A remény zarándokai Rómában

0
1167

A gyulafehérvári érsekség munkatársai római zarándoklaton vettek részt február 5 és 12. között. A jubileumi szentévben, az elöljárók által megszervezett római út sajátos kegyelmekben részesítette a résztvevőket. A remény római zarándokai nevében Hegedűs Enikő személyes hangú beszámolóját osztjuk meg az olvasókkal.

A krisztusi reménység útján, a szentek nyomába járhattunk. Róma utcáin főpásztorunk, Kovács Gergely érsek vezetett, aki korábban 29 évet élt itt.

Zarándoklatunk fő pillérei a négy nagy bazilika felkeresése és a szent kapukon való átlépés volt. Emellett a főpásztor több olyan helyre elvezetett, amely kiemelkedő ereklyékhez (Szent Kereszt, Szent Lépcső), szentek sírjaihoz kötődnek (többek között Szent Ignác, Szent Mónika), vagy építészeti-művészeti szempontból kiemelkedők (például Caravaggio alkotásai).

Rómában az jelenthet nehéz feladatot, hogy mit fontos kiemelni, hiszen szinte minden mesélni tud az egykori birodalomról, uralkodókról, történelmi és egyházi eseményekről. Mégis a hét nap alatt alkalmunk volt látni a legjelentősebb emlékhelyeket. És nem is volt célunk a több mint hétszáz templom meglátogatása. Viszont lépten-nyomon megcsodálhattuk az ókori Róma felett, annak köveiből újjáépült középkori templomok mozaikjait, a reneszánsz és barokk templomok lenyűgőző művészi megoldásait.

A vatikáni múzeum termein átsétálva, jobbra-balra nézelődve, látva három évezred műalkotásainak esszenciáját, érzékelni tudtuk az európai kultúra gazdagságát. Rómában betekintést nyerhettünk a mai életmódba, az olasz mentalitásba is, megkóstoltuk a sajátos konyhák, családi vendéglők főztjét és a fagylaltot sem hagytuk ki.

Külön élmény volt számunkra a mieinkkel találkozni. Rómában tanuló kispapok, teológus hallgatók a német-magyar kollégiumban vendégül láttak, és magyar nővérek biztosítottak szállást a Villa Mater Redemptoris zarándokházban.

A szentatya audenciáján való részvétel és áldása zárta Rómában töltött hetünket.

Mi is átélhettük, hogy: „Róma volt és marad mindannyiunk hazája”, ahogy azt az egykori gyulafehérvári kanonok, Lázói János megfogalmazta és a Santo Stefano Rotondo-ban levő sírkövén olvasható: „Roma est patria omnium fuitque.”

Hálatelt szívvel tértünk haza, a személyesen átélt kegyelmi élmények mellett megtapasztalhattuk munkatársainkkal és elöljáróinkkal való egységet is. Ezúton is szeretnénk megköszönni az érsekség elöljáróinak, Kovács Gergely érseknek, Hurgoi János irodaigazgatónak, Veres Stelian gazdasági igazgatónak és Kovács Szabolcs titkárnak a szervezést, valamint az Amerikai Püspöki Kar és a Renovabis szervezet támogatását.

Hegedűs Enikő

Fotó: Veres Stelian, Hegedűs Enikő