetett nyerni a tombolasorsoláson.




Kép és info: Tourinfo Iroda Farkaslaka / Facebook
Székelyudvarhely






















Nagybánya
Kedden, február 11-én, az OAZIS Philia előadóteremben a nagyváradi Bálint Pál és Ibolya tettek tanúságot a házas élet szépségéről és kihívásairól. Fellépett a nagybányai magyar baptista gyülekezet kórusa Bogya József karvezető irányításával.



Arad
A temesvári egyházmegyében a marosi főesperesség arad-gáji pasztorális központjában február 12-én 18 órától előadást hirdettek a házaspároknak. A meghívott Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, temesvár-józsefvárosi plébános A család lelki forrásai címmel tartott előadást. Szilvágyi Zsolt a szamariai asszony történetén keresztül rávilágított, hogy mi mindenre szomjazhat az ember az éltető vízen kívül: a mulandó anyagi javak eltörpülnek a lelki hiányérzet mellett. A házastársak egymásra figyelve és egymást kiegészítve képesek a lélek korsójának repedéseit betömni, azt újra tölteni, és ezáltal egymás forrásaivá tudnak válni, amelyben Isten igéje az útmutató. Átfogó előadást hallhattak a különböző plébániákról nagy számban összegyűlt házaspárok, amelyből biztosan mindenki vitt magával valamit nemcsak a „papírkorsójában”, hanem ajándék formájában is, hiszen minden pár kapott egy imádságot a családért, valamint egy csomagocskát mécsessel, gyufával, teafilterekkel a közös teázáshoz. Az előadást agapé követte, ahol a résztvevők elbeszélgethettek egymással. Köszönet a szervezőknek, különösen Baum Péternek és Melindának és György Zoltán arad-gáji plébánosnak.







Forrás: Köles Katalin, Pécska/a temesvári egyházmegye honlapja
Nagyvárad
Szerelempróba címmel filmvetítésre került sor február 14-én a nagyváradi püspöki palota alagsorában, amelyen házaspárok vettek részt. A Szerelempróba (eredeti címén Fireproof) egy keresztény dráma, amelynek középpontjában a házasság és a szerelem áll. A történet főszereplői Caleb (Kirk Cameron) és Catherine (Erin Bethea), akiknek kapcsolatát igazi tűzpróba elé állítja az élet. A vetítés után Bogya Ingrid és Bogya János négygyermekes házaspár közreműködésével beszélgettek a film kapcsán és vonták le az alkotás legfontosabb tanulságait, amelyet mindennapi életükbe is beépíthetnek a résztvevők.









Forrás és részletek: a nagyváradi egyházmegye Facebook-oldala
Korond







