„Küldetésünk része, hogy jelen legyünk a világban, és aktívan szolgáljuk az embereket a szakmánk és mindennapi életünk által. Tanárok, kutatók, pszichológusok, szociális munkások, pasztorális asszisztensek, lelkigondozók vagyunk, akik Istent szolgálják a szakmájukon keresztül is” – írja Imre Edit szociális testvér. A megszentelt élet világnapja alkalmából szerzeteseket kértünk arra, mutassák be közösségüket, s mondják el ők maguk, számukra mit is jelent a megszentelt élet. Ezúttal a szociális testvérek életébe nyerünk betekintést.
Egy szociális testvér (SSS) élete Istennek szentelt élet, amelyben az ima, a munka és a közösségi élet szoros egységben van jelen. Minket a közös hivatás, közös eszmény és közös küldetés hívott egybe. Szent Benedek-i hagyományunkhoz híven törekszünk a „mélyen kontemplatív lelkületet” a „fáradhatatlanul aktív” élettel összekötni úgy, hogy az ima és a munka közösségünk minden tagja életében egyensúlyban legyen.


A napot reggeli imával kezdjük, amelyet ki-ki a munkahelyi programjának megfelelően közösen a közösségi ház kápolnájában vagy egyénileg végez. Reggeli imánk, a Laudes a zsolozsmából (Az Imaórák Liturgiája) áll – amely az egyház hivatalos istendicsérete. Mivel Szentléleknek szentelt közösség vagyunk, a reggeli imánkhoz hozzátartozik a Szentlélek hét ajándékáért való könyörgés is. Ez segíti a nap lelki alapjainak megteremtését. Ezen kívül minden testvér naponta egy órát szentel személyes imára és elmélkedésre, amely a személyes istenkapcsolat elmélyítését szolgálja. Az Eucharisztia életünk középpontja, ezért naponta szentmisén veszünk részt.
A Szociális Testvérek Társasága apostoli élet társasága, amely különbözik a szemlélődő rendektől. Míg a szemlélődő közösségek elsősorban az imának, az elvonultságnak és a belső lelki élet ápolásának szentelik magukat, mi aktívan részt veszünk abban a kulturális és társadalmi közegben, amelyben élünk és ahová küldetésünk szól. Ez az életforma a Szentlélekben gyökerezik és belőle táplálkozik, ez tesz képessé minket a nyitottságra és elkötelezettségre a világ iránt.



Közösségi életünkben fontos szerepet játszik az egyszerűség. A mindennapi szükségleteinket a saját munkánkból származó havi fizetés fedezi, ezzel biztosítva a közösség anyagi fenntarthatóságát. Küldetésünk része, hogy jelen legyünk a világban, és aktívan szolgáljuk az embereket a szakmánk és mindennapi életünk által. Tanárok, kutatók, pszichológusok, szociális munkások, pasztorális asszisztensek, lelkigondozók vagyunk, akik Istent szolgálják a szakmájukon keresztül is. A munka nem csupán anyagi megélhetést biztosít a közösség számára, hanem lehetőséget is ad arra, hogy a világban szolgáljuk Istent és embertársainkat, és tanúságot tegyünk Isten szeretetéről.
Lelkiségünkből adódóan nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy tisztában legyünk a társadalmi, politikai és kulturális eseményekkel, valamint a tudományos fejlődéssel. Naponta időt szánunk arra, hogy híreket kövessünk, szakmai cikkeket olvassunk, és továbbképzéseken vegyünk részt. Fontosnak tartjuk, hogy ismereteinket bővítsük, hogy így hatékonyabban tudjunk válaszolni az idők jeleire és az emberek szükségleteire. Rendszeresen járunk színházba, kulturális eseményekre, és támogatjuk egymást abban, hogy elmélyüljünk azokon a területeken, amelyek elősegítik szakmai és lelki fejlődésünket. Ez nemcsak önmagunk gazdagítása miatt fontos, hanem azért is, hogy hitelesen tudjuk képviselni az evangéliumi értékeket az élet minden területén.


Bár küldetésünk szellemi és lelki elköteleződést kíván, nem feledkezünk meg az egyszerű, hétköznapi kötelességekről sem. Egy előre eltervezett beosztás szerint rendszeresen főzünk, takarítunk, mosunk, és gondoskodunk arról, hogy házunk, közösségünk fenntartható legyen. Este a testvérek együtt vacsoráznak, amit vesperás (esti dicséret a zsolozsmából), majd szentségimádás követ. Ez a napi program, a közösségi élet és a mindennapi szakmai tevékenység mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a testvérek megfeleljenek az evangélium kihívásainak, hűségesen éljék meg fogadalmaikat és küldetésüket a világban.
Imre Edit SSS
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/06-os számában a Megváltónkkal együtt írjuk életünk történetét, Megszentelt élet napja – avagy mit csinál egy szerzetes egész nap? (2. rész) című összeállítás részeként.