A lengyelországi csapat győzelmével zárult a katolikus papok 17. futsal-Európa-bajnoksága, amelyet február 10–14. között tartottak Kisvárdán. A lengyelek ezzel kilencedik bajnoki címüket szerezték meg. A második helyen Szlovákia végzett. Horvátország papjai bronzérmet szereztek. A jó hangulatú teremlabdarúgó-tornán a házigazda magyarok megismételték eddigi legjobb eredményüket, a negyedik helyen végeztek. A romániai csapat a hatodik helyen végzett.
A szervezők tájékoztatása szerint 15 országból több mint 200 résztvevő érkezett.
A romániai csapatot, amely az előző megmérettetésen negyedik helyezést ért el, 13 római katolikus és görögkatolikus pap alkotta, köztük hét lelkipásztor a kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus egyházmegye csapatából, amely tavaly megnyerte az országos bajnokságot. A csapatot a temesvári római katolikus egyházmegye 2 képviselője, a jászvásári római katolikus egyházmegye 1 képviselője, a gyulafehérvár-fogarasi görögkatolikus főegyházmegye 1 képviselője, valamint a nagyváradi görögkatolikus egyházmegye 2 papja egészítette ki. A temesvári egyházmegyéből Nikola Lauș püspöki irodaigazgató és Barazsuly István SDS, temesvár-erzsébetvárosi plébános vett részt a bajnokságon. A Szerbiát képviselő csapatban játszott a temesvári egyházmegyéből Novița Drăghia brestyei és temesmórai plébános, valamint Milan Sima krassócsörgői plébános (tartalék). Két évvel ezelőtt, 2023 februárjában a katolikus papok 15. futsal-Európa-bajnokságát Romániában, Temesváron rendezték meg.









Az első hat helyért folyó mérkőzéseket foglaljuk össze az alábbiakban.
Bosznia-Hercegovina–Románia az 5. és 6. helyért
Az 5. helyért Bosznia-Hercegovina mérkőzhetett Romániával. A bosnyákokat kicsit a dac is hajtotta, mert ők nem ezért jöttek: az elmúlt tornákon rendre a végső győzelemért küzdöttek, idén pedig be kellett érniük a legjobb nem elődöntőt érő, 5. helyezéssel. A románoknak ezen a tornán voltak szép skalpjaik, összességében erőn felül teljesítettek, de a végére elfogytak, a bosnyákok megérdemelten győztek 3–0-ra.


All star gála
Az elődöntők előtt a válogatottak közös, all star csapata játszott a Kisvárda NB III.-as csapatával. A csupa 16-17 éves fiatallal fölálló fekete mezesek csúnyán elbántak a már fáradt, jóval idősebb korosztályokat képviselő papokkal, s noha utóbbiak szépítettek valamelyest, a vége 6–3 lett Kisvárdának.






Bronzmeccs: Magyarország–Horvátország
A bronzmeccsen a magyarországi papok a horvátokkal csaptak össze, nem csak átvitt értelemben. A horvátok címet védeni jöttek a tornára, de miután eldőlt, hogy erre nem lesz esélyük, fel tudtak pörögni a bronzmeccsre is. A magyarok játékára rányomta bélyegét a tét, görcsösen futballoztak, néha a húr is elpattant az egyre könyörtelenebbül játszó horvátok miatt, és elég kevés veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. A végeredmény 3–0 lett a horvátoknak.


Döntő: Lengyelország–Szlovákia
A döntőt a nyolcszoros bajnok lengyel csapat vívta a szlovákokkal. A küzdelem sokáig mezőnyjátékot hozott, kevés helyzettel, aztán egy kapusbravúrt követő lecsorgó labdával könnyed gólt szereztek a lengyelek – amit aztán a 2. félidő elején meg is dupláztak. A végeredmény túlzó, harmadik és negyedik góljukat az utolsó két percben rúgták a lengyelek, akik az eddigi tizenhét Európa-bajnokságon már a 9. aranyérmüket szerezték. Önfeledt ünneplésbe kezdtek, amelyhez csatlakoztak a Lengyelországból érkezett szurkolók is.


Díjátadó ceremónia
A díjátadó ceremóniát Bonifacio Lopez atya éneke kezdte meg, aki nem ijedt meg a technika ördögétől: Celine Dion és Andrea Bocelli duójából énekelte volna Bocellit, de a hangosítás átkapcsolása miatt nem indult el a zene, ő azonban fölváltva mind Celine Dion, mind Andrea Bocelli szólamát énekelte, a közönség legnagyobb örömére.
Az ünnepséget Seszták István, a Görögkatolikus Metropólia főhelynöke vezette. A zászlók ünnepélyes bevonulását követően köszönetét fejezte ki minden csapatnak, szurkolónak, segítőnek, hogy hozzájárultak a fantasztikus torna létrejöhetett.







Kisvárda város különdíját Leleszi Tibor polgármester adta át Veress Zoltánnak, aki az Európa-bajnokságok történetében egyedüliként mind a 17 tornán szerzett gólt. A közönségdíjat az olaszok kapusa, Bonifacio Lopez kapta, a magyar csapat legjobbja Rockenbauer Barnabás kapus lett, a legtisztább játékért járó Fair Play-díjban Bosznia-Hercegovina csapata részesült, a legjobb kapus a horvát Dino Prkut, a legjobb játékos a lengyel Tomasz Chowaniec, az aranycipős a boszniai Josip Papak lett 7 találattal.
A katolikus papok 2025-ös futsal-Európa-bajnokságának végeredménye:
1. Lengyelország
2. Szlovákia
3. Horvátország
4. Magyarország
5. Bosznia-Hercegovina
6. Románia
7. Portugália
8. Ausztria
9. Olaszország
10. Koszovó
11. Szlovénia
12. Albánia
13. Csehország
14. Szerbia
A 2026-os Európa-bajnokságot Lengyelországban rendezik.
További fotók a meccsekről, díjátadásokról a futsal-EB Facebook-oldalán érhetők el.
Forrás: Görögkatolikus Metropólia, Nyíregyházi Egyházmegye/Magyar Kurír
A megnyitó ünnepségről itt olvashatnak: